kiadvány oldalanként
Debbie Macomber művei
Debbie Macomber művei
Coco és Katie a középiskola óta barátnők, és azért térnek most vissza Cédrusligetbe, hogy részt vegyenek a tízéves osztálytalálkozójukon. Coco szívét itt törte össze az iskola nagymenője, megalázó helyzetbe hozva őt; Katie pedig első szerelmét utasította vissza itt, minden magyarázat nélkül, kegyetlenül. Egyiküknek bosszúra fáj a foga, másikuk egy újabb esélyt szeretne a sorstól és élete szerelmétől. A város, a múlt helyszínei még inkább felerősítik bennük azokat az érzéseket, amelyek egy évtizede gúzsba kötik őket, és mindketten csak abban bízhatnak, hogy a viszontlátással képesek lesznek kiszabadulni érzelmeik kalodájából.
Hasonló kalodában érzi magát Jo Marie is, a Rózsakikötő tulajdonosa, amióta Mark Taylor szerelmet vallott neki. Eddig abban a hitben volt, hogy ők ketten barátok, de talán tényleg többet jelentenek egymás számára? A férfi titka azonban kettejük közé áll, és Mark úgy dönt, inkább elhagyja Cédrusligetet, mint hogy a szerelmük beteljesedjen. Jo Marie egyre kétségbeesettebben, mégis tehetetlenül figyeli a készülődő férfit, és érzelmei zűrzavarában egyedül új vendégei, valamint pár régi barát nyújt számára kapaszkodót. Vajon elég ez ahhoz, hogy mint annyiszor, a Rózsakikötő minden fájó szívnek gyógyulást hozzon?
408 oldal
2900 Ft
Addie Folsom egykor nagy álmokat szövögetve vette nyakába a világot. A lány az érettségi vizsga előtt otthagyta az iskolát, sőt a szülői házat is, hogy a maga útját járja. Immár felnőttként, édesapja halála után hazatér, hogy az anyjával töltse az ünnepeket. Ám valósággal földbe gyökerezik a lába, amikor megtudja, hogy az asszony egészen mást tervezett: a legjobb barátnőjével, Julie-val kéthetes floridai hajóutazásra indulna. Úgy tűnik azonban, egy baleset keresztülhúzza a számításaikat. Julie fia, Erich, akit Addie a háta közepére kíván, balesetet szenved. Mivel a lány tudja, az édesanyjának mekkora szüksége van erre az útra, kénytelen-kelletlen felajánlja, hogy gondját viseli a férfinak a távollétükben. Erich azonban mogorvább, mint valaha, sőt az ünnepeket is utálja. Vajon némi égi segítség elegendő lesz ahhoz, hogy a karácsonyi csoda ezúttal se maradjon el?

Debbie Macomber (Angyali segítség, Csillagos éj) ízig-vérig karácsonyi regényében két fiatal megható és sokszor megmosolyogtató történetét követhetjük nyomon a nehéz kezdettől a fagyöngy alatti beteljesülésig
240 oldal
2490 Ft
A melegszívű panziótulajdonos, Jo Marie egy verőfényes nyári hétvégére két szobát készít elő a Rózsakikötőben. Az egyiket Ellie Reynolds veszi ki, a bájos fiatal lány, aki tele van bizonytalansággal. Többször is lemondta a foglalását, most mégis itt van, hogy találkozzon azzal a fiúval, akivel az interneten ismerkedett össze.
A másik szoba Maggie és Roy Porterre vár, akik egy romantikus hétvégét szeretnének eltöltetni a csodálatos kisvárosban. A házaspár azonban, Jo Marie legnagyobb megdöbbenésére, nem éppen örömteli hangulatban parkol le a Rózsakikötő előtt.
Az érzelmi viharok, az útkeresések nemcsak a vendégei napjait alakítják akár óráról órára váratlan meglepetésekkel, de Jo Marie életét sem kímélik, aki ugyanúgy szembesülni kényszerül a múltjával és a jelenével.
A világhírű szerző, Debbie Macomber (A szív titkai, Rózsalugas) újabb kötete a bizalom könyve, az elmúlt szerelemé, az újé és a megújhodóé.

