Nem telik el sok idő Jack Reachernek a Laconiában való tartózkodása és első – természetesen győztes – verekedése között. Reachert nem kell bemutatnom, a katonai rendőrség őrnagyaként sok évvel ezelőtt leszerelt, országjáró, magányos farkas volt a főhőse Lee Child eddig 23 regényének (és két filmnek). Összecsapást soha nem kezdeményez, de ha a gyengébbek védelmében vagy csak az igazságért kell kiállnia, ökle azonnal működésbe lép.

Laconia nyüzsgő New Hampshire-i kisváros, ahol Reacher azért állt meg aktuális vándorútja során, mert – úgy tudja – apja itt született, és innen lépett meg. Annyit tud meg, hogy a háttérben valami tisztázatlan és egyoldalú verekedés állt, egy nő védelmében. Az áldozat arrogáns, erőszakos fiatalember volt, és a szájában keletkezett kár helyrehozása teljes mértékben fedezheti a fogorvos fiának egyetemi költségeit.

A helyi rendőrség az áldozat gazdag apjának számos ügyvédje és ugyancsak számos alvilági kapcsolata miatt nem akar balhét, ezért felkérik Reachert: mihamarabb hagyja el a várost. Reacher azonban előbbre veszi felmenőinek felkutatását, de semmilyen hozzáférhető forrásban nem találja nyomaikat. A rendőrség segítségét kéri (cserébe, hogy elhúzzon), ugyan keressék az öreg Reachereket a bűnügyi adatbázisban. És mit tesz Isten, egy megoldatlan gyilkossághoz kapcsolódva van találat. A nyomok egy közeli kisvárosba vezetnek, ahol – némi testgyakorlás után – mégiscsak sikerül megtalálnia apja szülőhelyének romjait. Innentől picit nehezebb, mert a fater okmányokat és keresztnevet váltott, hogy magát idősebbnek hazudva tengerészgyalogosnak állhasson.

A történet másik szála egy fiatal kanadai párhoz kapcsolódik, a kocsijuk Laconiától nem túl messze robban le. Találnak egy motelszerűséget a közelben, ahol négy férfi a vendéglátó, de mintha a házat bekamerázták volna, őket meg talán lehallgatják és foglyul is ejtették. Nem világos, hogy miért hazudnak nekik folyamatosan, és az sem, mi lehet a céljuk. A félelemmel teli légkör Hitchcock filmjeiből ismerős, sejtjük, hogy valami igazán borzasztó fog történni.

A történet két szála úgy fonódik össze, hogy szálláshelyet keresve Reacher is ugyanerre a motelre talál rá, és ő fejti meg az eszement embervadászat hátterét, összefüggéseit. Természetesen a kanadai pár segítségére siet – innnentől a Child/Reacher-rajongó már sejti a történet végkifejletét.

Izgalmas, fordulatos a regényt, Lee Childnak ez a kötete sem okoz csalódást. De ha szigorúan vizsgálom: a történet itt kevésbé szerteágazó, mint a korábbiak. Ennek következtében a felvezetés – mind Reacher kutatása és zsákutcái, mind a kanadai pár több kalandja – a szokásosnál hosszabbnak, túlzottan részletezőnek tűnik. Nem vádolnám Childot szándékos terjedelemnöveléssel, nyilván aki először találkozik Reacher káposztafejnyi (de lényegesen keményebb) öklének üzemi fordulatszámával, annak kifejezetten üdítő, ahogy a feszültség fokozódik.

Gieler Gyöngyi, a sokadik Reacher-regény fordítója ismét a megszokott, kiváló munkájával örvendezteti meg az olvasót.

A teljes recenzió itt olvasható