Pendergast tizennyolcadszor a színen! Ez még gombócból is sok, mondhatná az egyszeri olvasó, amire én – egy másik egyszeri olvasó – azt felelném, hogy gombócból talán, de ebből a zseniális ügynökből nem sok. Ne kérdezd – bocs, de most tegezős leszek, mert… mert csak -, mitől működik ennyi idő után is, de működik, és kész. Van ilyen, és vannak még ilyenek. Nekem Reacher is meg Harry Hole, meg Lucas Davenport is ez a kategória. Lehet, hogy nem újulnak meg minden egyes részben, vagy nem mindig ugyanolyan körömrágós, csavaros a cucc, de csalódást még nem okoztak. Ennyi.
Ismét egy „vidám” történettel rukkolt elő a szerzőpáros. Elvágott torkú áldozat, akinek a szívét kivágták, és egy sírra helyezték, csak hogy meglegyen az alaphang. Pendergast pedig társat kap, meg főnöki szigort, azzal a céllal, hogy kordában tartsák. Persze kedvenc ügynökünk ettől még nem lép be a nyájba, marad a jól megszokott nyomozási módszereinél. Aztán, ha netán elhullik valaki, hát, istenem, max. a bűnös kapja meg a jutalmát ítélet előtt.
A társ egy indián származású ügynök, aki a Coldmoon névre hallgat – a név is telitalálat, még jobban mélyíti a hangulatot.
Idővel kiderül, hogy mi a turpisság a gyilkosság(ok)ban, illetve a választott sírokban. Ám eközben mi, olvasók csak faljuk a lapokat, és igyekszünk figyelni minden apró jelre, mert önkéntelenül is jól akarunk vizsgázni Pendergast előtt. Hát, nekem annyira nem sikerült, mert a meglepő csavar… nos, meglepő lett.
A szerzőpáros rutinosan, és érezhetően élvezettel vezet minket a Halotti versek sorai között. Pendergast brillírozik, legyen szó akár a nyomozásról, akár a főnöke kiidegeléséről. Magabiztosan intelligens a fickó, és igen hatékony. Számára tényleg minden apró részlet a végső nagy kirakós tartozéka. Természetesen ezúttal is ő fejti meg legkorábban a rejtélyt, és indul a végső leszámolásra.
Ebben a részben az új társ mellett egy kellemes kórboncnok is szerepet kap, és ő is a szerethető figurák sorába emelkedik Coldmoonnal egyetemben.
Aki pedig még sosem olvasott korábban ebből a sorozatból, nyugodtan kezdheti ezzel, mert jelen kötetre nem jellemző, hogy képben kéne lenni a korábbi részekkel, mármint az ügynök életének sajátosságaival. De ha ez a rész tetszett, akkor azért ajánlott sorban haladni majd az elejétől.
Én remekül szórakoztam, miközben olvastam ezt a krimit. És gőzöm sincs, miért lett ilyen könnyed hangvételű ez az ajánló, merthogy a Halotti versek azért nem egy szivárványos, csillámpónis történet.
Egyetlen aprócska bajom azért volt, a magyarítás egy-két helyen… de mindegy is, Pendergast jó, a szerkesztés kellőképpen feszes, és a fordítással sincs komoly baj, na, csak gondoltam, picit kötözködöm.
Okos, véres, igen jól összerakott krimire vágysz? Tessék, a General Press – ezúton köszönöm a könyvet a kiadónak – elhozta neked. Szerezd be, és olvass egy jót. Szerintem nem fogsz csalódni.
Dobos Attila
http://elomagazin.com/2020/04/konyvajanlo-douglas-preston-lincoln-child-halotti-versek/
