Costanza Casati debütáló regényében Klütaimnésztra történetét meséli el olyan pontossággal és kivételes érzékletességgel, amellyel az olvasó számára újrateremti, egyszersmind életre kelti főhősnője alakját. Intrika, árulás, áldozat, gyász, küzdelem, felemelkedés és bukás kíséri Klütaimnésztra útját, miközben ő maga mindenre elszántan harcol a szeretteiért és önmagáért. A regény a General Press gondozásában jelent meg magyarul.

Agamemnón napfelkeltekor megy érte, a derekán belezőkéssel, az arcán pedig féloldalas mosollyal. Klütaimnésztra szeretné lekaparni róla. Rábámul a férfira, nem is próbálja elrejteni a megvetését, habár úgy tűnik, a királyt ez nem zavarja. Nehéz olyan emberrel szembenézni, akit semmi sem érint meg.
Helené felpattan, és a nővére elé lép, a hosszú ruhája a bokájánál hullámzik. Agamemnón úgy néz rá, mint a sas az egérre.
– Hagyj magunkra! – mondja.
– Hogy merészeled… – kezdi Helené, de Klütaimnésztra megfogja a csuklójánál.
– Menj, Helené, majd én beszélek vele! – Nem akar egyedül maradni, nem akarja, hogy Helené elmenjen, de a húga nem elég erős ahhoz, hogy szembenézzen ezzel a szörnyeteggel, Agamemnón pedig már így is túl sokat elvett tőle.
Helené elbizonytalanodik, a keze a ruháját markolja. Olyan, mint a madár, amely nem meri elhagyni a kalitkáját, csak várja, hogy felszálljon egy nyíl, és áthasítsa a szárnyát. Tesz pár bizonytalan lépést a folyosó felé. Alig ér ki, Agamemnón máris behúzza mögötte az ajtót, kizárja őt. Klütaimnésztra hallja, hogy a húga tiltakozik, aztán sietve távolodik. Biztosan Timandrához fut segítséget kérni.
Agamemnón Klütaimnésztrára szegezi a pillantását.
– Apád tájékoztatott a házasságkötésről.
– Igen.
A férfit láthatóan cseppet sem zavarja Klütaimnésztra hallgatása.
– Tehát azt is elmondta, hogy egyezséget kötött velem, és elárulta az idegen királyt.
Szóval így éri el, amit akar. Így fordít lányt az apja ellen, spártait spártai ellen. Árulás és kegyetlenség útján jut hatalomra.
– Úgy érted, a férjemet.
Agamemnón arca megkeményedik.
– Most már én leszek a férjed.
Klütaimnésztra egyenesen rámered, de hallgat. Ez nyugtalanítja Agamemnónt. A nő látja rajta, hogy dühkitörésre számított, talán vágyott is rá. Azt viszont nem tudja, hogyan reagáljon a hűvös fogadtatásra.
– Kívántalak attól a pillanattól kezdve, hogy megláttalak – mondja Agamemnón oldalra hajtva a fejét; úgy nézi Klütaimnésztrát, mint egy festményt.
– Biztosan könnyű úgy élni, ahogyan te teszed – feleli a nő. – Abban a hitben, hogy mindent elvehetsz, amit csak akarsz.
Szikra lobban fel Agamemnón szemében, habár próbálja elrejteni. – Soha senki nem adott nekem semmit, így megtanultam elvenni.
Klütaimnésztra keserűen felnevet.
– Megkaphatsz embereket, városokat, hadseregeket. De szeretetet és tiszteletet… azt nem lehet erővel elvenni.
Agamemnón izzó szemmel nézi őt.
– Addig nem nyúlok hozzád, amíg el nem jutunk Mükénébe. Ennyit megérdemelsz.
Vajon tényleg azt hiszi, hogy ezzel kiérdemli a tiszteletét? Klütaimnésztra alig lát a dühtől.
– Most még gyászolhatod az idegent. De hamarosan elfeledkezel róla, és megtanulsz mást szeretni.
Klütaimnésztra egy pillanatig maga előtt látja Tantaloszt a teraszon: olyan közel álltak egymáshoz, hogy majdnem érezte a szíve lüktetését. A férfi ránézett, a tekintetéből áradó forróság átmelengette, akár a legvastagabb takaró télen, és Adóniszról beszélt, arról a fiatalemberről, akit Artemisz szeretett. „A fiú meghalt, de az istennő iránta érzett szerelme tovább él. A virág a szépségére emlékeztet, meg arra, hogy ki kell tartani a nehézségek idején.”
Agamemnónra néz.
– Én nem felejtek – mondja.

