kiadvány oldalanként
Krimi, Thriller
Amos Decker ügynököt Floridába küldik, hogy egy kettős gyilkosság felderítésében segítsen a helyieknek. Az eset látszólag egyértelmű: minden nyom arra utal, hogy a női áldozat bíróként túl sok ellenséget szerzett magának, a testőre pedig csupán rosszkor volt rossz helyen. Hamar nyilvánvalóvá válik azonban, hogy az ügy ennél jóval bonyolultabb. Az asszony a magánéletében is gondokkal küzdött, ráadásul a testőréről is kiderül, hogy talán mégsem az, akinek mutatta magát. Így a nyomozás előrehaladtával az is kérdésessé válik, hogy ki lehetett az igazi célpontja a kegyetlen támadásnak. Mindeközben Deckernek egy sor nyugtalanító változással is szembe kell néznie: új társat kap, az egyik barátja tragikus elvesztése pedig arra kényszeríti, hogy a saját jövőjével is számot vessen... A lenyűgöző főszereplők és az okos cselekményszövés eredménye egy igazán izgalmas olvasmány. - Kirkus Reviews Baldacci [...] látszólag összefüggéstelen helyzeteket rétegez egymásra, amíg a megoldás meglepően világossá nem válik. - New York Journal of Books
416 oldal
5290 Ft
Bárhová mész... ő szemmel tart. Sarah Goldmannek az ország másik végébe kell költöznie hatéves fiával, Jacobbal és a férjével, Daniellel. Az asszony sok mindent szeretne maga mögött hagyni, különösen Holly Monroe-t, a csinos huszonkét éves bébiszittert, akit előző nyáron fogadtak fel a fiuk mellé. Pedig minden tökéletesen indult: Jacob imádta a lányt, Holly pedig Sarah-ban megtalálta azt az anyafigurát, akire mindig vágyott. Az asszony sosem bízott meg egykönnyen senkiben, ezért szemmel tartotta a lányt... néha talán túlságosan is. Mígnem egy nap olyasminek lett a tanúja, ami után nem tehetett mást, mint hogy elmenekült. Mindent maga mögött hagyva a család egy másik városban próbál új életet kezdeni. A látszólag barátságos környék és szomszédok azonban hátborzongató meglepetéseket tartogatnak. Amikor Sarah rejtett kamerákat talál az új otthonukban, ismét a szívébe költözik a rettegés. Vajon a múlt kísérti? Mégis ki akarja őket szemmel tartani? És ő maga meddig hajlandó elmenni, hogy megvédje a szeretteit?
360 oldal
4490 Ft
Minden feláldozható. Az egyik élőlény halála a másik számára táplálék. A sötétség a fény és a fény a sötétség. Elena Blanco - a madridi rendőrség különleges ügyekkel foglalkozó egységének a vezetője - a keresés megszállottoja. Amikor hajnalban, a karaokebárban töltött éjszaka után kimerülten és berekedve hazaér, a mindennapi rituáléjának szenteli az idejét: órákon át vizsgálja az erkélyén felállított digitális kamera képeit. Egy sebhelyes arcot keres a főtér forgatagában. Azét az emberét, aki nyolc évvel korábban szétdúlta az életét. A felügyelő hajnalonta a saját démonait üldözi, napközben pedig a spanyol főváros legkegyetlenebb gyilkosainak a nyomába ered. Susana Macayát nem sokkal az esküvője előtt holtan találják. A megrendült családnak nem először kell szembenéznie ilyen tragédiával - pár évvel korábban ugyanis a lány nővérét ugyanezzel a módszerrel gyilkolták meg. Azt az esetet azonban már lezárták, és az elkövető brutális tettéért azóta is börtönben van. Vajon a rendőröknek egy másolót kell kézre keríteniük? Vagy a korábbi nyomozás során hibáztak, és egy ártatlan ember ül rács mögött? Elenának és a csapatának nagyon gyorsan választ kell adnia a kérdésekre, hiszen bárki követte is el a gyilkosságot, újabb áldozatokra vadászik.
