kiadvány oldalanként
Alexandra Tynan, az ifjú matematikus egyre gyanúsabb dolgokat tapasztal munkahelyén. A cég adattárából összeállított statisztika igen különös eredményt mutat. Alex a saját szakállára végzett vizsgálódásával eredetileg barátját, a szintén igen ambiciózus Mark Ferullit akarja meglepni, az eredmény azonban inkább ijesztőnek tűnik. Miután Markot kinevezik a tragikus körülmények között elhunyt pénzügyi vezető, Michael Eliot helyére, furcsán kezd viselkedni. Az Eliot halála körüli rejtélyek arra sarkallják Alexet, hogy maga kezdjen nyomozni a biztosító társaság vezetősége körül. Ennek során olyan információk birtokába jut, ami miatt nemcsak jól jövedelmező állása, de még az élete is veszélybe kerül. A Rhode Islanden játszódó történet szerzője az utolsó lapokra is tartogat izgalmakat, miközben ízelítőt ad e miniállam kissé belterjes világából, hangulatából is. Patrick Lynch, a rendkívül népszerű krimiszerző - akinek könyvei a New York Times bestseller listáján előkelő helyet foglalnak el -sokáig dolgozott a rendőrség különleges ügyosztályán, ezért kilétét nem fedheti fel. Így szokásunktól eltérően a szerző arcképét sem jeleníthetjük meg a borító hátoldalán.
oldal
2990 Ft
Mészöly Dezső háromkötetesre tervezett életmű- válogatásának első darabjában verseiből, esszéiből és vallomásaiból adunk közre egy csokorra valót. a jeles író, költő, műfordító hatalmas műveltségéről, virtuóz írásművészetéről, könnyed szellemességéről kap ismét bizonyítékot minden kedves olvasó.
410 oldal
2000 Ft
Egy nehéz sorban élő, fiatal, tehetséges lány plátói szerelme a mecénásával. Rendhagyó szerelmi történet krimiszerű betétekkel, rejtélyekkel.
352 oldal
2990 Ft
A nagy földrajzi fölfedezések sorában -jelentőségét tekintve - Kolumbusz után a portugál Fernando Magellán expedíciója áll. Ezt a tengeri utat a legekkel lehet legjobban jellemezni: a közel hároméves, emberfölötti megpróbáltatásokkal terhelt út eredményeként sikerült nyugat felé megkerülni a földgolyót. Ez az út tizenötször volt hosszabb, mint nagy elődjéé, öt hajójából mindössze egy, 263 emberéből csak 18 ért haza Spanyolföldre. A nem mindennapi teljesítmény hátterében a világkereskedelmi útvonalak, a mesés Fűszer-szigetek megszerzéséért folytatott portugál-spanyol viszály állt : az expedíció élén pedig egy ellentmondásos, rendkívüli, a maga korában méltatlanul elfeledett férfi: Magellán. Nevét mára egy tengerszoros és két csillagkép őrzi. Sorozatunk legújabb kötete gazdag történelmi- földrajzi ismeretanyagot és két szemtanú hiteles naplóját felhasználva, korabeli képekkel, térképekkel mutatja be e felfedezőutat.
392 oldal
3000 Ft
Mit nyit az Aranykulcsocska? Milyen kalandokon megy keresztül Burattino, a kis életre faragott fabábu? Mennyi fondorlat, izgalom, jó barát és rosszakaró kíséri útján a szerencsés, vidám befejezésig? Ezt meséli el Alekszej Tolsztoj, aki a híres Pinokkió kalandjai és ihletése nyomán írta meg ezt a mindmáig népszerű történetet.
104 oldal
2400 Ft
Greg Ilest méltán tartják az egyik legeredetibb és legintellektuálisabb kortárs bestsellerírónak. Most olyan thrillert ad az olvasó kezébe, amely a tudomány és az emberi lélek titáni küzdelméről tudósít. Tét az emberiség jövője. A szupertitkos -Szentháromság Projekt- egyszer s mindenkorra gyökeresen megváltoztathatja a világot: ezt a két főszereplő, David Tennant és Rachel Weiss is tudja. A szuperkomputer alkotói azonban nem tudnak ellenállni a találmányuk által kínált szinte korlátlan hatalom csábításának. Csak a projektet orvosetikai szempontból felügyelő David és pszichiátere, Rachel áll az útjukban, ezért a Nemzetbiztonsági Hivatal ügynökei vadásznak rájuk. Menekülésük során David különös álmaira hagyatkoznak. Vajon ki irányítja őt ezeken keresztül, és mi célból? Szembeszállhat-e két ember a világot alapjaiban megváltoztatni akaró hatalmas erőkkel? Mindez kiderül a lebilincselő cselekmény mellett nem kevésbé izgalmas filozófiai kérdéseket is felvető regényből.
