Kelly&Lupi olvas:

Deszy könyvajánlója:

A fülszöveg alapján a cselekmény nem túlságosan egyedi, mégis, olvasva valahogy sokkal különlegesebbet alkotott, mint amire számítottam. Azt hittem, a szokásos, kiszámítható történetszálat kapunk, leginkább a dolog nyomozós oldalát illetően. De be kell vallanom, a könyv kellemesen meglepett.

Van nekünk egyrészt ez a tanítós szálunk. Nos, ebből a fülszöveg egy dolgot elég sikeresen ellő, nem ennyire egyértelmű az indulás, mint a fülszöveg szerint, hála istennek. Az első történelmi romantikus, amit annak idején olvastam, pontosan arról szólt, hogyan kellene úriembert faragnia egy nőnek egy makacsabb férfiból, és valami hasonlóra számítottam itt is. Ám vannak csavarok: a férfi talán nem is olyan goromba, a nő talán nem is olyan ügyes oktató, ráadásul állandóan civakodnak - és de jó, hogy ezt teszik! Ettől az egész valahogy sokkal élettel telibb. Szeretem én a szokásos felállást is, csak tetszett, hogy ez kicsit ebben is más. 

Ami pedig a nyomozós szálat illeti... nos, képes volt meglepetéseket okozni. Az átlag történelmi romantikus krimiszálai azért elég könnyedén kiszámíthatóak, itt több meglepetésbe is belefutottam. A nyomozás állomásai kapcsán, és a bűnözői oldalról is. 

De talán leginkább a jól átgondolt háttér tetszett. Az írónő behozta nekünk az ír szálat, az ír függetlenségi mozgalmak közepébe csöppenünk, ráadásul egy ír férfival, aki nem ért egyet a radikálisokkal. Ez valós probléma, jól megválasztott főszereplővel, aki két tűz között találja magát. Érdekes felállás volt, ritkán olvasni róla, szóval adott egy kis pluszt a történethez, hogy ne csak egy szokásos bálozós-kosztümös történet legyen.

Természetesen ez nem lett volna elég, ha a főszereplők nem szerethetőek, de szerencsére ezzel sem volt gond. Arianne nem a nagyon törékeny hajadon, de azért a szíve mélyén vár arra a bizonyos védelmezőre, ha nem is akarja elismerni. Rafferty meg aztán biztosan nem a szőke herceg, mert bár nagyon jóképű, de nincs rangja, makacs és nyers. Ráadásul a kapcsolatuk nem a legjobban indul, a nyitójelenetük kifejezetten vicces. Így eljutunk odáig, hogy bár a szikrák nyilvánvalóan megvannak közöttük, összességében a kapcsolatuk negatív mélységekből indul, innen kell felépíteniük. És a szépen, lassan itt meg is van. Mert bár ahogy írtam, a kezdetektől egyértelmű, hogy nagyon jó a kémia közöttük, el is ismerik, hogy vonzódnak egymáshoz, a helyzet mindkét oldalról bonyolultabb ennél. Így elindul kettejük furcsa tánca, amiben hol közelítenek egymáshoz, hol távolodnak, a titkok és önbizalomproblémák tengerében. Szórakoztató volt.

A Chambers testvérek történetébe még annak idején a Nászéjszaka miatt kezdtem bele, a sorozat eme második kötetének a fülszövege keltette fel először a figyelmemet. Előtte azonban mindenképpen el akartam olvasni az első részt, és így történhetett az, hogy végül a kezdő kötet közelebb került a szívemhez, mint a folytatás. Most viszont, hogy immár befejeztem az egész sorozatot, el kell, hogy áruljam, végül a harmadik rész vitt nálam mindent, a női nemű Chambers testvér kötetének faltam minden sorát. Annyira megszerettem ezt a részt, hogy miután elolvastam, belekerültem a történelmi romantikusok bűvkörébe, és egymás után faltam könyveket a műfajban. Szóval látható, hogy nem kis hatást keltett bennem a könyv.