360 oldal
4490 Ft
Van, aki mindent megtenne a családjáért, és van, aki bármit ellene A Leasowes park erdős részén egy neves, bár kétes múltú orvos holttestére bukkannak. Gordon Cordell nem ismeretlen Kim Stone felügyelő és csapata számára, hiszen egy iskolás lány halálával kapcsolatban már felmerült a neve. Dr. Cordell meggyilkolása után nem sokkal az orvos fiát is szörnyű autóbaleset éri. Egy újabb női áldozat előkerülése pedig csak tovább erősíti a gyanút, hogy valami nagyon nem stimmel az orvos egykori munkahelye, a Russells Hall Kórház körül. Kim Stone és csapata talán még sosem volt ilyen nehéz helyzetben. Egyik társuk elvesztése után senkinek sincs kedve nyitni az új kolléga felé, ráadásul egy eltűnt kamasz lány ügye is nyomja a vállukat. Pedig most minden ügyességükre szükség lesz, hiszen a gyilkos félelmetes tempóban szedi az áldozatait, és teljesen egyértelmű, hogy magától nem fog leállni.
320 oldal
4490 Ft
Atlee Pine FBI-ügynök egész életében az ikertestvérét, Mercyt kereste, akit hatéves korában elraboltak. A lány eltűnése szétszakította Atlee családját, és a szülei végül minden magyarázat nélkül őt is magára hagyták. Egy majdnem végzetes nyomozás után Atlee végre nemcsak azt tudta meg, mi állt a tragédia hátterében, de arra is bizonyítékot talált, hogy a nővére túlélte az elrablását, és évekkel ezelőtt a fogvatartóitól is sikerült megszöknie. Ám hogy ezután mi történhetett vele, arról Atleenek fogalma sincs. Amikor végre fény derül az igazságra, a nőnek élete eddigi legnagyobb megpróbáltatásával kell szembenéznie, ráadásul mindent elveszíthet... ,,A Végállomás egy klasszikus David Baldacci-regény. Tele érzelmekkel és izgalmakkal, a történet pedig annyira szövevényes, amilyet csak ő tud alkotni." BookReporter.com ,,Egyszerűen remek... Összetett regény egy nagyon érdekes nőről, amelyben nem csak egy ügyet kell megoldani. Baldacci egyik legjobbja." The Globe and Mail
424 oldal
4990 Ft
Österlen kisvárosában gyilkos garázdálkodik. A helyi sztáringatlanost, Jessie Andersont holtan találják az egyik bemutatandó házban. Peter Vinston, a kissé bogaras felügyelő veszi kézbe a nyomozást, noha csak a kényszerszabadságát tölti az idilli svéd városkában. Tove Esping, a kissé zöldfülű, de rendkívül ambiciózus helyi rendőrgyakornok siet a segítségére. E sajátos kettősnek még azelőtt kell rájönnie, kinek a képében lépett színre a halál, mielőtt túl késő lenne. Az Österleni gyilkosságok című sorozat első kötetében népszerű szerzőnk, Anders de la Motte ezúttal írótársával, Mans Nilssonnal alkot maradandót. Skandináv krimi sok humorral fűszerezve, gyönyörű környezetben, különc karakterekkel.
336 oldal
4290 Ft
Gyönyörűek. Elkeseredettek. Halálosak? Egy könyvklub ritkán végződik gyilkossággal, igaz? Mégis pontosan ez történik, amikor három nő, Anne, Eliza és Penny az esti programjukra érkeznek: kezükben az elolvasott - vagy legalábbis nagyjából átfutott - könyvvel és egy üveg borral. Az este remekül kezdődik, hiszen még az önsegítő kötet szerzője is csatlakozik hozzájuk, akinek a mantrája az, hogy a nők mindenre képesek, csak akarniuk kell. A beszélgetés azonban csakhamar a csélcsap férjek témájára terelődik, a levegő hirtelen megfagy, és immár minden jelenlévőből a bosszú beszél - az este végére pedig egy férfi holtan fekszik. A nők közül mindnek van indítéka a gyilkosságra. Mindegyikük takargat valamit. És mindegyikük hazudik. Mi történt azon a végzetes éjszakán? Kizárólag a bűnös tudja. Vajon a férfi egyikőjük bosszúvágyának az áldozata, vagy a valóság az írói képzeletre is rácáfol?
