Figyelő szemek - Gabo olvas
(kiadvány: Figyelő szemek)

A harmadik olvasásom az írónőtől, így mondhatom, szeretem olvasni Charlotte Link történeteit.
Érezhetően sok érzelemmel és jó emberismerettel megírt, kiváló karakterekkel benépesített, izgalmas krimiket ír. Ez a pszichológiai thrillere is megérdemelten lett siker hazájában. Nem véletlen, hogy 2015-ben film is készült a regényből.

Türelmes olvasást kíván, nekem a dán író, Jussi Adler-Olsen Szelfik krimijét juttatta eszembe. Ott Jussi legalább öt szálat mozgat, varrt egybe a végére remekül. Charlotte története "csupán" négy szálon mozog. Vannak a gyilkosságok, amiknek magányos, idős hölgyek az áldozatai, van egy zaklatott nő, Liza az elején, akit igen sokáig nem tudtam hová tenni, elképzelésem sem volt, hogyan fog beleilleni a képbe. Beleillet, remekül passzolt, Charlotte jól megoldotta. Nagy erénye a történetnek, hogy minden karakterek lélektana bemutatásra kerül. Csak ki kell várni, hiszen ehhez idő és oldalszám is kell. Végig izgalmas volt, megfogott és elgondolkoztatott a felvetett társadalmi probléma. Elmagányosodás, rohanó életmód mellett a családon belüli erőszak és annak hatása adja
a megoldást.

Elárulom, az első száz oldalig három lehetséges elkövetőt is kaptam. A félénk, félszeg, visszahúzódó, leskelődő szomszéd, Samson Segal alakja és az ex-rendőr John Burton emelkedik ki. John korábban a Scottland Yardnál volt, és a távozásának körülményei elég meglepőek. Az ő életébe is alaposan bepillantást nyerünk.

A megfigyelt szomszédasszony, Gillian élete pedig előttünk rajzolódik ki, lepleződik le a látszat és a valóság a házasságának minden titka. Gilliannek problémái vannak a lányával, és általában nagyon aggasztja a férjével való kapcsolata is. Ő lesz a másik női főszereplőnk a zaklatott Liza mellett. Persze fény derül arra is, mitől zaklatott Liza... csak ki kell várni.

A szereplők és a helyzetek ismerősek, jól kidolgozottak. Lélektanilag kiválóak, hitelesek a szereplők. Az áldozatok élete is bemutatásra kerül. Közöttük semmi összefüggést nem találnak a nyomozók, elég értetlenül állnak az események sodrában. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz és nem jut előbbre, ők egészen bedőlnek a látszatnak, egyedül a felügyelő az, aki néha kételkedik ebben. A történések végig lendületben tartják az eseményeket. A mozgatórugói pedig döbbenetesek. Erre a prológusban találhatunk utalást. Csak kapkodtam a fejem, lehet még újat adni, másként tálalni az eseményeket.


Charlotte mélységeiben ábrázolja nem csak a bántalmazott nők helyzetét, de a gyermekkori trauma okait és következményeit is. A gyermekek fejlődéséért ténylegesen felelősséget (nem) viselő emberek hozzáállása pszichopatává teheti a legaranyosabb, legtündéribb gyereket is. Ezek a lelki sebek döbbenetesek, és jóvá tehetetlenek. Nem csupán a magány, a bántalmazás, a szülői felelősség is kiemelt hangsúlyt kap. Az anya felé mutatkozó mélységes harag érthető. Tipikusan az a krimi ez, amikor a tettes is áldozat. Az okok a múltban, mélyen gyökereznek. A hallgatás is súlyos problémákhoz vezethet.

Összességében nagyon szerettem a könyvet, bár egy kicsit hosszú lett, éppen a sok szál miatt. Elsődlegesen a főszereplők lelkiállapotával, az azokban zajló folyamatokkal foglalkozik, mint a nyomozással. A történet logikus és érdekes, bár eleinte nem gondoltam volna, mi lesz a végső megoldás. Erre legalább a 400. oldal körül ad választ Charlotte és onnan egy hajtóvadászat indul az elkövető ellen. Ott már pontosan tudjuk, ki a hunyó. Izgalmas epizódok váltakoznak. Soha nem volt unalmas számomra, mindig érdekes volt a karakterek élete, titkai és jelleme, ahogyan ezekből felépült a történet. Minden összefügg mindennel, még, ha ezt eleinte nem is látjuk át. Folyamatosan változott, vett új irányt a történet. Mondhatom az írónő az orránál fogva vezette az olvasót sokáig.
Egy tipikus Charlotte Link krimi ez, hasonlatos a Hazug múlthoz. A hangulata pedig a téli táj, a hideg és a közeledő karácsony miatt hatásosabbá teszik. A hideg tél képei jól illettek a pszichológiai mélységekhez.

A regény két részből áll, a fejezetek dátum szerint vannak felosztva. A két idősebb nő brutális gyilkosa, a leskelődő szomszéd, a zaklatással vádolt ex-rendőr és Gillian életének fordulatai egy meglepő befejezéssel érnek a megoldáshoz. Samson Segal a legfurcsább alakja a kriminek, aki a bátyjával és undok sógornőjével él, ráadásul munkanélküli. Mégis ő hozza a megoldást a végére. Igazán jó, aprólékosan kidolgozott pszichológiai thriller ez. A történet határozottan jó, néhol egy kicsit túlságosan részletes is. Érdemes megismerni, aki lélektanra kíváncsi megkapja. Ebben a történetben sok különböző apró történet adja az egészet. A regény logikus és érdekes, bár türelmet kíván. A végére valami egészen mást kap az olvasó, mint amire eleinte gondol.
Charlotte egyedi hangulatú, sok szereplőt mozgató, lélektani krimivel lepett meg.

A teljes recenzió itt olvasható

2018-09-26 13:41:28
Fordította: Szigeti Judit
Egy csodás út Toscanába. Egy váratlan meghívás. És egy gyilkosság éjfélkor... Amikor Atalanta Ashfordot, a műkedvelő nyomozónőt barátja, a versenyautó-pilóta Raoul Lemont elviszi Olaszországba,...
Fordította: Fekete Katalin
Visszament az időben, hogy elnyerje álmai férfiját, de ehelyett a legrosszabb rémálmába csöppent... Joey Vasquez bárhol máshol szívesebben lenne, mint a vacsorán, amelyet a legjobb barátja,...
Fordította: Tihor Szilvia
Egy idős antikvárius. Egy lelkes krimiszerzőnő. Egy magának való órásmester. Ők hárman alkotják a Talányos Tárgyak Társaságát, egy titkos csoportot, amelynek tagjai félévente egy londoni...
Fordította: Dobosi Beáta
Leo Asker nyomozó alig rendezkedett be az elveszett lelkek osztályán, eddigi sikerei elismeréseként előléptetéssel kecsegtetik. Bosszúszomjas ellenlábasa, Jonas Hellman azonban mindent elkövet...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