kiadvány oldalanként
Penn Cage, az egykori államügyész-helyettes, Natchez polgármestere, egy szövevényes, dermesztő rémálom kellős közepén találja magát. Miután apja, Tom Cage hajdani afroamerikai ápolónője meghal, valóságos lavina indul el: a köztiszteletben álló orvos menekülni kényszerül a szinte minden sejtjében korrupt igazságszolgáltatás elől, és ő maga meg a menyasszonya, Caitlin élete is veszélybe kerül. A polgármester néhányadmagával kétségbeesetten próbálja megtalálni az apját, és akarva-akaratlanul háborút indít a Ku-Klux-Klan egyik vadhajtása, a kegyetlen Dupla Sasok ellen, akikről kiderül, hogy messze többet tudnak Tom Cage-ről, annak múltjáról, mint tulajdon felesége vagy a fia. És úgy tűnik, ez a múlt az amerikai történelem talán legnagyobb tragédiáihoz és rejtélyeihez köthető: egyenesen John F. Kennedy, Robert F. Kennedy és Martin Luther King megöléséhez. A jó és a rossz oldalon állók által indított hajsza végül mind egy helyre vezet: a mitikus Csontfához, az egykori kivégzőhelyhez, amely több titokra deríthet fényt, mint amennyiről a néhai áldozatok hozzátartozói tudni akarnának. És minden feltárt összefüggéssel egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az olyannyira vágyott bizonyosságot csak egyvalaki adhatja meg az arra szomjazóknak: Penn Cage édesapja. Greg Iles hátborzongatóan izgalmas, az Egyesült Államok múltjának legsötétebb fejezeteibe bepillantást engedő, briliánsan szőtt és elgondolkodtató regényében folytatódik a Lángoló keresztben már megismert szereplők története.
736 oldal
4490 Ft
Egy titok, amely mindent megváltoztat, és a múlt, amely baljós árnyként telepszik a jelenre...

Penn Cage, Natchez polgármestere mindent, amit becsületről és kötelességről tudni kell, az apjától, a közösség tisztelt, szeretett orvosától tanult. Tom Cage-et azonban egy nap gyilkossággal vádolják meg. Az áldozat az orvos egykori munkatársa, Viola Turner, akivel az 1960-as években dolgozott együtt. Az idő tájt, amikor Mississippi államot valósággal lángba borította a feketék és fehérek közt izzó gyűlölet. Penn eltökélt szándéka, hogy megmentse az apját, ám úgy tűnik, az idős férfinak esze ágában sincs feltárni a múltját, még a saját érdekében sem. Mintha valaki mást akarna megóvni a bajtól... Az orvos ügyének szálai egy könyörtelen, a Ku-Klux-Klanból kivált szervezet legbefolyásosabb és leggazdagabb tagjaihoz vezetnek. Penn-nek, miközben a negyven évvel ezelőtti véres nyomokat követi, élete legnagyobb kérdésében kell döntenie: az apja vagy az igazság mellé álljon?

Greg Ilesnak, a New York Times bestsellerszerzőjének várva várt, nagy visszatérése ez a regény, amely a múlt és a jelen bűnökkel, hazugságokkal és titkokkal teli szövevényében váratlan, izgalmas és sokszor megdöbbentő fordulatokkal ejti rabul az olvasót. Penn Cage és családja története a trilógia következő kötetében, A Csontfában folytatódik.
736 oldal
3990 Ft
Fordította: Tolvaj Zoltán
,,A világ valóban beteg. Erőszakhullám söpör rajta végig, akár egy vírus, és mindenkit megfertőz, aki kapcsolatba kerül vele." Egy forró nyári napon Elena Blanco felügyelő, a Speciális...
Fordította: Pejkov Boján
Még egy tiszteletes jóravaló lánya is hibázhat olykor... Charlotte Lamb pedig súlyos árat fizet egyetlen zabolátlan pillanatért. Hogy elkerülje a kíváncsiskodó és pletykára éhes ismerősök...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