Valahogy így lép be az Odüsszeiába Kirké, hogy aztán disznóvá változtassa Odüsszeusz legénységét. De ki lehetett ez a titokzatos varázslónő, ez a nagyhatalmú istennő, aki magányosan élt a szigetén és minden arra járó hajóscsapatot beterelt a disznóólba? Miért tenne ilyet, főleg a leleményes Odüsszeusszal és barátaival? És vajon, ha ilyen „félelmes, zengőszavú isten”, akkor tényleg „sikoltva” bukott volna le az isteni hős előtt, hogy térdét ölelve, „zokogó hangon” könyörögjön az életéért?

Madeline Miller határozottan máshogy képzeli, mint Homérosz. Az ő olvasatában Kirké sokkal inkább áldozat, mint főgonosz: nem egy nagyhatalmú istenség, aki az ágyába csábítja az arra járó hősöket, hanem egy különös képességgel rendelkező nő, aki sosem találta a helyét az istenek között. Egy magányos lány, aki senkit sem érezhetett közel magához, még a szüleit, a testvéreit sem. Akinek csupán megaláztatás jár – és amikor felfedez magában valamit, akkor egy távoli szigetre száműzik, ahova legfeljebb kósza matrózok járnak, és ők is csupán egy vonzó, ám gyenge nőt látnak benne… Bár halhatatlan istenség, de mit kezdjen ezekkel az évekkel, ha nincs senki, aki szeretné?

Miller szívét-lelkét beleadva vezet minket végig Kirké életének meghatározó részein – közben pedig nem csupán megismerünk egy hányattatott sorsú nőt, de a teljes görög panteon is tiszteletét teszi. Találkozunk Prométeusszal és Zeusszal, Hermésszel és Pallasz Athénével; az egyik oldalon Ariadné és a Minótaurusz, a következőn már a trójai háború után hazatérni vágyó Odüsszeusz fogad, miközben előttünk történnek meg a régóta ismert mitológia híres eseményei (legfeljebb nem pont úgy, ahogy várnánk). Miller összetett, sokrétű hátteret ad a mondákból és eposzokból ismert istenek torzsalkodásának, ám mindezt Kirké szemén keresztül, aki egy érzékeny, nagyon is sajátos nézőpontból tekint nagybácsijaira és unokatestvéreire.

Ennek a szemszögnek az egyik (ám nem egyetlen) aspektusa Kirké nőisége – és vele együtt Miller törekvése, hogy bemutassa azokat a nőket, akiknek a hősies férfiak mögött-mellett nem kevésbé szörnyű dolgokat kellett kiállnia. Ki volt valójában Pénelopé, akihez oly’ bőszen igyekezett Odüsszeusz? Mi történt Ariadnéval, aki megmentette Thészeuszt a Minótaurusztól? Milyen élete lehetett Pasziphaénak, Minósz király feleségének? Madeline Miller hangot ad a görög mitológia elhanyagolt női alakjainak; azokról rajzol portrét, akiknek már régóta kijárt volna – nagyon is értő, megkapó módon mesél róluk.

Talán a legmegnyerőbb mégis az, ahogy Kirké isteni mivoltát kezeli, ahogy bemutatja a halhatatlanságot és vele együtt azt, hogy mit is jelent embernek lenni. Nem nagy meglepetés ez, mondhatnánk, ám legyen akármennyire is elcsépelt, mindig jól esik erről olvasni – főleg egy olyan hangulatos előadásmódban, mint Madeline Milleré. Bár elég hosszú időt ölel fel a regény, és nehéz lenne azt mondani, hogy Miller nagyon siettetné a cselekmény folyását (nekem az elején emiatt kicsit nehezemre is esett ráhangolódni), de mégsem érezni túlírtnak vagy feleslegesen hosszúnak: amint el tudunk merülni a görög istenségek és halandók között, onnantól kezdve mi is ott találjuk magunkat Aiaié sziklás szigetén, várva a soha meg nem érkező látogatókra…

Fejlődésregény, női sorseposz, görög mitológiai fantasy – valójában mindegy is, hogy hívjuk, a Kirké olyan olvasmány, amire még nagyon sokáig fogunk jó szívvel visszagondolni. Miller élettel töltötte meg a regék asszonyát, hús-vér szereplőt faragott a „bűvöletesmérgű” istennőből, ezáltal egészen új megvilágításba helyezve az ókori mondákat. Bár nem hittem volna, hogy újra fel lehet kelteni az érdeklődésem a görög istenek és hősök iránt, hiszen annyian írtak már róluk, de Millernek sikerült – ezek után úgy érzem, megérné adnom egy esélyt az előző regényének (Akhilleusz dala) is, hátha az is hasonlóan kellemes élménnyel fog meglepni.

http://ekultura.hu/2019/04/08/madeline-miller-kirke