408 oldal
2900 Ft
A harmincas éveiben járó Lauren évek óta hiába várja, hogy barátja, a karrierjének élő Todd eljegyezze. Amikor megtudja, hogy a húga gyermeket vár, saját élete miatt érzett keserűségében nem tud felhőtlenül örülni testvére boldogságának. Ekkor elhatározza, hogy szakít Todd-dal, és megpróbálja megtalálni azt a férfit, akivel végre révbe érhet az élete. Egy szerencsés véletlen folytán nem is kell sokáig keresgélnie: a sors az útjába sodorja Roostert, aki, úgy tűnik, maga a tökéletes férfi. De vajon elegendő-e egy tartós kapcsolathoz az ellenállhatatlan vonzalom és a biztonság, amelyet a másik jelenlétében érzünk, ha közben semmit sem tudunk róla?
Az amerikai sikerszerző, Debbie Macomber (Egy új kezdet) legújabb könyvében, a Blossom Street-sorozat második részében a tőle megszokott könnyedséggel és érzelmességgel mesél a boldog házasság titkairól, a szerelem és a szeretet megtartó, összekötő erejéről.
416 oldal
2900 Ft
Carrie Slayton, a fiatal és tehetséges újságírónő egy chicagói lap társasági rovatának munkatársa, ám a munkájával nem igazán elégedett, így hát elhatározza, hogy felmond. A főnöke azonban nem akarja elengedni, inkább egy igazán izgalmas feladattal bízza meg: készítsen interjút a titokzatos Finn Daltonnal, akinek a zord, ám mégis gyönyörű Alaszkáról szóló bestsellere a könyves toplisták élén áll, és rajongótábora egyre nő.
Carrie feladatát azonban megnehezíti, hogy a férfi kerüli a nyilvánosságot, senki sem tudja, hol lakik, ráadásul egyetlen újságírónak sem ad interjút. Carrie kitartó kutatás után végül rátalál az íróra az alaszkai vadonban. A lányt teljesen elbűvöli a vidék szépsége és nem mellékesen a férfi személyisége is. Minden különbözőségük ellenére mély vonzalom alakul ki kettejük között, és Carrie-nek döntenie kell: ha megírja a cikket, elveszíti Finnt, ha viszont a szívére hallgat, le kell mondania a karrierről.

Debbie Macomber (Angyali segítség) hamisítatlan karácsonyi történetében két nagyon különböző életfelfogású ember egymásra találását, kapcsolatát meséli el a tőle megszokott lírai szenvedéllyel.
256 oldal
2600 Ft
A szív titkai című könyvből már megismert fiatal özvegy, Jo Marie és cédrusligeti kis panziójának, a Rózsakikötőnek életét kísérhetjük figyelemmel a Rózsakikötő sorozat második kötetében. Jo Marie nagy eseményre készül, először tart nyílt napot a panzióban, de a tervezett rózsalugas nehezen akar elkészülni, elsősorban a kicsit mogorva ezermesterrel, Markkal folytatott huzavona miatt. Közben a panzió lassan megtelik vendégekkel: itt van az ötvenedik házassági évfordulóját ünneplő Shivers házaspár, az eseményt szervező, a saját szerelmi életét azonban elhanyagoló Annie unokájuk, és az őt korábban folyton bosszantó, ám rendkívül vonzó és segítőkész szomszéd srác. Rajtuk kívül a panzióban száll meg a rákbeteg Mary Smith is, akit egy régi szerelem emléke és egy titok hoz vissza e helyre. Jo Marie kedélye, szívélyessége, finom süteményei és elmaradhatatlan társa, Vándor nevű kutyája átsegítik a szereplőket az olykor nehéz pillanatokon, drámai helyzeteken is.
A népszerű írónő, Debbie Macomber új regényében a tőle megszokott mély emberismerettel, együttérzéssel és olykor finom humorral mutat be különböző élethelyzeteket, és megerősíti olvasóját abban, hogy a barátság, a szeretet mindig megoldást kínál.
424 oldal
2900 Ft
Libby Morgan egy jól menő seattle-i ügyvédi iroda fiatal és igen ambiciózus munkatársa. Férjétől régen elvált, és minden idejét a karrierje építésének szenteli. Minden esélye megvan rá, hogy régen várt célját elérje, és kinevezzék cégtárssá. Egy nap, amikor a főnöke hívatja, biztosra veszi az előléptetést, ám e helyett azonnali hatállyal menesztik. Libby a mélypont után új életet kezd, amely egészen más, mint a korábbi. Lassan felfedezi, hogy a munkán kívül is van élet: újra elkezd kötni, önkéntes lesz a kórház csecsemőosztályán, és barátokra lel. A szerelem is rátalál egy jóképű orvos személyében, ám ekkor egy valóban visszautasíthatatlan ajánlattal keresik meg a régi munkahelyéről. Libbynek szembe kell néznie azzal, hogy amit eddig felépített, ismét elveszítheti. Vajon megér annyit a rég áhított vezetői állás, hogy elveszítse azokat, akiket szeret? És Libby dönt...

