
 |
`Anyu olyan kedves, és én nem tudom, hogyan köszönjem
meg neki. Hogyan köszönhetném meg, anyu?` /David
Webb, 9 éves/
oldal
1100 Ft
|
 |
A népszerű sztárriporter és író, Frank Corso
rendszerint forró nyomon jár. Ezúttal egy nagyszabású
bírósági tárgyalás közepébe csöppen bele, ahol egy
már két ízben is felmentett maffiavezér áll az
ítélőszék előtt. Az orosz származású Nicholas
Balagula ellen gondatlanságból elkövetett emberölés a
vád. Egy általa kivitelizett kórház ugyanis egy
kisebb földrengés következtében összedőlt, több
gyermek életét is követelve. Az ügy óriási botrányt
kavar, mivel az utólagos vizsgálatok során kiderült,
hogy a kórház építésekor nem megfelelő minőségű
építőanyagokat használtak, de még a legalapvetőbb
biztonsági előírásokat sem vették figyelembe. A
tárgyalás alatt a tanúk sorra tűnnek el, de Corso,
mint mindig, most is egy lépéssel megelőzi az
ügyészséget. Ám ezzel nemcsak saját életét teszi
kockára, hanem legjobb barátjáét is: a népszerű
fotóriporternő, Corso egykori szerelme külön utakon
kezd nyomozni a rejtélyes ügyben. A sztárújságíró az
egymásra rakott információmorzsákból próbál rájönni a
gyilkosságok magyarázatára, miközben könyörtelen
ellenfelei mindent megtesznek azért, hogy az igazság
soha ne derülhessen ki.
oldal
2990 Ft
|
 |
Gwynne Owens édesapja Lord Breconnál könyvtáros, így
a kislány könyvek között nő fel. Már kora
gyermekkorában sok mindent megtud az Őrzők
Társaságáról, aminek édesapja és a lord is tagja. A
Társaság célja, hogy természetfeletti képességeiket
latba vetve tevékenykedjenek a hétköznapi emberekért.
A kislány a rendkívül gazdag könyvtár révén nagy
tudásra tesz szert, többek között bepillantást nyer a
mágiába, aminek később nagy hasznát veszi.
Évekkel később egy napon megismerkedik a skót
származású, vonzó és nagyhatalmú Duncan Macrae-vel,
akiről a Társaság azt feltételezi, hogy varázserejét
elfogultan használja a törvényes király elleni
lázadás során. A férfit ezért szemmel akarják
tartani, és erre a feladatra egyedül Gwynne látszik
alkalmasnak…
Az érdekfeszítő és fordulatos regény lapjain nemcsak
a II. György elleni lázadás eseményeibe nyerünk
bepillantást, hanem egy megható szerelem
kibontakozásának is tanúi lehetünk.
oldal
2990 Ft
|
 |
Hank Coulter, a jóképű cowboy könnyelmű életet él:
hétvégenként beleveti magát az éjszakába, járja a
bárokat, élvezi az életet és egyéjszakás kalandokat
hajszol. Egyik este éppen kedvenc bárjában üti el az
időt, amikor megpillant egy csodálatos, angyali arcú
lányt, Carlyt. A fiatal lány vakon született, és egy
sikeres szemműtétnek köszönhetően két hete látó: még
csak most ismerkedik a világgal. Hank a szokásos
módján udvarol a korántsem hétköznapi lánynak, ám a
túlzott alkoholfogyasztás miatt ennek az éjszakának
visszavonhatatlan következményei lesznek…
Miképpen tud a két fiatal megbirkózni a
nehézségekkel, hogyan tudnak felnőni a rájuk váró
feladatokhoz? Vajon az első találkozásuk alkalmával
támadt kölcsönös vonzalom átfordul-e szerelembe?
