kiadvány oldalanként
Egy nap különös idegen toppan be Laura életébe: Ian Cameron őrnagy. Ő a muzulmán lázadók fogságában raboskodott együtt Laura nagybátyjával, aki rábízta börtönnaplóját, azzal a kéréssel, hogy halála után juttassa el unokahúgának. A férfi rövid ismeretség után igen furcsa ajánlattal áll elő, aminek Laura nem tud ellenállni. Indián keresztül elindulnak haza, Cameron skóciai kastélyába. Útközben megállnak egy maharadzsa mesésen gazdag udvarában, ahol egy rejtélyes, egész Indiát fenyegető politikai összeesküvés szálaira bukkannak, s az összesküvést az utolsó pillanatban sikerül megakadályozniuk. A sok kaland után végre hazaérkeznek Skóciába, és addigra talán a különös szövetség is valódi kapcsolattá válik.
400 oldal
2990 Ft
Petre Ispirescu, akit a román népmesekincs egyik fontos gyűjtőjeként tartunk számon, Andersen és Bechstein kortársa volt. Ő maga is számos mesét írt, a legszebbekből nyújt át most egy csokorravalót ez a kötet. A történetek valódi álomvilágba repítik az olvasókat: tündérek, királykisasszonyok, lovagok és boszorkányok elevenednek meg Szegedi Katalin meseszép rajzain. S az igazak itt mindig elnyerik méltó jutalmukat: a gonoszok soha nem győzhetik le azokat, akiket a szeretet, a jóság és a becsületesség vezérel.
128 oldal
2300 Ft
Tancornak hívnak - a Táncosnak. Jakutföldön próbáltak először megölni. Azután Tbilisziben és Moszkvában. És sok időbe telt, míg megértettem, mi félnivalójuk van egy fiatal grúztól, aki ugyanolyan, mint sok ezer más. Semmim sem volt, egyszerűen csak jobban akartam élni, vagyont akartam szerezni. Sikerült egyébként. Anélkül, hogy bármi illegálisat elkövettem volna. A rendszerrel és a hiánycikkekkel játszottam, listákat készítettem a gyárakról és a termékekről, összekapcsoltam őket... Meggazdagodtam egy olyan országban, mely sokáig csak a kényszert és az űrt ismerte. Most már megvannak az eszközeim, hogy szembenézzek velük, leleplezzem őket, felszínre hozzam a régi gyűlölségeket és egy másik kor titkait. Tudom, hogy vulkán felett táncolok, és felébreszthetem a haragját. Semmi nem állíthat meg a zonban. Köszönettel tartozom a szüleimnek, Goginak, a tolvajok királyának. És Marinának, Három pályaudvar téri szerelmemnek. Paul-Loup Sulitzer, a nemzetközi pénzügyi szakértő egyben világszerte ismert író is. Korábbi regényeivel (Money, A zöld király, Popov, Hanna, A császárné, A siető assozny, Kate, Pekingi utak, Cartel) a best- sellerek bajnoka lett. Regényeit 43 országban terjesztik.
480 oldal
2990 Ft
Kém, diplomata, páratlan nyelvtehetség és valódi nagyvilági kalandor - mindez még nőiességének első virágzása előtt. A Kleopátráról szóló gazdag irodalom olyan újabb darabját tartja kezében az olvasó, amely a történelemformáló egyiptomi királynő életének kevéssé ismert korszakát, kora ifjúságát jeleníti meg a rendkívül fordulatos cselekményszövés és a kifinomult jellemábrázolás eszközeivel. Nagy Sándor dinasztikus és lelki leszármazottjának, a legendás uralkodónőnek már gyermekéveiben meg kell tanulnia eligazodni az udvari intrikák és a nagypolitika útvesztőiben. Szembe kell néznie egyfelől Róma mohó birodalmi ambícióival, másfelől az alávetett egyiptomi nép neheztelésével, és mindeközben ki kell védenie saját testvéreinek gonosz cselszövéseit. A cselekmény hátterében felragyog az ókori világ egzotikus pompája és kulturális sokszínűsége. De megjelennek az akkori nagyhatalmi politika kulcsfigurái is XII. Ptolemaisztól - Kleopátra apjától - Julius Caesaron át Marcus Antoniusig. Karen Essex sok éven át végzett történelmi tanulmányok és helyszíni utazások alapján írta meg hiteles, szórakoztató, és meglepő részleteket felsorakoztató művét, mely alighanem az eddigi legizgalmasabb beszámoló minden idők egyik legvitatottabb uralkodónőjének ifjú éveiről. Kleopátra életének folytatásáról a következő kötetben, a Fáraóban olvashatunk hamarosan.