Debbie Macomber (Angyali segítség, A szív titkai) legújabb könyve mélységes megértéssel és sok szeretettel mutatja be hősnőjének útkeresését, amelynek során megtapasztalhatjuk, milyen igazán, teljes szívvel élni az életet.
496 oldal
2600 Ft
Két magányos ember, Lucie és Aren szilveszter éjjelén - nem egészen véletlenül - egymásba botlanak a Times Square-en. A férfi egy komoly szerelmi csalódással a háta mögött költözik New Yorkba, a lánynak minden idejét lefoglalja étterme felfuttatása. A két fiatal első látásra megkedveli egymást, a sors váratlan fordulata azonban külön utakra kényszeríti őket. A bennük rejlő romantikának engedve nem cserélnek telefonszámot, csak egy találkozót beszélnek meg az Empire State Building tetejére, amelyre azonban Lucie nem tud elmenni... Eltelik egy év, ám egyikük sem képes elfeledni a másikat. Vajon le tudják győzni a büszkeségüket, és el tudják fogadni, hogy őket egymásnak teremtették? Vagy szükségük lesz némi égi segítségre?

A New York Times bestsellerszerzőjének, Debbie Macombernek könyvében ezúttal angyalszárnyon érkezik a segítség, illetve a bonyodalom. A bájos, szívet melengető, édes humorral fűszerezett regény, amellyel az írónő új sorozatba kezd, minden olvasó számára kellemes perceket, feltöltődést kínál.
224 oldal
2500 Ft
Jo Marie, aki nemrég vesztette el a férjét, elhatározza, hogy gyökeresen megváltoztatja az életét, hátha így feledtetheti bánatát. Seattle-t a háta mögött hagyva egy családias kisvárosba, Cédrusligetbe költözik, ahol vásárol egy panziót, a Rózsakikötőt. Szép lassan elkezd beilleszkedni a kisváros színes közösségébe, miközben megérkeznek a panzió első vendégei is. Mindketten hosszú évek után térnek vissza gyermekkoruk helyszínére, hogy szembenézzenek múltjukkal. Abby életére egy végzetes baleset vet árnyékot, míg Joshnak haldokló mostohaapjával kell tisztáznia kapcsolatát. Magányukat - legalábbis eleinte - csak az otthonos panzió és annak kedves háziasszonya oldja. Ám a Rózsakikötő többnek bizonyul egyszerű szálláshelynél. Igazi menedékké válik a lelki terheiket cipelő hősök számára, akik végül egészen más emberként távoznak, mint ahogy ideérkeztek.
A közkedvelt írónő, Debbie Macomber új sorozatának első kötete ez a regény, amelyben egy fiatal nő lassú lelki gyógyulását követheti nyomon az olvasó.
A New York Times bestsellerszerzőjének jövőre további kötetei jelennek meg kiadónk gondozásában.
440 oldal
2600 Ft
Fordította: Pejkov Boján
A sorsod titkok és visszatérések sorozata. Csak rajtad áll, hogyan éled meg őket.

Trevor Benson nem szándékozott visszatérni New Bernbe, ahol a gyermekkora zömét töltötte. Ám amikor...
Fordította: Ács Eleonóra
Posy Montague a hetvenedik születésnapjához közeledve még mindig a gyönyörű, suffolki házban él, ahol az idilli gyermekkorát a pillangók kergetésével töltötte, és ahol később a saját...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