Mindezeket megtudhatjuk az önzetlen, igaz szerelem e
megható történetéből, amelyben az írónő a
Fantomkeringő és az Édes semmiségek után ismét a
Coulter család egyik tagjának történetét meséli el
oldal
2990 Ft
|
 |
Bármerre is nézünk, jelekkel vagyunk körülvéve, de
legalábbis jelként tudjuk értelmezni környezetünk
megannyi megnyilvánulását. Ebben a válogatott
tanulmánykötetben a jelekkel foglalkozó tudomány, a
szemiotika megismeréséhez szükséges legfontosabb
szövegek találhatók elsősorban tanárok és diákjaik,
illetőleg diákok és tanáraik számára, no meg
mindazoknak ajánlva, akik bár kinőttek már az
iskolapadból, érteni, vagy éppen jobban érteni
akarják környezetüket és benne önmagukat. Ez a könyv
először 1975-ben jelent meg a Gondolat Kiadónál, de
az összeállítás már 1972-ben elkészült. A mostani,
második kiadás változatlan formában tartalmazza az
eredeti kötet anyagát. Ez indokolja A jel tudománya
cím megtartását. De nem csak azt tartja kézben az
olvasó, ami az első kiadásban megjelent: a kötetet
kibővítettük néhány nagyon fontos szöveggel, amelyek
azóta születtek. Ez pedig megindokolja, hogy miért is
bővült a kötet címe a Szemiotikával
oldal
3800 Ft
|
 |
Charles Stone az amerikai hírszerző ügynökség
szupertitkos alosztályának egyik legjobb szakértője
egyre rejtélyesebb dolgokat tapasztal a Cégnél.
Vizsgálódása folyamán nem hogy tisztázódnának a
dolgok, hanem még titokzatosabbá válnak. Lehetséges,
hogy bizonyos szovjet politikai és katonai vezetők
maguk akarják kezükbe venni az irányítást? Ki lehet a
legfelsőbb szovjet vezetésbe beépített amerikai
ügynök?
Stone tovább kutakodik, s az ellene induló ádáz
hajsza Párizsban, majd Moszkvában folytatódik. Úgy
tűnik, a háttérben két szupertitkos, a hivatalos
amerikai, illetve szovjet kormány előtt is rejtetten
működő „zártkörű klub” ármánykodik…
Mindez csak fokozatosan derül ki az információt
apránként adagoló szövevényes történetből, hogy
számtalan fordulat után, a feszültséget mindvégig
fenntartva jusson el a végkifejletig, amikor is
tisztázódnak a világtörténelmi, illetve a Stone-
család történetével kapcsolatos rejtélyek.
oldal
2990 Ft
|
 |
Lisa Jackson, a népszerű írónő legújabb regényében az
arisztokrata grófi család súlyos anyagi gondokkal
küzd. Hogy megmentsék az ősi birtokukat, legidősebb
leánygyermeküket ajánlják fel a hitelezőnek. A regény
főhőse, Esther azonban hiába lázad az apai önkény
ellen. Nincs más választása, ezért a kastélyban
szövetségeseket kell találnia, hogy megmeneküljön a
képtelennek tűnő helyzetből.
A csavaros történet hitelesen és felkavaróan számol
be az emberi lélek bonyolultságáról, kislelkűségről,
árulásról, ugyanakkor a bizalom és a szeretet
erejéről is. A középkori díszletek közé helyezett
Rajongás az írónő szenvedélyes szerelmeket boncolgató
trilógiájának első kötete, amely hosszú hetekig
vezette a New York Times sikerlistáját.
Az írónő kiadónknál megjelenő következő regénye a
Csábítás.
oldal
2990 Ft
|
 |
Mit jelent rendőrnek lenni? Figyelmen kívül lehet-e
hagyni a törvényt, melynek betartására és
betartatására felesküdtek? Létrejöhetnek-e olyan
szituációk, melyekben az önbíráskodás megengedett?
John Barron gyilkossági nyomozó, a Los Angeles-i
rendőrség híres 5-2-es csapatának ifjú tagja ezzel a
lelkiismereti problámával szembesül már az első
bevetésén. Egy szökött gyilkos üldözésekor két társa
lelövi a már ártalmatlanná tett bűnözőt. Ettől kezdve
éles a szembenállás az osztag többi tagja és az újonc
között, aki már legszívesebben hátat is fordítana
hivatásának. Közben azonban megkezdődik ámokfutása
Raymond Oliver Thorne-nal, akinek profizmusa,
hidegvére, kegyetlensége katonai kiképzést és
szenvedélyes céltudatosságot sejtet.
