kiadvány oldalanként
A kilencéves Snow-t és a tizenegy éves Luke-ot a véletlen sodorja egymás mellé. Az első pillanattól fogva különleges kapcsolatuk örökre megpecsételődik: egy életre szövetséget kötnek. Hátrányos helyzetük és családi körülményeik miatt azonban a kisváros lakói éveken át gyanakvással és előítélettel viseltetnek irántuk. Szerelemmé kovácsolódott barátságuk így nem lehet tartós, mert mindig van, aki a boldogságuk útjába áll. A sok csalódás után megpróbálnak külön utakon sikereket elérni és csupán a hivatásuknak élni. Snow-t mint egy sikeres rádióműsor háziasszonyát, Luke-ot pedig mint halálmegvető bátorságáról híres tűzoltót ismeri már egész Atlanta, amikor elérkezik a sorsfordító nap: ismét találkoznak, és fel kell tárniuk egymás előtt féltve őrzött titkaikat. Vajon megtalálhatják-e még egyszer az elvesztett boldogságot, amelytől a környezetük fosztotta meg őket, s amelyhez a megbocsátáson keresztül vezet az út? Képesek lesznek-e túllépni a múlton, vagy egész életükben magukkal cipelik annak terhét? Katherine Stone (Laura, Egy másik szerelem, Váratlan szerelem) ez alkalommal a nehezen megtalált és megszenvedett szerelemről szól e meglepő fordulatokban gazdag romantikus történetében.
oldal
2990 Ft
Long Island-i házában holtan találnak egy vitriolos stílusáról híres, züllött életet élő műkritikust. A holttest megmagyarázhatatlan módon szénné égett, a levegőben kénkő szaga terjeng, a padlón egy odaégett patanyom, minden jel arra utal, hogy elvitte az ördög Jeremy Grove lelkét. Nem sokkal később újabb gyilkosság történik, az áldozat egy sikeres lemezproducer, akit hasonló körülmények között találnak meg. A rendőrség teljesen tanácstalan, és egész New York felbolydul. A világ végét váró emberek elkezdenek gyülekezni a Central Parkban egy karizmatikus prédikátor vezetésével, egy, az emberiség történelmének nagy katasztrófáival foglalkozó híres tudós szerint pedig Szodoma, Gomorra és Atlantisz sorsa vár New Yorkra, és a sátáni gyilkosságok csak az eljövendő pusztulás előjelei. Az FBI különleges ügynöke, Pendergast azonban nem hisz az ördögben, és meg van győződve róla, hogy a történtekre lehet racionális magyarázatot találni: nagyon is hús-vér, fondorlatos elkövető áll a háttérben, akit valamilyen rejtélyes cél vezet, és a gyilkosságok egy bonyolult és jól átgondolt terv részei. Az eltűnt város című, letehetetlen regényük után a világszerte népszerű szerzők ismét a végletekig borzolják az olvasók idegeit e hallatlanul izgalmas, lebilincselő, remek stílusú könyvükben.
oldal
2990 Ft
A tanulmánygyűjtemény első megjelenése után majdnem huszonöt évvel került újra az olvasók elé. Az eredeti könyv alig változott: elmaradt egy-két írás – helyükre olyan szövegek kerültek, amelyek talán jobban érzékeltetik a tudomány jelenlegi helyzetét.
oldal
3500 Ft
A tanulmánygyűjtemény első megjelenése után majdnem huszonöt évvel került újra az olvasók elé. Az eredeti könyv alig változott: elmaradt egy-két írás – helyükre olyan szövegek kerültek, amelyek talán jobban érzékeltetik a tudomány jelenlegi helyzetét.
oldal
3500 Ft
Ebben a kötetben többek között a Jégország királyává váló Jánossal, a színében változó királynéval, a csudaállatokkal, a nagy orrú királyfival, a cserfes Csiricsári kisasszonnyal találkozhatunk, akik újabb csodás kalandokba viszik el a gyerekeket. Mint a korábbi Benedek-köteteinket (Az aranyalmafa, A kék liliom), ezt is Bányai Éva magával ragadó rajzaival ajánljuk minden kedves olvasónknak.
