A szerző feltámadása

A kiváló irodalomtörténész, aki korábban fontos szakkönyvekkel hívta fel magára a figyelmet, most furcsa vállalkozásba fogott, könyvheti kötetében megkísérli, hogy új életet leheljen a tökéletesen avíttnak, mi több halottnak vélt regényes életrajz műfajába. Ezen belül is a művészéletrajzokról van szó, melynek talán Stefan Zweig volt a legnagyobb mestere, még mi, magyarok, sajnos csak olyan nevekkel rukkolhatunk elő, mint Passuth László, vagy a Munkácsy-regényeket író Dallos Sándor. Ugyanakkor érdekes, hogy Kertész Erzsébet idevágó művei részben még ma is jól olvashatóak. Persze nem könnyű megvonni a határt a regényes életrajz és az életrajzi regény között. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, az utóbbi inkább regény, mint életrajz, míg a másik az esszéhez áll közelebb, és mindenekelőtt a művész alkotásait, társadalmi helyzetét, műve keletkezésének körülményeit kívánja elemezni, értelmezni viszonylag kevés regényes, azaz teljesen fikciós, úgyszólván légből kapott elem segítségével.

Babits verse 1903-ból: „Izzó szivű poéta-lány, Minden dala szívemet érte..."

Egy pisztolylövés következményei

Menyhért Anna csomópontok köré rendezi anyagát, és bőséggel el az időugrás eszközével, vagyis nem egyenes vonalú egyenletes mozgással előrehaladó elbeszélést olvasunk. Az első kulminációs pontot ábrázolja A törés című első fejezet, mely az 1905 júliusa és 1906 januárja közti eseményeket mondja el. Erdős Renée, a fiatal, nagyreményű költőnő és tárcaíró, egyebek közt A Hét, a Jövendő és az Egyetértés című komoly lapok munkatársa, immár két verseskötet szerzője 1905. július 3-án, Budapesten egy rikkancs kiáltozásából értesül arról, hogy „öngyilkos lett korunk legnagyobb írója". Az Esti Újság tudósítása szerint:

Mindez padlóra vitte a fiatal, mindössze 26 éves, Győrből pár éve Pestre került, részben ortodox zsidó családból származó lányt. Ráadásul nem ez volt az első szerelmi öngyilkosság az életében. Két évvel ezelőtt kísértetiesen hasonló módon halt meg másik rajongója. Az egyik pesti újság ki is nyomozta az esetet, és megírta, hogy Bródy „ugyanabban a szállóban fordította maga ellen a fegyvert, ahol Pfeifer Károly, a Pallas vezérigazgatója". Pfeifer éjjeliszekrényén a Pallas által kiadott (és Bródy által szerkesztett...) könyv hevert, Erdős Renée második verseskötete, mely a puritán Versek címre hallgatott. A könyv a magyar irodalmi modernség egyik első, sok tekintetben Adyt megelőlegező irodalmi alkotása. Dús erotikája, szókimondása, kissé dekadens fülledtsége, pláne egy nő szájából, teljesen példátlan volt az akkori Magyarországon.

A fenti sorokat még egy férfi tollából is botrányosnak tekintették akkoriban. Sőt, 1906. január 21-én, a Budapesti Naplóban megjelent kis kritikájában már maga Ady is sokallja a szenvedély izzását, noha az első két mondatban leszögezi fellépése jelentőségét: „Szerelmes asszonyi rigolyákról Erdős Renée mert dalolni először és magyarul. Szeretem ezt az úgynevezett magyar Szapphót, s fáj nekem, hogy nem egy nagy irodalom leánya." De aztán jönnek a kijózanító megállapítások: „Ez az asszony vagy leány (én nem tudom: ki ő személyében) egy szerencsétlen, egy húrú s egy szenvedélyű dryád. Gazdag és becézett irodalomban okvetlenül megbecsülnék az ő kétségbeesett, szomjas, szerelmes, szilaj jajveszékelését. Nálunk ő kénytelen egész és minden húrú poétaként jelentkezni." És aztán a kegyetlen szónoki kérdés: „Kívánjuk Erdős Renée-nek, hogy tudja levetni asszonyiságát?" Nem, ezt nem kívánja Ady, de annyit igen, hogy, mai nyelven szólva, nem ártana, ha Erdős Renée egy kicsit visszavenne: „Nem kívánjuk, hogy Erdős Renée - férfiú legyen. Szerelmes érzéseinek kérlelhetetlenségében úgyis túlontúl férfias ő. De dobjon el sokat a szép szavakból, s vegyen fel egy keveset más érzésekből is, mint a hím után való vágyódás. Bizonyisten nem érdemli meg a mi géniuszunk ezt a sok verset, s bizonyisten olyan sok ezer érzéki, kéjes, nagy érzés van, melyhez a partner nem kell és nem hiányzik."