Caroline Hulse: A felnőttek - AH Magazin
(kiadvány: A felnőttek)

Caroline Hulse – A felnőttek

Szívesen olvasnál téli sztorit, amit kicsit más mint a többi? Ami úgy köthető az ünnepekhez, hogy közben nem egy ízig-vérig cuki történetet mesél el? Ha igen, akkor A felnőttek egy jó választás lehet, ez ugyan is olyan furcsa, hogy már csak ezért is ajánlom.

Caroline Hulse regénye egy igazán érdekes családi vakációról szól. Matt együtt szeretné tölteni a karácsonyt kislányával, ezért felveti az ötletet volt feleségének, mi lenne ha együtt mennének el egy üdülőhelyre, jelenlegi párjaikkal együtt. Az asszony beleegyezik, így Matt és Claire, a nő élettásra, Patric, a férfié, Alex, illetve a kislány Scarlett – és annak képzelet nyula – lefoglalnak egy házat és elmennek a mesés üdülőparadicsomba, a Vidám Vadonba.

A volt házaspár jóban van egymással, így a víkendnek lelkesen fognak neki, időnként még nosztalgikus hangulatba kerülnek, nem úgy a hozzájuk csapódott plusz két fő. Alexet zavarja, hogy kedvese elhallgat előle dolgokat, hogy “otthon” illatúnak nevezi Claire-t, hogy kedvese lánya ellenséges vele. Patric pedig azt nem érti, miért távolodik tőle Claire, ráadásul az üdülőhelyen összefut egy régi iskolatársával is, aki nem kimondottan közömbös számára. A hangulat tehát, ahogyan az várható volt, nem felhőtlen, dacára a számtalan programnak, amin részt vesznek. A sztori pedig úgy kezdődik, hogy Alex segítségért telefonál, valakit ugyanis lelőttek. Vajon ki és miért tette?

 

Alapvetően nekem tetszett a kötet, igaz, voltak benne hibák – kezdve a néhol túlerőltetett konfliktusokkal –, ugyanakkor nagyon fontos kérdésekre világított rá ez az abszurd kirándulás. Manapság sajnos úgy veszem észre, hogy egyre több az elvált szülő. A felnőttek rájönnek arra, hogy mégsem szeretik egymást, túl sok a vita, a félrelépés, az  egyéb hiba és tényező, ami miatt sokszor a válás mellett döntenek. Sokszor ilyenkor a gyermekre nem is gondolnak vagy ha igen, csak mint másodlagos tényező, vagy pedig úgy gondolják, a gyermek miatt teszik. Nem igazán gondolják át, ilyenkor mi mehet végbe a csöppségek fejében. A felnőttek abból a szempontból volt kifejezetten érdekes, hogy ezt a témát három oldalról is megközelíti.

Az egyik egy békés válás, ahol a felek baráti viszonyban maradtak. Ez úgy gondolom elég ritka, nem nagyon találkoztam még ilyennel sajnos, de mindenképpen érdekes volt látni egy ilyet is. A másik oldal Claire párjához köthető, aki szintén elvált férfi, ám itt azt figyelhetjük meg, hogy az ő ex felesége hogyan manipulálta a gyermekeket és ez milyen kihatással van rá, illetve nevelt lányával való kapcsolatára. Végezetül pedig Alex és Scarlett viszonya, ugyanis mindketten szeretik Matt-et, de a lány, mivel keveset találkozik Alex-el, bizalmatlanul áll hozzá, nincs ott a lehetőség a bővebb ismeretségre, ami nagyon gyakori jelenség.

Szóval ez egy nagyon izgalmas téma, ami sok-sok kérdést felvet. Hiszen mennyire könnyű már egy gyermeket manipulálni? Mennyi idő kell ahhoz, hogy valaki elnyerhesse egy gyermek bizalmát? Mennyire látják a gyermekek, mi hogyan viselkedünk a másikkal? És ezek a kérdések csak a gyermekkel kapcsolatosak, még fel sem vetődtek a kívülállók.

Van itt alkoholista, kontroll mániás, örök gyermek, sőt, még meseszerűen tökéletes karakter is.

 

Mi vajon hogyan éreztük volna magunkat Alex és Patric helyében? Nekem alapvetően eszembe sem  jutott volna elmenni egy ilyen helyre öt napra összezárva a párom ex nejével. Habár nem mindig szimpatizáltam a nővel, abszolút érthető volt a legtöbb reakciója, hiszen borzasztó nehéz elfogadni a helyzetet, hogy kedvesünk gyermeke nem kedvel minket vagy azt, hogy talán nem is egy dologban nem mondott nekünk igazat az illető. Ugyanakkor Patric valahogy mégis izgalmasabb karakternek tűnt megfelelés- és teljesítménykényszerével, túlzott pedánsságával és sportosságával. Ez azért is van így, mert az ő viszonya gyermekeivel kifejezetten szomorú.

Érdekes karácsonyi tematikájú regény egy mozaikcsalád közös vakációzásáról.

Ha tehát te is olvasnál valami újat, ami még biztos nem volt a kezedben, A felnőttek egy izgalmas próbálkozás lehet. Nemcsak azért, mert egy számomra abszurd szituációt mutat be, hanem mert olyan témákat feszeget, mint például a családok szétszakadása, elvált felek közti viszony, gyermekek képzeletbeli barátai, alkoholizmus, teljesítménykényszer. Ezek pedig egy közös karácsonyi kiruccanásba vannak csomagolva, amitől még különlegesebbé válik az egész.

A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!

 http://www.ahmagazin.com/caroline-hulse-a-felnottek/

2020-12-15 08:29:37
Fordította: Pejkov Boján
Izgalmas, üde és észvesztően humoros elsőkrimis bemutatkozás egy csapat detektívvé avanzsáló kismamáról. Alice és a párja, Joe számára az álmos kis falu, Penton ideális helynek tűnik...
Fordította: Kajsza Krisztina
Nincs holttest? Nincs nyom? Bűntény sincs? Ez a vasárnap is ugyanolyan, mint a többi. Niall és Eden kirándulni megy, hosszan kocsikázik a környéken, és hazafelé megáll a helyi szupermarketnél....
Fordította: Tolvaj Zoltán
,,A világ valóban beteg. Erőszakhullám söpör rajta végig, akár egy vírus, és mindenkit megfertőz, aki kapcsolatba kerül vele." Egy forró nyári napon Elena Blanco felügyelő, a Speciális...
Fordította: Pejkov Boján
Még egy tiszteletes jóravaló lánya is hibázhat olykor... Charlotte Lamb pedig súlyos árat fizet egyetlen zabolátlan pillanatért. Hogy elkerülje a kíváncsiskodó és pletykára éhes ismerősök...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