oldal
2990 Ft
Éjjel a birkanyáj fölött tíz kicsi kívánság-csillag ragyog… Minden kisbáránynak lehet egy kívánsága: te mit kívánsz? Kívánj valamit, kapcsold le a lámpát, s nézd, hogyan gyulladnak ki a kicsi csillagok!
oldal
1990 Ft
Az Oszmán-ház 36 tagja több mint 600 éven át 21 generáción keresztül uralta az Oszmán Birodalmat. Történelmünk 150 évén át Magyarországot is. Szultánjai közt nagy formátumú, elszánt világhódítók, tudatos birodalomszervezők és gyönge, élvhajhász, az őrület határán egyensúlyozók egyaránt voltak. A válide szultánok, anyakirálynék közül pedig nem egynek a kezében rendkívüli hatalom összpontosult. Sorozatunk új darabja a népszerű-szórakoztató történetírás eszközeivel mutatja be a fényességes padisahok életének hétköznapjait, helyszíneit (pazar palotákat, kioszkokat, kerteket), háremét, családi kapcsolatait, fenséges személyük kiszolgálóit, nagyvonalú ünnepségeiket. Ezzel egy időben bepillantást nyerünk a hatalomért folytatott, olykor meglehetősen kegyetlen küzdelmeikbe is. John Freely kötete hiteles forrásokat, krónikákat, naplókat, leveleket, követjelentéseket felhasználva, könnyed kézzel rajzolja meg a történelmi események, összefüggések ívét, miközben az olvasmányélményen kívül nem kevés tanulsággal is szolgál.
oldal
3500 Ft
A terjedelmes, fekete-fehér és színes illusztrációkban gazdag, családfát, táblázatokat tartalmazó kötet a már megjelent, Az abbé titka című mű bővített, teljes kiadása. A három szerző több évi kutatás eredményeként akadt a Pireneusok lábánál élő Sauniére abbé nyomára, akinek gazdagságát senki nem tudta megfejteni. Egy bizonyos: ő olyan valamit tudott meg, amivel elvezette a szerzőket a templomos lovagrend máig ismeretlen titkához. Számos izgalmas és ismeretlen tény kerül napvilágra. Úgy tűnik, a titok mindig titok marad, de a tények közreadása mégis ad valami támpontot, az emberiség kultúráját meghatározó évszázadok történetének megértéséhez.
oldal
9500 Ft
Frederic Morton, A Rotschildok című, nagy sikerű könyv szerzője, érdekesen beszéli el a trónörökös és városa lenyűgöző történetét. Bécsben alig tíz hónap leforgása alatt a nyugati álom egyszer csak rossz irányba mozdult el. 1889. január 10-én a bécsi farsang pezsgőben fürdő csúcspontján a csinos és elbűvölő Rudolf trónörökös revolverével lelőtte ifjú szeretőjét, majd önmagát. A Bécsi Erdőben, Mayerlingben eldördült lövések még ma is visszhangzanak.
oldal
2800 Ft
Dan Brown A Da Vinci-kód c. bestsellere által felvetett és annak sikere kapcsán a közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdések köré csoportosított cikkeket, tanulmányokat, interjúkat, illetve autentikus szövegeket a szerző szakszerű, mégis közérthető, olvasmányos stílusban. Színvonalas ismeretterjesztő munka, rendkívül gazdag tematikájú, az oknyomozó újságírás és a tényirodalom eszközeit tartalmazza. Az adott kérdés kapcsán a legszélsőségesebb nézeteket is felsorakoztatja.
oldal
3000 Ft
Fordította: Ács Eleonóra
Connie Rydert az éjszaka közepén rabolják el az otthonából. A rémült lány először azt hiszi, emberkereskedők markába került, amikor azonban a Silver Lake Akadémiára szállítják, be kell...
Fordította: Gieler Gyöngyi
Amikor a félénk és visszahúzódó Henry Parsonsegy reményt keltő vakrandin sétálgat a vidám és féktelen természetű Mollyval a Central Parkban, a világ legaranyosabb kismadara elé röppen,...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