"Apám király volt, és királyok sarja. Alacsony termetű, mint legtöbbünk, széles válla akár a bikáé."

*

Gyönyörű ​történet istenekről és istennőkről, királyokról és királynőkről, halhatatlanságról és az emberi szívről. A fiatal Patroklosz királyok sarja, mégis száműzik otthonából, amikor akaratlanul egy fiú halálát okozza. Az ifjú a híres-neves hős, Péleusz király udvarába kerül, ahol együtt nevelkedik a király fiával, Akhilleusszal. Az aranyszőke hajú herceg már gyermekként is erős, gyors és vonzó – ellenállhatatlan mindazok számára, akik találkoznak vele. Arra rendeltetett, hogy egy napon ő legyen a legkiválóbb görög. Patroklosz és Akhilleusz nem is különbözhetne jobban egymástól, mégis különleges, eltéphetetlen kötelék szövődik közöttük. Amikor Parisz, a trójai királyfi elrabolja a gyönyörű Helenét Spártából, Hellász minden hősét harcba szólítják a trójaiak ellen. Akhilleusz nem tud ellenállni az istenek által neki ígért dicsőség és hírnév csábításának, így csatlakozik a görög seregekhez. Patroklosz pedig félelem és a barátja iránt érzett szeretet között őrlődve követi őt Trója falai alá, noha tudja, a sors szörnyű áldozatot követel majd mindkettőjüktől…

A kezdetek kezdetétől indulunk, s szemtanúi lehetünk a két főszereplő, Akhilleusz és Patroklosz gyerekkorának, majd annak hogyan is találtak ők egymásra, hogyan is lettek azok, akik. A szerelmük története egy nagyon szépen megírt, vérrel átitatott büszke kötet, ami nem fél kiállni a gyengébbekért, ami hősies, izgalmas, feszültséggel teli és végig izgalomban tartja az olvasóját. Trója háborújáról már ti is hallhattatok, s a kötet pont ezt dolgozza fel, történelmi fontosságú személyeket és eseményeket helyez a cselekmény középpontjába, s rajtuk keresztül szólít meg minket, és meséli el az életük történetét, hiszen ez a kötet nemcsak Akhilleusz dala, hanem Patrokloszé is. Bevallom, eleinte nem volt szimpatikus a karaktere, esetlen volt, igazi kis szürke egér, de ahogy haladunk előre úgy mutatja meg az erősségeit, és azt, hogy igenis méltó társa Akhilleusznak. Ezzel szemben Akhilleusz már az elején szimpatikus, de akkor lett igazi kedvencem, amikor megmutatta a támadható oldalát, amikor igazán megnyílt és kitárta elénk a lénye valóját, és megmutatta, hogy nem kizárólag az az öntelt, túlságosan büszke figura, mint ahogy leírta nekünk az írónő, s ahogy már oly sokan jellemezték előtte is. Az érem két oldala, mégis összetartoznak, s kiegészítik egymást. Jótékony hatást gyakorolnak a másikra, s éppen emiatt annyira szép, s egyben keserédes is a szerelmük. 

Az érzékenyebb lelkűeknek ajánlott a zsepi és néhány kocka csoki, mert rendesen szívbemarkol a kötet, s attól sem retten vissza, hogy jól megforgassa bennünk azt a bizonyos kést, és teljes letargiába döntsön. Amikor elkezdtem még nem tudtam, mit is szeretnék a kötettől, persze élveztem olvasni, de vártam azt a pluszt, ami miatt annyian szeretik, s ami miatt egy rangos díjat is nyert a kötet. Aztán eljött ez a pillanat, és mindent megértettem. Az Akhilleusz dala egy felettébb emberi történet istenekről, dicsőségről, az emberekről és a szerelemről. 

Igazi remekmű, aminek megérdemelt helye van a polcokon és a szívekben. Egyszerre gyönyörű és szomorú is. A boldog pillanatok tiszavirág életűek, ugyanakkor megadnak mindent, amire szükség van. Egyedül azt sajnáltam, hogy az erotikusabb jeleneteket átugrottuk, és nem igazán fejtette ki ezeket az írónő. Maga a cselekmény gyors lefolyású, viszont ennek ellenére sem olyan könnyű haladni vele. Amint elkapja az embert nincs megállás, de miután pihenünk egy kicsit, vagy félretesszük azt érezzük, hogy nem akarjuk, hogy vége legyen, ezért inkább kevesebbszer nyúlunk hozzá, de akkor huzamosabb ideig olvassuk. 