oldal
2500 Ft
Shelby Cole még tizennyolc éves sem volt, amikor elköltözött a szülővárosából. Akkor azt hitte, ezzel a lépésével mindörökre lezárhatja, és maga mögött hagyhatja a múltat. Tíz év telt el azóta, és úgy érzi, végre megtalálta a helyét az életben. Egy napon azonban különös küldeményt talál a postaládájában: egy kilencéves kislány fényképéta névtelen levélíró pedig azt állítja, hogy Shelby házasságon kívül született gyermekét, Elizabethet ábrázolja, akit rég halottnak hisz. Shelby visszatér otthonába, hogy kiderítse az igazságot. Hazatérésekor felbolydul a texasi kisváros élete- Nevada Smithé is, aki Shelby egykori szerelme, gyermekének feltételezett apja. Az egykori szenvedély újra fellángol, és együtt kezdenek nyomozásba, hogy megtalálják Elizabethet. Azonban nem Shelby az egyetlen, aki hosszú idő után újra felbukkan a városban. Ross McCallum, akit gyilkosság vádjával zártak börtönbe ártatlanul, ugyanekkor szabadul.
oldal
2990 Ft
Tizenegy fordulatos történet írja önmagát, egymást, a legutóbbi félszázad magyar évtizedeit -hogy ez a tizenegy megszője a tizenkettediket, talán a tizenharmadikat is: az események magját és burkát képező (fő-?) történetet. A szerző számozott szakaszokkal zsilipeli a szöveg hullámzását. A bonyolult irányváltások, törések ellenére mindig világosan követhető a monumentális krónika. A könyv egyszerre ó és új: engedelmeskedik a -hagyományos- ` bibliai, evangéliumi ` történetmondás patinás szabályainak, stiláris késztetéseinek, miközben eddig nem ismert friss, modern beszédmódot teremt. Kapitány Gábor különleges művet alkotott. Mítoszi, eposzi színezetű világértelmező regényt a világháló, a képernyőkultúra, a kétes túldokumentáltság és a harsogó publicisztika korában. Az 1945 utáni jelenkor kis és nagy eseményei elevenednek meg, többé-kevésbé azonosítható vagy teljességgel fiktív figurák százai kelnek életre. A szigorúan elrendezett hatalmas, érdekfeszítő anyagot egy hang fogja össze. Természetesen a történetmondó - vagy a szerző - hangja, mely azonban inkább Hang, létszólam; s ebben a Tizenkét evangélium minden olvasója vélhetően önmagát is hallani fogja. Ünnepi Könyvhétre megjelenő
oldal
3000 Ft
Marla Cahill eszméletlen állapotban kórházban fekszik, egy halálos kimenetelű baleset túlélőjeként. Amikor magához tér és először néz a tükörbe, úgy érzi: egy ismeretlen, idegen nő tekint vissza rá. Kétségbeesését az is fokozza, hogy emlékezetkiesése van: bár minden jel arra utal, hogy látogatói egytől egyig családtagok, akik aggódva veszik körül, ő egyikükre sem emlékszik korábbról. Igaz, nemcsak rájuk nem, de a saját múltjára sem. Amint lábadozni kezd, és hazakerül állítólagos otthonába, eltökéli magában, mindent elkövet azért, hogy kiderítse, mi az igazság. Eközben egyre közelebb kerül sógorához, Nickhez, aki egykor- még a házassága előtt-a szeretője volt, most pedig az egyetlen ember a világon, akiben tökéletesen megbízhat. Miközben lassanként visszatér Marla emlékezete, fény derül arra, hogy kicsoda is ő valójában