344 oldal
3990 Ft
,,Emlékezz a halálra!" - Zerubabbel Barraclough órásmester ars poeticája A Brontë nővéreknek két szenvedélyük van: az írás és a nyomozás. Mivel az alkotói karrierjük háttérbe szorult, elérkezettnek látják az időt, hogy a való világban játszódó bűnügyi történetek helyett inkább a regényeikre összpontosítsanak, ám ekkor egy megdöbbentő felfedezésről hallanak. Az otthonukhoz közeli és meglehetősen rossz hírű Top Withens-farmház kéményében egy gyermek csontjaira bukkantak. A nővérek azonnal az ügy nyomába erednek, és ahogy többet megtudnak a ház lakóinak előéletéről, rémisztő megállapításra jutnak: talán nem is csak egy áldozat halálát kell felderíteniük. A szálak egy árvaházba és a boszorkányság okkult szertartásainak világába vezetnek. Bármennyire is elborzasztják őket a nyomozás fejleményei, nem hátrálhatnak meg, hiszen nem sokkal a sötét hold előtt újabb fiatal fiú tűnik el a kisvárosból. Bella Ellis ezúttal is fantasztikus időutazásra csábítja az olvasóit, amelyben a Brontë család valós életrajzi vonatkozásai mellett a romantika gótikus jellemzőit vegyíti a klasszikus bűnügyi történetek elemeivel úgy, hogy az nem csak a krimi kedvelőinek nyújt kikapcsolódást.
368 oldal
4290 Ft
,,Éreztem, hogy ez a csend nem az üresség csendje. Hanem az iszonyat, a rettegés csendje. A gonosz csendje." Egy balul végződő eljegyzési vacsora után az egyik vendéget, az idős Fionát holtan találják egy magányos farm közelében egy hasadékban. Valaki brutálisan összeverte és a sorsára hagyta. A scarborough-i rendőrségtől kiérkező nyomozónak azonnal feltűnik, hogy az elkövetés módja hasonlóságokat mutat egy hónapokkal korábbi, mind ez idáig megoldatlan üggyel. Csakhogy ott egy fiatal diáklány volt az áldozat. Vajon sorozatgyilkos tevékenykedne az eddig békés tengerparti kisvárosban? Vagy két különálló esetről van szó? És mi köze lehet mindehhez a Fiona múltjában rejlő titoknak? A másik gyermekben a bestsellerszerző Charlotte Link érdekfeszítően ötvözi a gyilkosságot, a főszereplői sivár életének a bemutatását és a sötét családi titkokat. -- freundin
488 oldal
4990 Ft
Az odaadó apa Ed alig várja, hogy végre személyesen is megismerje az egyetlen lánya, Abbie udvarlóját. Sajnos nincs jó tapasztalata a gyermeke korábbi választottjaival - szerinte ugyanis egyikük sem ért fel a lányához. A tökéletes vőlegény Ryan minden szempontból tökéletes. A tagadhatatlanul jóképű, bátorságáért kitüntetett egykori katonatiszt harminchárom éves korára üzlettárs, önkéntes munkát vállal a rendőrségen és egy hospiceszolgálatnál is. Ráadásul annyira szereti Abbie-t, hogy alig hét hónap ismeretség után feleségül kéri. A gyanú Ednek azonban elég egyetlen elkapott pillantás, egy kiismerhetetlen tekintet, hogy felébredjen benne a gyanú. Azt pedig már megtanulta, mit veszíthet, ha nem hallgat a megérzéseire. Miközben a családja a közelgő esküvőt szervezi, és Ryan mindent megtesz azért, hogy leendő apósa bizalmába férkőzzön, ő minden követ megmozgat, hogy kiderítse az igazságot a vőjelöltjéről. Kerül, amibe kerül... Jól felépített és letehetetlen - egy olyan csavarral a végén, amire egészen biztosan senki sem számít. - Lee Child
408 oldal
4490 Ft
Fordította: Szigeti Judit
Egy szerelemmel és veszteséggel teli élet földrészeken és óceánokon átívelő története. A hét nővér-sorozat felejthetetlen, befejező kötete.
Fordította: Tóth Bálint
Murphy Shepherd munkája abból áll, hogy megtalálja és megmentse azokat, akiket senki más nem tudott - az emberkereskedelem áldozatait. Az a küldetése, hogy segítsen másoknak kiszabadulni a lehetetlen...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