Jane Shemilt legújabb regénye, és az előző, a Lányom rengeteg közös elemet tartalmaznak, azt is mondhatnánk, hogy maga a történet váza ugyanaz: orvos szülők, karrierista ambíciók, amelyek túlszárnyalják a családra, legfőképp a gyerekekre fordított törődést, a látszólag tökéletes élet, amelyet az egyik gyerek eltűnése apró darabokra tör.

Bár magát a könyvet nem, csak a recenzióját olvastam, mégsem hinném, hogy a Légszomj annak másolata, utánzata vagy bármilyen negatív értelemben vett hasonmása lenne. Ez egy újabb olyan regény a szerzőtől, amely egy család tragédiáján keresztül járja körül a családi élet szépségeit és nehézségeit, botlásait és megpróbáltatásait.

A történetet az orvos feleség és anya, Emma tárja elénk saját gondolataiba és érzéseibe ágyazva. Éppen ez az, ami miatt talán nem találjuk őt annyira szimpatikusnak, hogy már az elején azonosulni tudjunk vele. Túlságosan karrierista, aki nemcsak a gyerekeire nem fordít kellő időt és odafigyelést, de a férjével való versengés is meghatározza és befolyásolja a család dinamikáját. Ez az érzéseivel szembeni kendőzetlen őszintesége azonban a szépítetlen valóság hitelességével szembesíti az olvasót, ami miatt én személy szerint, ha nem is értettem egyet vele, de megértettem őt.

Emma kívülről tökéletes életet él. Onkológus férjével mindketten nagyon sikeresek a szakmájukban, két gyönyörű kislányuk van, időközben pedig megszületik kisfiuk is. Életüket viszont annyira a kialakított stresszes, időhiányos rutinok alapján élik, hogy nincs idejük észrevenni a gyermeknevelésben, családi életben és párkapcsolatukban elkövetett mulasztásokat és hibákat. Talán így is élnék le egész életüket, ha Emma férje, Adam nem fogadna el egy egyéves afrikai kutatói állást. Emma eleinte egyáltalán nem hajlandó feladni londoni életüket, a nagyobb lányuk viselkedésében megmutatkozó problémák hatására azonban végül beadja a derekát, és egy nyugodtabb, egymásra időt és odafigyelést ígérő, stresszmentes hétköznapok reményében együtt utaznak Afrikába. Bár egy teljesen más világba csöppenek, amely londoni napjaik éles ellentéte, viszonylag hamar és zökkenőmentesen belejönnek az ottani életbe. Talán még házasságuk is javulni látszik, és a botswanai év valóban beváltaná Emma reményeit, ha egy váratlan tragédia ketté nem törné a család életét. Kisfiuk eltűnése után a kétségbeesett gyötrődés és eredménytelen kutatás teljesen megbontja az addig még úgy-ahogy működő család egészségét, a házaspárokat pedig olyan messzire löki egymástól, ahonnan látszólag már nincs visszaút.

A könyv fejezetei egy bizonyos pontig párhuzamosan mutatják be a család londoni és botswanai hétköznapjait, majd pedig egy síkon haladnak tovább az afrikai események, vagyis a kétségbeesett próbálkozások, eredménytelen nyomozás, sikertelen gyanúsítgatások. Időről időre bevillan egy-egy édesapjával kapcsolatos emlék is Emma gyermekkorából, amelyek kétségkívül segítenek egy kicsit jobban megismerni és megérteni őt magát.

A regény a kis Sam elrablását követően válik igazán feszültté, ez a feszültség pedig a legvégééig fogva tartja az olvasót. Arra pedig, hogy ki a tettes, sem a rendőrség, sem a magánnyomozók, sem a család nem képes rájönni. Az Emma számára felmerülő lehetséges elkövetők, illetve az ellenük felhozott érvek ugyanolyan hihetőek az olvasó számára, akárcsak a kétségbeesett anyának, ám ezek mind zsákutcába vezetnek. Az pedig, hogy mi is történt valójában, ugyanolyan meglepetés az olvasónak, mint a Jordan családnak.

http://olvasoterem.com/blog/2016/10/31/jane-shemilt-legszomj/