Késő este van, amikor elhívják mosakodni. Két szolgáló jön érte és Helenéért, a húgát visszaküldik a férjéhez, Klütaimnésztrát pedig elviszik a fürdőbe. A gyűlölet úgy lobog a húga szemében, miközben a vendégszoba felé halad, mint az erdőtűz, Klütaimnésztra pedig belekapaszkodik, érzi a melegét, amikor belép a fürdőházba.
A papnő a festett agyagkád mellett áll, a vékony alakja visszatükröződik a vízen. A hosszú hajzuhataga a hátára hull, mint egy nehéz köpeny, a szemhéját feketére festette. Amikor a helóták meglátják, hátralépnek és elrohannak. A papnő szemében elégedettség villan, Klütaimnésztra pedig egy pillanatra elgondolkozik azon, milyen lehet így élni: úgy kerülik és utálják, mint a mérgezett pengét.
Egyetlen fáklya ontja a halovány fényét a padlóra, Klütaimnésztra pedig előrelép, leveti a tunikáját, és belemászik a kádba. Néhány rövid fürt az arcára tapad, hátrasimítja őket. A teremben gyümölcsös illat terjeng, amitől felkavarodik a gyomra, de talán a papnő pillantása az oka: mintha egy halott állatot darabolna fel.
– Éget az apád iránti düh.
Klütaimnésztra kényszeríti magát, hogy ne szóljon. Nem dühöt érez. Színtiszta, engesztelhetetlen gyűlölet az, ami a szívét mardossa.
A papnő oldalra hajtja a fejét, mintha a gondolatait hallgatná.
– Elvakította a hatalom, mint oly gyakran a férfiakat. Szövetséget kötött Spárta érdekében.
És szétszaggatta a saját családját.
A papnő előrelép, és megragadja Klütaimnésztra karját. A melle fehér és hegyes, mint a kagyló, a keze érintése pedig olyan, mint amikor a halpikkelyekhez ér az ember.
– Most már felnőtt nő vagy. Az istenek megízleltették veled az igazi bánatot. Megmutatták a veszteséget. Az ő fenséges kötelességük ezt tenni, nehogy elfeledd: halandó vagy.
– Az isteneid kegyetlenek – préseli ki Klütaimnésztra az összeszorult torkából.
A papnő elengedi Klütaimnésztra kezét, és megrázza a fejét.
A haja lágyan lengedezik, mint a hínár a víz alatt.
– A halál előbb vagy utóbb mindnyájunkért eljön. Abban a pillanatban, ahogy erről elfeledkezünk, bolondok leszünk. – Kinéz az ablakon a fekete égboltra, amelyen csillagok ragyognak. – Még mindig emlékszem az első alkalomra, amikor megkorbácsoltattalak. Nem engedelmeskedtél a királynak, és elbújtál a szentélyben.
Klütaimnésztra is emlékszik rá. A padló hidegére, a vöröslő oszlopokra a keze alatt. A papnő rátalált, és a hajánál fogva rángatta oda az oltárhoz a bátyjai előtt.
– Féltél, mint mindenki, de nem mutattad ki. Fel akartál dühíteni engem, bizonyítani akartál az anyád előtt, és büszkévé akartad tenni az apádat.
Igazat mond. Klütaimnésztra olyan erősen harapott rá a nyelvére, hogy attól félt, a végén kiesik a szájából, közben pedig egy összeaszott levelet nézett a földön, amelyet a szél sodort oda.
– Erős nő vagy. Akármivel kerülsz szembe, meg fogsz küzdeni vele – mondja a papnő. – Csak a halállal nem tudsz megküzdeni, és minél hamarabb megérted ezt, annál jobb.

                                                                      Fügedi Tímea fordítása