A fejezetek könnyedén váltogatják egymást, akár egy délután alatt is fel lehet falni, de azt tanácsolom, hogy inkább élvezzük ki a boldog és önfeledt pillanatokat, mert aztán nagyon gyorsan véresen komoly, harcokkal tűzdelt és sorsfordító események kereszttűzében találhatjuk magunkat. Szerettem a kötetben azt, hogy valós események köré építette a cselekményt, hű és precíz a történelemhez, s lényegében egy Iliász újramesélés. Ha szeretitek a jól megkomponált, ugyanakkor gyönyörűen megírt történeteket, és a múlt sem riaszt vissza titeket, akkor nagyon ajánlom Akhilleusz dalát, mert egyrészt eredeti az ötlet, másrészt hasonlóval biztosan nem fogsz találkozni, ezért igazi kincs. 

Nemcsak a karaktereken keresztül mesél, hanem a sorok között is. Érdemes nagyon odafigyelni, és minden egyes információt befogadni, mert nemcsak az istenek, királyok és királynők háborúja ez, hanem az egyszerű embereké is. A kötetet nagyjából három részre lehet bontani. Az eleje értelemszerűen a karakterek megismerésének szenteli a figyelmet, majd a szemünk előtt nőnek fel, választják meg a sorsukat, és fedezik fel önmagukat, majd a világot. 

A középső rész a tanulásé, a megváltoztathatatlan sors elfogadásáé, és a cselekvésé. Majd az utolsó rész a kötet tetőpontja is, ahol kiforr a jóslat, s ahol már semmi sem fordítható vissza, ami vagy pontot tesz a háború végére, vagy romba dönti a történelmet. Nem egy könnyed olvasmány, ugyanakkor az írónő munkásságának köszönhetően könnyen értelmezhető, jól átgondolt, precíz átírás ez, ami behozza az életünkbe a történelem nagy pillanatait, és a tőle telhető legnagyobb gonddal tárja elénk. Olyan retellinget még nem olvastam, ami a történelmet dolgozná fel ilyen formában, de így is elmondhatom, hogy Madeline Miller nagyon tehetséges, és biztos vagyok benne, hogy fogok még tőle olvasni. A Kirkét mindenképp, hiszen az asztalomon várja a sorát. Összességében az Akhilleusz dala egy felettébb szívszorító szerelem története, ahol hatalmas jelentőséget kap a történelem és az emberi természet, a gőg, a megbocsátás és a szeretet. Vívódásokkal teli, sorsfordító döntésekkel teletűzdelt regény ez, ami képes összetörni, és kendőzeltenül őszinte. A Trója c. filmet nem szeretem, de az Akhilleusz dala újra rávilágított arra, miért is szerettem annyira a történelmet, s azt is mennyi potenciál, s lehetőség rejlik benne. Görög mitológia, de a ma élő emberek is tanulhatnak belőle. Tanulhatnak a kapzsiságról, az önérzetről és a szeretet erejéről. Egyszerűen zseniális volt, és örülök, hogy olvashattam.

"Reméltem, hogy megpillantom a rózsaszín kvarcbarlangot vagy magát Kheirónt. De túl messze voltunk. Ismét az út irányába fordultam, és hagytam, hogy visszavezessenek Phthiába."

"Alig hallottam őt. Akhilleusz és én egymást ölelgettük, és szinte eszünket vesztettük a megkönnyebbüléstől."

" - Ezt fölösleges megígértetned velem. Ha szívesen velem jössz, semmiképp sem hagynálak itt. Amikor arra gondoltam, hogy holnap vége a háborúnak, és talán soha nem látlak, majd meghasadt a szívem a bánattól."

" - Akkor hát ki ez, anyám? Talán nem vagyok elég híres? Megöltem Hektórt. Kiket kell még megölnöm? Küldd ide őket hozzám. Végzek mindegyikkel!"