
Világsikerek Világsikerek
 |
Már több mint egy évtizede annak, hogy a szeretett amish püspöknek, Ananias Stoltzfusnak nyoma veszett. A csontmaradványok váratlan előkerülésével azonban a korábbi rejtélyes eltűnésből gyilkossági ügy lesz.
A városka vénei Painters Millbe érkeznek, hogy Kate Burkholder rendőrfőnök segítségét kérjék, ám a nő hamar rájön, hogy személyes kapcsolata van a bűnténnyel. A jóképű amish férfi, akit a gyilkossággal vádolnak, Jonas Bowman, Kate első szerelme volt. Bár Stoltzfus püspök nagy tiszteletnek örvendett a közösségben, Kate hamarosan szembesül ennek az összetett személyiségnek egy sötét oldalával is. Vajon olyasmit is rejtegetett a püspök, amiért valaki gyilkolni is kész volt?
272 oldal
4290 Ft
|
 |
Öt évvel azután, hogy Meg Magellan elvesztette a férjét és a fiát egy közúti balesetben, a nő végre a kezébe veszi az élete irányítását. Akkor sem esik kétségbe, amikor új állást kell keresnie. Még kapóra is jön számára a szabadidő, hiszen nemsokára esküdtként kell szolgálatot teljesítenie egy bíróság elé citált drogbáró perében. Ez legalább eltereli a figyelmét arról, mennyire hiányzik neki a lánya, aki épp Dél-Amerika turistalátványosságait járja végig.
Néhány nappal az esküdtszéki munka megkezdése után Meg lába alól megint kicsúszik a talaj: a lánya fényképét ott találja a konyhaasztalon. Aztán megcsörren a telefon. A feladat, amit kap, egyértelmű. Ha valaha is élve akarja viszontlátni a lányát, el kell érnie, hogy az esküdtszék egybehangzó ítéletet hozzon: a vádlott nem bűnös...
360 oldal
4990 Ft
|
 |
Cyrus Haven élete húsz évvel ezelőtt, egy este leforgása alatt pokollá változott. Elveszített mindenkit, aki fontos volt számára. Ráadásul a bátyja keze által. Ők ketten maradtak csak: a túlélő és az elkövető. Most, hogy a fivére, Elias előtt megnyílhat az út a szabad élethez, a törvényszéki pszichológusként dolgozó Cyrusnak nem kisebb kérdést kell megválaszolnia, mint hogy képes-e megbocsátani a bátyjának mindazért, amit tett.
Épp Elias hazatérésére készül, amikor egy gyilkossági esethez riasztják. Egy idős férfira holtan találnak az otthonában. Az őt gondozó lányának pedig nyoma vész. Kisvártatva egy másik fiatal nő is eltűnik. Az egyetlen szemtanú Cyrus lakótársa, Evie, aki mindig tudja, hogy valaki igazat mond-e.
Hamarosan kiderül: a két lány eltűnése nem véletlen egybeesés. Cyrus és a rendőrök versenyt futnak az idővel, hogy rájöjjenek, a fiatalok milyen sötét titkot rejtegettek ez idáig, és még azelőtt megtalálják őket, hogy a múlt bosszút állna rajtuk.
352 oldal
4990 Ft
|
 |
,,A CIA-s thrillerek között Mitch Rapp az etalon." - BOOKLIST
Az Amerikai Egyesült Államok újabb megosztó elnökválasztás előtt áll. Miközben mindenki a belpolitikai vitákra figyel, az ISIS tagjai elrabolnak egy elismert francia mikrobiológust, és arra kényszerítik, hogy antraxot állítson elő. Minderről még videókat is posztolnak. A közelgő vírustámadás fenyegetésére az amerikai lakosságon eluralkodik a pánik.
Az ISIS egy mexikói drogkartell bevetésével igyekszik átjuttatni a határon a biológiai fegyvert - ám ez az egész csak elterelés. Mindent megtesznek ugyanis, hogy lekössék Mitch Rapp és a CIA figyelmét, amíg egy másik, Afrikából származó halálos vírusból immár az egész emberiséget veszélyeztető biológiai fegyvert készítenek - ez pedig olyan járványhoz vezetne, amely felülírná az eddigi világrendet.
Mivel a teljes washingtoni politikai elit ellene van, Rapp egyedül igyekszik a világégést megakadályozni.
376 oldal
4290 Ft
|
 |
Aki bújt, aki nem...
Miles Cooksonnak mindene megvan, amiről csak ember álmodhat - kivéve az
időt. A halálos betegség, amivel diagnosztizálták, ráadásul öröklődő,
ötven százalék az esélye annak, hogy utódainak is szembe kell néznie a
szönyű kórral. Kilenc gyerekét kell most megtalálnia, hogy tájékoztassa
őket, ami nem lesz egyszerű, hiszen semmit sem tud róluk - egykor
spermadonorként élt. A keresés során egyvalami gyorsan kiderül: nem csak
ő kutatja a leszármazottait.
384 oldal
4490 Ft
|
 |
,,A mammom mindig azt mondta, hogy a jó cselekedeteket visszakapja az ember. Most már tudom, hogy a rosszakat is."
Egy Painters Mill-i motelben fiatal nő holttestére bukkannak. Kate Burkholder rendőrfőnök megdöbbenten azonosítja az áldozatot: egykori ismerősét. A hagyományok ellen lázadó Rachael Schwartz évekkel korábban hagyta el az amish közösséget. Miért tért vissza most a városba? És vajon ki és miért végzett vele ilyen brutálisan?
