Sarah Crossan: Darázsfészek | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Átlagos viszony, szerelmi sokszög lenne, de mégsem az. Az eddig ifjúsági regényével hírnevet szerző Sarah Crossan ugyanis megtalálja a módját annak, hogy rendhagyóvá emelje Ana és Connor boldog házasságtörését, ám úgy, hogy közben bárki ráismerhet benne a maga történetére. Kihűlő házasság, menekülés, a hazugságok napi rutinja. És az örök kérdés: miért nem velem akar élni a másik helyett?
Hétköznapi, ám mégis váratlan felütéssel indul Sarah Crossan első, felnőtteknek szóló regénye. Abban nincs semmi rendkívüli, hogy valakinek szeretője van, az viszont már igencsak mellbevágó, ha annak hirtelen halálát a feleségétől kell megtudnia a munkahelyén. Ana Kellyvel, a Darázsfészek elbeszélőjével pont ez történik. Mivel végrendeletekkel foglalkozó hagyatéki ügyvéd, mi sem természetesebb, hogy a friss özvegy, Rebecca hozzá fordul, hiszen számos jogi intéznivaló vár rá.
Ana is a végrendelet elkészítése kapcsán ismerkedett meg a sármos férfival (Connor Mooney), és már az első, még teljesen hivatalos találkozás alatt érezni lehetett, hogy a sors (vagy a vágy) többet tartogat a számukra. Innen már nem is kellett sok, csak egy kis szerencse és némi szervezés ahhoz, hogy a vonzalom, a flörtölés viszonnyá kerekedjen. Már három éve tart, amikor befut az említett hívás. Ana alig tér magához a hír hallatán, először arra gyanakszik, hogy a feleség rájött a viszonyukra, és most alig várja, hogy szembesítse őt a bűnével. Hiszen épp az imént akart üzenetet írni Connornak, hogy elsimítsa az utolsó veszekedés hullámait. De aztán felfogva a hír szörnyűségét gépiesen intézni kezdi a formaságokat…
Azért írtam ezt le ilyen részletesen, mert valahogy így kell elkezdeni egy regényt. Így kell érdekessé tenni egy unalomig ismert helyzetet, és berántani az olvasót ebbe a szerelmi háromszögbe, amely igazából négyszög, ahogy az pár oldal múlva kiderül, mert Ana is férjezett. Hiszen egy ilyen indítás után már egyszerűen mindent tudni akarunk. Minden apró részletet. Crossan pedig készséggel elégíti ki a kíváncsiságunkat: miközben görgeti tovább a jelent, Ana elmegy a temetésre, próbálja felfogni az őt ért veszteséget, felidézi a viszony történetét, és persze a saját zűrös családi hátterét, gyermekkorát is.
A Darázsfészek ereje is ugyanabból táplálkozik, mint Halász Rita nemrégiben megjelent bemutatkozó kisregénye, a Mély levegő (bővebben itt olvashat róla). A naplók közvetlenségét idéző, messze nem túlcifrázott, szókimondó őszinteséggel mesél a bárki által megtapasztalható helyzetről: a házasság kihűléséről, a menekülés vagy újrakezdés lehetőségeiről. Anát leginkább egy kérdés nem hagyja nyugodni még a szeretője halála után sem: vajon miért nem tudta elhagyni miatta Rebeccát? Miért nem volt képes dönteni közte és a felesége közt, akiről csak annyit tud meg Connor barátja révén, hogy „nem az a fajta nő, akit elhagy az ember”.
Connors stílusa is kész bravúr, hiszen egyszerre lényegre törően tömör, kellő iróniával fölvértezett, ugyanakkor a fájdalmat, a szorongást és a kétségbeesést is pontosan érzékelteti (a magyar verzió Ács Eleonórát dicséri). Remekül festi fel a londoni ügyvédnő hirtelen felkavarodó életét, a szerető képében megjelenő izgalmat, amely némi színt pumpál a megszokott és megállapodott élet szürkéi közé. Ám mindez Ana fejében létező, minden cselekedetét meghatározó, a fájdalmát szüntelenül ébren tartó rivalizálástól lesz igazán érdekes. Attól, hogy rájön: a másik nő, vagyis Rebecca tükrében találhatja meg a választ arra a kérdésre, hogy ki is ő valójában. Sőt arra is, hogy mennyit ér. Az örökös összehasonlítás vezethet el annak megértéséhez, hogy miért ő maradt alul ebben a láthatatlan csatában. Már ha egyáltalán van erre kielégítő válasz.
A Darázsfészek nagyon jól kiaknázza a kínos alaphelyzetet: Anának ügyvédként kell pátyolgatnia azt a nőt, akit korábban le akart győzni. Aki miatt titkolózni, bujkálni, hazudozni kellett. Crossan nagy erénye, hogy mindebből nem lesz morális fejtegetés, hegyibeszéd, szentimentális önsajnálat. A kisregény friss, mai szöveg, amely ügyesen reflektál a popkultúrára, legyen az zene (Britney Spears, Ed Sheeran) vagy sorozat a Netflixen, és épp ettől érezzük mindvégig sajátunknak a történetet, és nem egy íróasztal távoli termékének.
Talán csak a szöveg tördelése okoz némi fejtörést. Vajon miért kellett ezt a minden szempontból prózai művet úgy tálalni, mintha szabadvers lenne? Most arra nem akarok gondolni, hogy enélkül a vékonyka kötet még vékonyabb lett volna, szinte már elbeszélés („sosem kedveltem különösebben a novellákat”, mondja egy helyen Ana). Vagy így akarta érzékeltetni a történet líraiságát (az irónia ezzel pont ellentétes hatásra törekszik), némi extravaganciát becsempészni az amúgy megszokott sztoriba? Netán csak adni némi töprengésre valót az olvasónak?
Bármi legyen is a válasz, a szokatlan tördelést hamar megszokja a szem, utána pedig már semmi sem zavarja az élvezetet. Mert a Darászfészek remek és szórakoztató szöveg, és messze nem súlytalan.
SARAH CROSSAN korábbi műve: Egy.
https://konyvterasz.hu/a-szeretom-tortenete/