Lenni és Margot száz éve – de hogyan is jön ez össze? A regény egy 17 éves lányról, Lenniről, illetve egy 83 éves hölgyről, Margot-ról szól, akik egymásnak és az olvasónak mesélik el a történetüket. Humoros és szívszorító történet szeretetről, élni akarásról, és küzdelemről, na meg Lenni és Margot barátságáról.
Lenni és Margot száz éve
Mi a közös egy tizenhét éves tiniben, és egy nyolcvanhárom éves aggastyánban? Nos, mindketten haldokolnak, egy véletlen és egy közös csíny kapcsán pedig brátságot kötnek. A kórházban újonnan alakuló festőszakkörben pedig megálmondják a közös projektjüket: száz festmény a száz közös évükre. Mert tizenhét és nyolcvanhárom az pont kereken száz. A festmények mellé pedig el is mesélik azt a fontos pillanatát vagy évét az életüknek. Ahogyan pedig egyre jobban előrehaladunk az olvasásban, a történet úgy válik egyre szívfacsaróbbá.
Alapvetően nem szoktam sokat foglalkozni a könyvek borítójával. Konstatálom, hogy tetszik vagy sem, vagy esetleg különleges-e valamilyen szempontból, de inkább a belső, ami vonz. A Lenni és Margot száz éve első ránézésre nem tűnik annyira különlegesnek, ám így olvasás után mégis azt mondom, hogy ez is egy nagy plusz a történet ismeretében. A sárga rózsa és a csillagok is fontos szerepet játszanak a karakterek életében. A történetet ismerve pedig új értelmet nyer.
Szem nem marad szárazon
A regényt utazás közben kezdtem olvasni, és bár féltem tőle, a túl érzelmes részek a vége felé jönnek (amiket már otthon olvastam). Mindezek mellett körülbelül az utolsó 100 oldal előtt néztem meg a Lucifer utolsó részét, amin szintén sikerült egy laza fél órát sírdogálni. Utána pedig Lennivel és Margot-val ültem fel az érzelmi hullámvasútra.
Lenni 17 évesen nem élt sokat, és az élete java részére nem is emlékszik annyira erősen, mint ahogy például Margot. Sok helyen és sok történetből csak következtetni tudtam, hogy mi történhetett, ami persze így sem volt normális, viszont Margot-t talán amiatt is zártam jobban a szívembe, mert egy sokkal teljesebb történetet mesélt el. Lenni részei a jelenben tetszettek, a csínytevései, na meg az Arthur atyával folytatott párbeszédei. Ezek adták meg a könyv humorának jó részét, ugyanis a lány mindenféle lehetetlen kérdéssel bombázta az atyát, aki ezekre derekasan próbált válaszolni. Mert ugyebár egy 17 éves haldokló lánynak mi vesztenivalója lehet, ha azt a kérdést feszegeti, hogy ha Jézus ma élne, akkor autóval járna-e. A kápolnai látogatások alkalmával összebarátkoznak az atyával.
Nagyon sokáig nem tudtam még Új Nővért hová tenni, de a könyv végére ő is egy olyan karakter lett, aki szerintem fontos (és számomra szimpatikus). A 17 éves lány, a 83 éves idős hölgy, a középkorú nővér, és a nyugdíjazása előtt álló pap azt hiszem annyira színes társaság, hogy lehetetlen nem szeretni ezt a regényt.
Margot 83 évesen azt mondhatnánk, hogy hosszú és teljes életet élt, ám amikor elkezd mesélni, akkor válik igazán valóságossá a dolog. Itt van ez a folyton lila színeket viselő nő, aki mindig vidám, és agg kora ellenére is áthágja a szabályokat, ha megkívánja a helyzet. Vele kapcsolatosan volt végig az az érzésem, hogy mennyire nem tudjuk az emberek igazi történetét. Hogy mi történt velük. Vagy hogy milyen terheket cipelnek, amiket mosolyogva viselnek.
A sárga rózsa
A könyv egyik tanulsága szerintem, hogy micsoda véletleneken múlhat néhány dolog, másrészt pedig néha mégis nekünk kell meghozni egy-egy fontos döntést. Saját tapasztalatom szerint ha ezt a döntést te magad halogatod meghozni, akkor az élet elrendezi neked egy seggberúgás kíséretében, hogy mégis rá legyél kényszerítve a változásra. A Lenni és Margot száz éve pedig mindegyikre mutat egy alternatívát. Persze, az olvasó gyakran azt viszi magával, amin saját maga is örlődik, vagy ami foglalkoztatja. De a regény magáról az életről szól. Hogy mennyire nagyszerű és csodálatos. És hogy sokszor kegyetlen.
A Lenni és Margot száz éve nekem egy emékeztető is volt. Emlékeztető, hogy mindannyian hatással vagyunk egymás életére. És hogy az élet rövid. Függetlenül az időtől, amit kapunk, a találkozások, az élmények, és persze a tragédiák is formálnak bennünket.
Egy csodálatos történet humorral, könnyekkel, és sorsokkal. Nem utolsó sorban pedig emlékeztető arra, hogy amíg ver a szíved, amíg tudsz levegőt venni, addig nem késő ergetni életed szerelmét sem, legyen akár férfi, akár nő. Ha LMBTQ regényt kerestek, akkor is tökéletes választás lehet a Lenni és Margot száz éve.
Kiknek ajánlom?
Gyakorlatilag mindenkinek, kortól és nemtől függetlenül. Persze csak akkor, ha nem félsz olvasás közben a saját életedre is reflektálni. Ha szereted a sorskönyveket, akkor mindenképp olvasd el. Vagy akkor is, ha szeretsz azon töprengeni, hogy mi lett volna, ha…
A könyv végét viszont ne nyilvános helyen olvassátok, mert zsepire szerintem mindenkinek szüksége lesz mellé.