John Barron mindent elkövet, hogy minél hamarabb útját
állja a gyilkosnak, s rájöjjön a félelmetes titokra,
megismerje a történések valódi mozgatórugóját.
Nyomozása során nem számíthat kollégáira mindössze
az orosz igazságügy-minisztérium felügyelője,
Kovalenko segíti.
Pénz, hatalom, nagyravágyás, politika, no meg szerelem
és családi tragédiák sora fonódik össze e szerteágazó,
meglepő fordulatokban bővelkedő, mindvégig izgalmas
krimiben.
Allan Folsom első regénye, a Holnapután hosszú
hónapokig vezette az amerikai és európai
bestsellerlistákat, több mint negyven nyelvre
fordították le. Több millió példányt adtak el belőle
szerte a világon. Kiadónk biztos benne, hogy a
világhírű szerző legújabb regénye ugyanolyan nagy
élményt nyújt majd az olvasóknak, mint a korábbi
könyve.
oldal
2990 Ft
|
 |
A szövettan gyakorlati oktatásához szép számban
találhatóak szövettan könyvek, illetve atlaszok. Ezek
egy része színes fotók alapján készült, segítendő a
hallhatók eligazodását. A kereskedelemben jelenleg
kapható atlaszok terjedelme és szerkezete azonban nem
felel meg a hallgatói igényeknek. Ezért gondolták úgy
a kötet összeállítói, a Semmelweis Egyetem neves
professzorai, hogy összeállítanak egy új, a hallgatói
igényekhez igazodó atlaszt. A Dr. Kiss Árpád egyetemi
docens és Dr. Réthelyi Miklós egyetemi tanár, a
Semmelweis Egyetem professzorai által összeállított
Szövettan című atlasz olyan egyedi kiállítású jegyzet,
amely a szöveteket, a szerveket színes
fénymikroszkópos felvételeken mutatja be. Az atlasz
könnyen kezelhető, a gyakorlathoz feltétlenül
szükséges készítményeket mutatja be, így maximálisan
igazodik a hallgatói igényekhez. Ezt az egyedülállóan
hasznos, a tanulást segítő kiadványt minden diák
haszonnal tudja forgatni nemcsak a vizsgaidőszakokban,
hanem a szorgalmi időszak idején is.
oldal
6200 Ft
|
 |
A szövettan gyakorlati oktatásához szép számban
találhatóak szövettan könyvek, illetve atlaszok. Ezek
egy része színes fotók alapján készült, segítendő a
hallhatók eligazodását. A kereskedelemben jelenleg
kapható atlaszok terjedelme és szerkezete azonban nem
felel meg a hallgatói igényeknek. Ezért gondolták úgy
a kötet összeállítói, a Semmelweis Egyetem neves
professzorai, hogy összeállítanak egy új, a hallgatói
igényekhez igazodó atlaszt. A Dr. Kiss Árpád egyetemi
docens és Dr. Réthelyi Miklós egyetemi tanár, a
Semmelweis Egyetem professzorai által összeállított
Szövettan című atlasz olyan egyedi kiállítású jegyzet,
amely a szöveteket, a szerveket színes
fénymikroszkópos felvételeken mutatja be. Az atlasz
könnyen kezelhető, a gyakorlathoz feltétlenül
szükséges készítményeket mutatja be, így maximálisan
igazodik a hallgatói igényekhez. Ezt az egyedülállóan
hasznos, a tanulást segítő kiadványt minden diák
haszonnal tudja forgatni nemcsak a vizsgaidőszakokban,
hanem a szorgalmi időszak idején is.
oldal
6200 Ft
|
|
 |
|
|
Fordította: Ács Eleonóra
Connie Rydert az éjszaka közepén rabolják el az otthonából. A rémült lány először azt hiszi, emberkereskedők markába került, amikor azonban a Silver Lake Akadémiára szállítják, be kell...
|
|
|
Fordította: Gieler Gyöngyi
Amikor a félénk és visszahúzódó Henry Parsonsegy reményt keltő vakrandin sétálgat a vidám és féktelen természetű Mollyval a Central Parkban, a világ legaranyosabb kismadara elé röppen,...
|
|