300 oldal
2990 Ft
Kirsten Lord ügyésznő szeme láttára lövik agyon férjét, mert egy kábítószer-kereskedő, akit börtönbe juttatott, bosszút esküdött ellene. Kirsten ezután arra kényszerül, hogy részt vegyen az általa korábban gyakran bírált tanúvédő programban. Mivel tökéletesen tisztában van ennek sajátosságaival, tudja, hogy ettől kezdve az élete nincs biztonságban. Ő és kilencéves kislánya új személyazonosságot kapnak, külsejüket megváltoztatják, és egy távoli kisvárosba költöznek, hogy megpróbáljanak új életet kezdeni. Egyedül csak a helyi pszichológussal és a program vezetőivel tarthatják a kapcsolatot. De hiába minden óvintézkedés: a nyomukra bukkannak. Kirstennek rá kell döbbennie, hogy senkiben sem bízhat, legfeljebb a pszichológusában és egy rejtélyes férfiben, Carlban, aki szintén a tanúvédelmi program résztvevője… A drámai helyzetek, a pergő és fordulatos cselekmény mellett izgalmas lélektani leírások teszik még élvezetesebbé Stephen White regényét.
360 oldal
2990 Ft
Bizánc i. e. 324-ben emelkedett ki a Boszporusz görög városállamai közül. A Nagy Konstantinról Konstantinápolynak nevezett város vezető szerepet töltött be a középkorban, amikor a görög-keleti, a nyugati kereszténység és az iszlám civilizáció végérvényesen elkülönült.
oldal
2200 Ft
Julius Gabriel régészprofesszor egész életét a titokzatos ókori építmények: a mexikói és az egyiptomi piramisok, a kambodzsai Angkor-templomok, Stonehenge monolitjai, valamint a perui Nazca-vonalak összefüggéseinek kutatására szenteli. Döbbenetes következtetéseit a tudományos közösség gúnnyal és elutasítással fogadja. A professzor belehal a megaláztatásba, küldetését azonban fia, Michael nem veheti át, mivel őt apja halála után elmegyógyintézetbe zárják. Michael ráveszi terapeutáját, egy fiatal pszichiáternőt: segítsen megszöknie, hogy megakadályozhassa a maja naptárban megjósolt Apokalipszist. Orvos és betege egymásba szeretnek, s hihetetlen kalandokon mennek keresztül, miközben lépésről lépésre igazolódni látszanak a régészprofesszor kutatásaiból adódó feltételezések. Steve Alten, amerikai író lélegzetelállító cselekményszövéssel köti össze a múlt titokzatos emlékeit egy korántsem elképzelhetetlen apokaliptikus jövőképpel, s mindezt úgy, hogy fontos és rendkívül érdekes művelődéstörténeti kuriózumokat tár fel az emberi civilizáció legrejtettebb rétegeiből.
oldal
2990 Ft
Fordította: Nikowicz Oszkár
A birlstone-i majorság tehetős urát hidegvérrel meggyilkolják, és mindenki tanácstalanul áll az ügy zavaros részletei előtt. Egyedül Sherlock Holmes képes utánozhatatlan logikájával felfedni...
AKI EGYSZER BŰNÖS, ÖRÖKKÉ BŰNÖS.
A fekete hófelhő morogva bukott át a János-hegyen, és megállíthatatlanul bekebelezett mindent, ami az útjába került. A hideg levegő sivítva menekült előle, a szúrós februári széltől...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