424 oldal
2990 Ft
Királynak lenni nem könnyű mesterség - már csak azért sem, mert a felség a legritkább esetben választhat magának a kedve szerint házastársat. A legfőbb úr felett a dinasztikus érdek uralkodik. Évszázadok tanúsága szerint a király mellett igen hamar feltűnik a szerető, sőt gyakran a hivatalos metreszek egész sora.Királyi fenség választottjának lenni még nehezebb -ezt VIII. Henrik lefejezett hitveseitől a tragikus véget ért Lady Dianáig számos példa tanúsítja. És az irigyelt-gyűlölt nagyhatalmú kegyencnők? Az ő életük sem fenékig tejfel- Szépségük, vonzerejük mulandó, s az ajtó előtt már türelmetlenül ott toporog a következő kedves. Fellobbanó királyi vonzalmak, hirtelen lett hatalmas vagyonok, csöndes tragédiák, Európa-szerte zajos botrányok, látványos bukások, no és persze szépszámú fattyúgyerek jelzi egy-egy kegyencnő üstökösként felívelő, majd hullócsillagként véget érő pályáját. Eleanor Herman ezeket a sajátos szerelmi történeteket választotta gyönyörű képekkel illusztrált könyvének témájául. Az alapos forráskutató szenvedélyes kíváncsiságát párosította a véleményét nem titkoló könnyedtollú újságíró erényeivel. A végeredmény: egy rendkívül olvasmányos, a világ számos nyelvére lefordított és mindenhol sikerrel övezett, a széles olvasóközönség figyelmére méltó munka.
296 oldal
2500 Ft
Kínában minden másképpen van, mint gondolnánk - a kultúra, az élet minden területe tartogat számunkra meglepetéseket. A kötet egy 1618-ban keletkezett prófécia beteljesedéseként mutatja be Kína utolsó császárnéja és Kína sorsának alakulását, elsősorban az ő életére koncentrálva. A szegény sorba született Jehonala tizenéves kislányként lett a császár ágyasa, majd az uralkodó felesége. Több mint ötven éven át kísérhetjük figyelemmel élete és a Birodalom sorsának alakulását, olyan nevezetes történelmi eseményekkel tarkítva, mint az ópiumháború, a bokszerlázadás. A címszereplő az igazi nagy túlélő - nem foghat ki rajta sem a nagypolitika, sem a kicsinyes ármányok, sem a puccsok, amelyek az udvar életét jellemzik. Különleges képességeinek köszönhetően meghatározó alakja a kínai történelem talán legfordulatosabb ötven évének, a Mandzsu dinasztia bukásáig bezárólag. Sajátos karriertörténet egy olyan társadalomban, amely alapjában véve megveti és semmibe veszi a nőket. Megtudhatjuk, hogyan hatott a Nyugattal való érintkezés a zárt társadalomra, milyen lehetett az élet a Tiltott Városban, betekinthetünk a császári hálószoba titkaiba, az eunuchok és ágyasok életébe, milyen események vezettek el a dinasztia bukásáig. Sok értékes részlet, idézet biztosítja az információk hitelességét. Nem regény, hanem színvonalas ismeretterjesztő munka.
365 oldal
3000 Ft
Skócia meséinek és legendáinak világa ármánykodó és segítő tündérek, házimanók, kísértetek, hatalmas hősök, hűséges szeretők, elrabolt gyermekek, bajkeverő boszorkányok és különös álmok világa. Mogyorós Katherine, Rímfaragó Thomas, Habetrot, a rokkatündér talán már a magyar olvasó számára sem ismeretlen nevek. Válogatásunk most olyan meséket és legendákat ad közre, amelyek között kevésbé ismert történetek is szerepelnek. A kelta motívumok nem csupán e látomásos és misztikus irodalomban, de Gröb Tamás tollrajz illusztrációiban is megjelennek. Ajánljuk ezt a könyvet mindazoknak, akik gyermeki lélekkel közelítenek egy sajátos, varázslatos mesehagyománnyal rendelkező kultúrához.
oldal
2200 Ft
Benedek Elek, a nagy magyar mesemondó nemcsak magyar népmeséket kutatott és dolgozott fel, hanem szívesen tallózott más kultúrák mesekincséből is. Ebben a kötetünkben külföldi népmese-feldolgozásaiból válogattunk, tizenhét nemzet meséiből adva ízelítőt. Valamennyi mese megőrizte az adott kultúra sajátosságait, melyet Benedek Elek ízes nyelve hoz közel a magyar olvasókhoz. A válogatást Bányai Éva mesés illusztrációival tettük színesebbé a gyermekek számára.
oldal
2500 Ft
Fordította: Ács Eleonóra
Connie Rydert az éjszaka közepén rabolják el az otthonából. A rémült lány először azt hiszi, emberkereskedők markába került, amikor azonban a Silver Lake Akadémiára szállítják, be kell...
Fordította: Gieler Gyöngyi
Amikor a félénk és visszahúzódó Henry Parsonsegy reményt keltő vakrandin sétálgat a vidám és féktelen természetű Mollyval a Central Parkban, a világ legaranyosabb kismadara elé röppen,...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