Ahogy Kate a rejtély nyomába ered, és minél többet tud meg Rachael életéről, be kell látnia, hogy az áldozat kétes hírneve nagyon is kiérdemelt; a nő sokakat magára haragított. És valaki közülük nagyon nem akarja, hogy Rachael múltjának rég eltemetett titkai ismét a felszínre kerüljenek.
,,Egy igazi csemege a műfaj kedvelőinek" - Booklist
320 oldal
3990 Ft
|
 |
1971. november 24-én este D. B. Cooper bombafenyegetéssel eltérítette a Portland és Seattle között közlekedő 305-ös járatot, kétszázezer dollár váltságdíjat zsákmányolt, majd kiugrott a gépből, és eltűnt az éjszakában... A több már történelem.
Ötven évvel később Pendergast ügynök egy bizarr és hátborzongató nyomozásba kezd: a georgiai Savannah kísértetjárta városában egymás után tűnnek fel az olyan holttestek, amelyek ereiből rejtélyes módon eltűnt a vér. Az események hatására kitör a pánik, és a környékbeliek felelevenítik a hírhedt savannahi vámpírról szóló rémtörténeteket.
Pendergast és társa, Coldmoon ügynök versenyt futnak az idővel, hogy megfejtsék, hogyan kapcsolódnak a titokzatos gyilkosságok az amerikai történelem egyetlen megoldatlan repülőgép-eltérítéséhez.
420 oldal
4490 Ft
|
 |
Philomena McCarthy a háttere ellenére - hiszen az apja egy hírhedt gengszter - ígéretes karrier előtt áll a londoni rendőrségnél. Egy nap párkapcsolati erőszak miatt riasztják; az erőszaktevő egy többszörösen kitüntetett nyomozó, az áldozat pedig annak szeretője. A fiatal nő, Tempe megmenekül ugyan, ám az incidenst eltussolják, Philomena pedig akaratán kívül egy rendkívül veszélyes ellenségre tesz szert. A két nő igyekszik megvédeni egymást, és tétova barátság szövődik közöttük. Ám ahogy telik az idő, több rejtélyes dolog is történik, és nyilvánvalóvá válik, hogy a történetek, amiket Tempe megosztott Philomenával, ugyancsak sántítanak. Amikor pedig egy újságíróra, aki több szállal kötődött a rendőrnő apjához és az erőszaktevő nyomozóhoz, a Temzébe fulladva találnak rá, Philomena végképp nem tudja, kihez forduljon, kit hibáztasson vagy egyáltalán: kiben is bízzon.
370 oldal
4290 Ft
|
 |
Hiába élted túl a háború poklát. Az igazi borzalom otthon vár rád...
Miután Jason kiszabadul a börtönből, újra közel akar kerülni az öccséhez, Gibbyhez, ezért együtt töltenek egy napot egy tó partján: napsütésben, whisky és két nő társaságában. Hamarosan azonban az egyik lányt valaki brutálisan meggyilkolja, és a gyanú azonnal Jasonre terelődik. De miért követte volna el ezt a szörnyűséget? Vajon a vietnámi háborúban átélt borzalmaknak lehet hozzá köze? Vagy a drogok és az alvilági kapcsolatai miatt végzett volna a lánnyal? Egyedül Gibby hisz a bátyja ártatlanságában, ezért a rendőrséget megkerülve nyomozni kezd. Ahogy azonban egyre mélyebbre ás Jason múltjában, olyan dolgokra bukkan, amik a legrosszabb rémálmait is felülmúlják. És amire rájön, az az ő életét is veszélybe sodorja...
A történetszövés mestere. - Harlan Coben
Nyers, gyengéd, brutális és magával ragadó - mindez egyszerre. Egyedülálló. - C. J. Box
416 oldal
4290 Ft
|
 |
Gyors és őrült akció... Kihagyhatatlan. - Booklist
Az életed szerelmének hiszed - de vajon valóban létezik?
Johnny a londoni repülőtéren várja, hogy megérkezzen Németországból élete szerelme, Ingrid, akivel az interneten ismerkedett meg, de még sohasem látta élőben. A hónapok óta várt találkozás helyett azonban hatalmasat csalódik: Ingridnek nyoma vész - ahogy annak a több százezer fontnak is, amit kölcsönadott a nőnek.
Ugyanezen a héten egy asszonyt találnak felakasztva a brightoni luxusvillájában. Az eset első látásra öngyilkosságnak tűnik, a rendőrség azonban idegenkezűséget feltételez. A nőt ugyanis online csalással próbálták megszabadítani a vagyonától.
Mindkét eset Roy Grace főfelügyelőhöz kerül, aki nemsokára azzal szembesül, hogy egy nemzetközi bűnszervezet után nyomoz, amelynek a tagjai képesek elmenni a végsőkig, hogy mentsék a bőrüket...
416 oldal
3990 Ft
|
|
 |
|
Fordította: Nikowicz Oszkár
A birlstone-i majorság tehetős urát hidegvérrel meggyilkolják, és mindenki tanácstalanul áll az ügy zavaros részletei előtt. Egyedül Sherlock Holmes képes utánozhatatlan logikájával felfedni...
|
|
AKI EGYSZER BŰNÖS, ÖRÖKKÉ BŰNÖS.
A fekete hófelhő morogva bukott át a János-hegyen, és megállíthatatlanul bekebelezett mindent, ami az útjába került. A hideg levegő sivítva menekült előle, a szúrós februári széltől...
|
|