A testvérek kalandjai tehát folytatódnak, ezúttal azonban a női nem a főszerepben - legalább is ami a testvéreket illeti. Lady Arianne egy igazán talpraesett hölgyemény, aki mindig tudja mit akar, azonban a szerelem egyelőre elkerülte őt. Nem másokat, akik a közelében tartózkodnak, ugyanis ,,szegény" Arianne, akárkivel találkozik, vagy megismer, az biztos, hogy az illető az elkövetkezendő rövides időn belül megtalálja a szerelmet. A lány egyfajta gúnynevet is kapott, ugyanis Cupido kedvesének becézik, mivel ilyen sok pár egymásra találását ,,segítette". Így nemcsoda, hogy kissé agresszívan viseli az első találkozást Raffertyvel, aki egy férfival való kétes titkos találkával ,,gyanúsítja" őt. A viharosan kezdődő kapcsolatuk pedig - szerencsénkre - mit sem veszít a későbbiekben szenvedélyéből, csak egy idő után kicsit másféle irányt vet. 

Rafferty nem az a férfi, akikre az angol hölgyek vágynak - vagy csak a legtitkosabb álmaikban -, ugyanis munkája lévén egyáltalán nincs tisztában az etikettel, a szigorú szabályokkal, a modora pedig egyenesen felháborító. Ez azonban nem igazán számít, ha egyszer már felpattant a szikra egyre nagyobb és nagyobb lángokat szítva férfi és nő között. Arianne ás Rafferty kénytelen több időt együtt tölteni, ugyanis Raffertyank el kell játszania Amerikában, hogy ő egy angol diplomata, ezért a nőnek segítenie kell neki, hogy elsajátítsa - vagy legalább is megpróbálja - a merev szabályokat. Így tehát Amerikába indulnak. És ismét a fedélzetre kerülünk - ha nem is ugyanarra - , amit már az előző kötetben is imádtam. Az összezártság a hatalmas víz közepén rengeteg frappáns és természetesen érzéki jelenettel kecsegtet minket.

A harmadik rész tehát nálam egyértelműen kedvenc lett. Imádtam a főszereplők szócsatáit, a különböző társadalmi ranguk csak még több izgalmat vitt a történetbe. Emellett pedig igazán szórakoztató volt, Donna ismét megcsillogtatta rendkívüli humorát. Az írónő a záró kötetben nagyobb hangsúlyt fektetett történelmi háttérre, különösen az ír függetlenség kérdését tekintve. Ezt az alapot felhasználva vegyítette a valóságot és az általa megálmodott eseményeket, amitől lett kerek egész a könyv. Természetesen az előző kötetek szereplői is vissza-visszatértek, aminek különösen örültem, hiszen a sorozat befejeződött, és legalább ,,találkozhattam" velük még utoljára. A történelmi romantikus rajongóknak csak ajánlani tudom a sorozatot, hiszen Donna MacMeans nagyon bájos és szórakoztató történeteket írt nekünk és a szereplők is hamar belopják magukat az ember szívébe!

A teljes recenzió itt olvasható

Kristina blogja

Izgalmas kis történet kerekedett a trilógia utolsó részének, méltó befejezést kapott a Chambers testvérek harmadik tagja is. Egyedi történetet alkotott az írónő, a romantikát kissé megfűszerezte egy kis nyomozással. A főszereplők egyediségét a különcségük adja, de főleg az ahogy egymáshoz viszonyul a hős és hősnő. Első találkozásuk rányomja a bélyegét a későbbi viselkedésükre, félreismerik egymást és az ellenségeskedés az elején kissé nagyobb mértékű, mint az indokolt lenne. Ami persze engem olvasót még inkább szórakoztatott, hiszen imádom az ellenségekből szerelmesek típusú történeteket.
Arianne sajnálatos módon többször megtapasztalhatta már, hogy semmit nem szabad biztosra venni az életben. Gyermekként rengeteget mellőzte édesapja és az okot csak felnőtt korában ismerhette meg. Herceg lányaként nevelkedett ugyan, de mégsem a herceg volt az apja. Ez pedig súlyos titokként nehezedik a lelkére. Tovább rontott az önbecsülésén, hogy első szerelmi viszonya sem boldogsággal végződött, hiszen amint az imádott férfi értesült a családi titokról kihasználta naivitását, elcsábította és másnap bejelentette, hogy egy másik nőt vesz feleségül. Csalódások sora keserítették meg, ez pedig sokszor kihatott a könyvben is a döntéseire.

Michael írként mindennél jobban szeretné az írek szabadságát, különválását Angliától. Ugyan akkor hű ügynöke az angol koronának, meg is lepődik amikor értesül arról, hogy milyen ügy miatt kell elhagynia a szigetet és Amerikába kell utaznia. Diplomataként kell egy nyomozást lefolytatnia, ám ahhoz a szerephez szüksége van egy feleségre. Szülei haláláért felelős személy után kell nyomoznia, végre lehetősége nyílik a bosszúra. Így türelmetlenül várja, hogy áthajózhassa az óceánt.

Michael és Arianne között a vonzalom szikrája azonnal észlelhető, ám a találkozásuk módja miatt mindkét fél tévesen vonja le a következtetés. Ahogy egyre több időt kénytelenek egymás társaságában tölteni, úgy ismerik fel, hogy több van az álarc mögött, amit mind a ketten viselnek a külvilág számára. Szenvedélyben és meglepő fordulatokban nincs hiány a könyvben. 

A teljes recenzió itt olvasható

Dreamworld

A június újabb történelmi romantikust hozott, ráadásul ismételten egy olyan szerző tollából, akivel ezidáig nem volt szerencsém megismerkedni. Donna MacMeans pedig nem okozott csalódást, a főszereplői közt feszülő vágy, némi ellenségeskedéssel fűszerezve, már az első oldalakon megnyert magának.

Vannak olyan történetek, ahol a szerző csupán szavakkal adja olvasója tudtára a romantika jelenlétét, míg mások lassan építik fel hőseik kapcsolatát, és akadnak olyanok, mint Donna, akik kezdettől fogva úgy alakítják karaktereiket, hogy azok között izzon a vágy, és a kémia már-már kézzel foghatóvá váljon. Mindegyiknek megvan a maga bája, mégis a harmadik opció az, ami engem legjobban megfog. Szeretek a leendő szerelmesek civakodásán, bosszankodásán, marakodásán, sóvárgásán mosolyogni, jókat nevetni szóváltásaikon, vagy figyelemmel kísérni, miként próbálják megnehezíteni a másik dolgát. És ez mind-mind megvolt a Csiszolatlan gyémántban.
A kékvérűnek tűnő Lady Arianne - Őlédysége -, valamint a modortalan Rafferty tökéletes ellentétei egymásnak. Míg egyikőjük számára fontos az etikett, a szabályok, az, hogy mit gondolnak róla, addig a másik mit sem törődik vele, ha cimborája kisebb öltönyében, feldagadt szájjal jelenik meg egy rangos eseményen. Mindez önmagában is elegendő táptalaj egy szenvedélyes történethez, ám ha ehhez hozzávesszük a csattanót, miszerint Arianne-nek kell úriembert faragnia Rafferty-ből - meglehetősen rövid idő alatt -, akkor egészen fenomenális élményre számíthatunk. Ráadásul vannak még egyéb tényezők, amik tudják fokozni a szituációt. Például egy hajóút Amerikába, a bűvész barát, vagy az álfeleségnek szánt színésznő. Csupa olyasmi, ami a romantika részt valamilyen módon egyengetni hivatott.
Mindazonáltal magukat a főszereplőket sem kell félteni, tartalmas, szerethető egyéniségek olyan életúttal, ami önmagukban is izgalmassá teszi őket. Ariannek félresikerült - botránnyal fenyegető - románca, valamint az újonnan kiderült származása okoz némi gondot, s teszi kecsegtetővé az egyébként nem túlságosan kedvező amerikai utazást, míg Rafe családja gyilkosán igyekszik revansot venni.

A romantikus és emberi szálak mellett azonban a kötet műfajához híven a történelem is fontos(abb) részét képezi a történetnek. És bár jómagam szeretem a történelmet, hősiesen bevallom, itt igen hamar elvesztettem a fonalat, ami részemről némi értetlenséget szült. Ám pánikra semmi ok, az egész inkább csak háttérelemként szolgált, a hangsúly leginkább a nyomozásra, valamint a romantikára került - és egyikre sem lehet panasz.
A Csiszolatlan gyémánt szenvedélyes, fordulatos, humoros, ízig-vérig történelmi romantikus regény, melyben a szerepek nem annyira egyértelműek, mint ahogyan azt az olvasó gondolná. Szívből ajánlom a műfaj kedvelőinek; én rettentően élveztem.