Jeffrey Archer: Párbaj - Gabó olvas
(kiadvány: Párbaj)

Párbaj

Jeffrey Archer: Párbaj


                                                                         


                                                                                     
"Addig kell megváltoztatnunk a világot, amíg a többiek alszanak"











Jeffrey Archer angol író neve nem ismeretlen már a hazai olvasók előtt sem. Nagyszerű mesélő, kiváló sorozata a Clifton-krónika népszerűvé tette, de számtalan sikerkönyve akad írói munkásságában. Néhány fontosabb cím az életműből: Kettős mérce, A dicsőség ösvényein, A szerencse fiai vagy a Tökéletes másolat, Tolvajbecsület, Becsületbeli ügy. Nevéhez több novelláskötet is fűződik. Most régi adósságként a világhírnevet elhozó Párbaj került a blog fókuszába. Ez a regény 1979-ben jelent meg először, olyan eladási sikert tudhat maga mögött, mint az Elfújta a szél, vagy a Ne bántsátok a feketerigót regények. Azóta is mindig a népszerűségi listákon van, ha kiadásra kerül. Legutóbb idehaza 2008-ban került a boltokba.



A mára már híressé vált író élete is elég regényes, pályafutását ugyanis konzervatív politikusként kezdte. 
Éles váltással 40 évesen kezdett írni. Első kötete a Se több,
se kevesebb című bűnügyi komédia volt, majd jött 1979-ben 
a Párbaj. Aki olvasott Archertől egyetlen könyvet is, tudja: zseniális, fordulatos, jól felépített történeteket kap. Igazi örömolvasás ez a regény.
Itt két szálon fut a cselekmény, hiszen két ember életútját követhetjük nyomon. Bár a regény fikció, rengeteg valós történelmi, kulturális vonatkozása van, ami hihetőbbé teszi a mesét. Emberi sorosok, ármány és szerelem, pénz és hatalom örök harca adja az alapokat. Igazi szenvedélyes érzelmekkel, letehetetlen, olvastatta magát. Mint mindegyik Archer-regény, hiszen ami itt is zseniálisan működik azt a Clifton-krónika sorozatban tökélyre fejlesztette az író. Élő, eleven karakterei hitelesek.



A regény sodró, fordulatos, már-már tömény. Az erős kezdés rögtön beszippantja az olvasót. Tanúi lehetünk Abel születésének. Lengyelországban járunk, egy erdő mélyén, az időpont: 1906. április 18.
Ez azért is fontos, mert ugyanekkor egy másik gyermek is megszületik a távoli Amerikában, Bostonban. A népszerű bankár elsőszülött fiacskája, William Lowell Kane. Ebben az első nagy regényében már minden megvan, amit egy történetben szeretni lehet. Már az első lapoktól szórakoztató, olvasmányos. Az ötszáz oldal észrevétlenül pereg, letehetetlen. Nekem alig két nap alatt sikerült megismerni William Kane, a fiatal, nagyreményű bankár, és Abel Rosnowski, az apátlan-anyátlan árva, nincstelen lengyel bevándorló sorsát. Izgalmas és tanulságos volt a karrierjükről, kitartásukról olvasni vagy hogyan lesz Wladek Koskiewicz-ből, Abel Rosnowski. Kane és Abel két olyan ember története, akik nagyon különböző körülmények között születtek, megszállottan hajszolják a sikert. Családi érdekek, ellentétek, ármány és hatalom akad bőven a regényben. A történelmi képek tökéletes hangulatot adnak, különösen a regény elején Abel életének.




Ez egy olyan könyv amelyhez foghatót ritkán olvashatok, nem nagyon részletezem a történelmi hátteret, sem a benne rejlő helyzeteket, ami befolyásolja hőseink sorsának alakulását. A két ember élete szorosan összefonódik, meghatározza egész sorsukat. Nagyívű a történet, hiszen az 1900-as évektől eljutunk a Kennedy-merényletig. Bő hatvan év eseményeit követhetjük nyomon. Sodró cselekménye mellett a szereplők jellemzése is remek alkalmakat ad komikumra, drámára és mély érzésekre. A két férfiú hatalmi játékai, a büszkeségük és a pénz befolyásolja életüket. A gyermekeik házassága számtalan bonyodalom forrása lesz. Ez is egy izgalmas fordulat, hiszen a két fiatal nem tudja, hogy az apák ellenfelek, de a szerelem mindent legyőz. Itt valóban egymást követik a váratlan fordulatok, egészen a legutolsó mondat végső csattanójáig. A regényt végig belengi valami titok, ami csak az utolsó lapokon derül ki. Ott olyan hatásos és meghökkentő lezárást kapunk, amit tanítani kellene. A történet pedig folytatódik Archer ugyancsak nagy sikerű A tékozló lány és a Megmondjuk az elnöknek? című kötetében zárja le a sorozatot.

Olvasmányos szórakozás, figyelmet lekötő könyv, mindenkinek ajánlom!



Jeffrey Archer: 1940. április 15-én Londonban született
Lord Archer-t híres íróként ismeri a világ, de konzervatív politikusként is szép pályaívet futott be. Élete is regényes.
A Clifton-krónika sorozatot 2011-ben kezdte írni, 71 évesen. Archer 32 éves koráig egy sort sem írt. Első regénye 1975-ben jelent meg Se több, se kevesebb címmel. 1979-es regénye a Párbaj jogait már hárommillió dollárért vette meg a kiadó. A sikerre jellemző, hogy Angliában a megjelenés hetében egymillió példány talált gazdára. Több novelláskötetnek is szerzője (S ezen áll egy mese, Egy tegez nyílvessző, Tucatnyi félrevezetés).











Eredeti mű: Jeffrey Archer: Kane and Abel
Eredeti megjelenés éve: 1979






General Press, Budapest, 2008


516 oldal · ISBN: 9789636430986 · Fordította: Gömöri Judit

 https://gaboolvas.blogspot.com/2019/03/parbaj.html?fbclid=IwAR0MuJNblzCYn0I6M2wo0wzt3LTdLIc47AlFGR2w-y_ZplBcX1OVv_Zy7Q8

2020-02-04 09:42:41
Fordította: Pejkov Boján
Izgalmas, üde és észvesztően humoros elsőkrimis bemutatkozás egy csapat detektívvé avanzsáló kismamáról. Alice és a párja, Joe számára az álmos kis falu, Penton ideális helynek tűnik...
Fordította: Kajsza Krisztina
Nincs holttest? Nincs nyom? Bűntény sincs? Ez a vasárnap is ugyanolyan, mint a többi. Niall és Eden kirándulni megy, hosszan kocsikázik a környéken, és hazafelé megáll a helyi szupermarketnél....
Fordította: Tolvaj Zoltán
,,A világ valóban beteg. Erőszakhullám söpör rajta végig, akár egy vírus, és mindenkit megfertőz, aki kapcsolatba kerül vele." Egy forró nyári napon Elena Blanco felügyelő, a Speciális...
Fordította: Pejkov Boján
Még egy tiszteletes jóravaló lánya is hibázhat olykor... Charlotte Lamb pedig súlyos árat fizet egyetlen zabolátlan pillanatért. Hogy elkerülje a kíváncsiskodó és pletykára éhes ismerősök...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