kiadvány oldalanként
Luke Taggart hosszú évekig kitartó, kemény munkával küzdött azért, hogy kitörhessen kétségbeejtően nyomorúságos és megalázó körülményei közül. Az immár dúsgazdag bányatulajdonos mindent elért az életben: hatalmas vagyont és megbecsülést szerzett, valamint korlátlan hatalmat egy kis bányászváros fölött. És bár teste-lelke egyaránt megacélosodott e nehéz küzdelem során, múltjának kísértő démonaitól mégsem tudott teljes mértékben megszabadulni. Luke magánya egyre fojtogatóbb, s hogy enyhítsen rajta, nem riad vissza semmitől. Attól sem, hogy az állandó fizetett társnőnek kiszemelt gyönyörű és ártatlan Cassandra Zerek családját koholt vádak alapján eltávolítsa a lány közeléből. Amikor a kiszolgáltatott lány – jóhiszeműen elfogadva a férfi segítségét – a házába költözik, Luke még nem sejti, hogy élete gyökeresen megváltozik. Cassandra tisztasága, feltétlen bizalma és szeretete olyan elemi erővel hat rá, ami rég eltemetett érzelmeket kelt életre benne. A férfinak szembe kell néznie önmagával, saját félelmeivel és hazugságaival, valamint megtanulnia újra: van, aminek az értéke nem mérhető pénzben…
384 oldal
2990 Ft
Matt felbukkanását követően Meredith hosszú évek alatt gondosan felépített, kiszámítható, békés élete és nagyszabású tervei egyik pillanatról a másikra illúzióvá válnak. Közelgő esküvője is meghiúsulni látszik, amikor kiderül, hogy az apja által oly sok évvel azelőtt fogadott ügyvéd nem megfelelően járt el a válóperükben, aminek következtében Matt-tel még mindig házasoknak számítanak. Meredith mindent elkövet, hogy megszerezze Matt jóindulatát, és jobb belátásra bírja: a lehető leghamarabb és békésen váljanak el. Matt egyetlen feltételt szab csupán: szeretne Meredithszel néhány hetet eltölteni. Az édesapja megromlott egészségi állapota, a vőlegényének jó híre és a saját féltve őrzött titkának lelepleződésétől és a botránytól való rettegés arra kényszeríti Mereditht, hogy végül elfogadja a férfi ajánlatát. Az együtt töltött idő óhatatlanul felszakítja a sebeket, és felszínre hozza a még mindig fájó emlékeket. Meredithnek és Mattnek nem csupán a saját érzéseivel kell szembenéznie, hanem azzal a megdöbbentő felismeréssel is, hogy a tizenegy évvel korábban történtekre valójában egyiküknek sem volt befolyása: az eseményeket egy mindkettőjüknél erősebb akarat alakította a maga érdekei szerint, a legnagyobb kegyetlenségtől sem riadva vissza… Judith McNaught (Földi mennyország, Míg el nem jöttél) kétkötetes regényének befejező részében Meredith Bancroft és Matt Farrell viszontagságoktól terhes története véget ér. A szerző kiadónknál megjelenő következő regénye: Örök bizalom
320 oldal
2990 Ft
Edward de Raaf gyermekkorában elveszítette valamennyi szerettét: az Anglia-szerte pusztító pestisjárványt egyetlen családtagja sem élte túl. A haladó szellemű, művelt, de magányosan élő, mogorva gróf hosszú évek elteltével visszaköltözik gyermekkori otthonába: a Ravenhill-kastélyba, azzal a szándékkal, hogy megmenti az ősi fészket. Modern gazdálkodásba kezd a birtokon, és tapasztalatait tudományos munkában foglalja össze. Mivel Edward kiállhatatlan, lobbanékony természet, az alkalmazottai nem bírják sokáig mellette, ezért kénytelen újabb és újabb titkárt keresni. Anna határozottsága, humora és szókimondása az első pillanattól lenyűgözi a férfit, ahogy az asszonyt is a gróf érzékenysége, ugyanakkor arroganciája is, amelyet egyszerre talál bosszantónak és izgatónak. Mivel azonban mindketten tisztában vannak társadalmi helyzetükkel és a konvenciókkal, kölcsönös vonzalmukat igyekeznek leplezni. A boldogtalan házasságának kudarcát és magányos sorsát évek óta példásan viselő, saját vágyait háttérbe szorító özvegy azonban fellázad a szigorú társadalmi kötöttségek és elvárások ellen, s mert jól tudja, hogy vonzalmát nem vallhatja meg nyíltan Edwardnak, különös, pajzán, ugyanakkor meglehetősen kockázatos megoldást választ… Elizabeth Hoyt első magyarul megjelenő, szellemes replikákkal tarkított, eleven humorú, erotikától fűtött regénye a 18. század végi Anglia prűd erkölcsiségéről és látszatvalóságáról lebbenti fel a fátylat egy önmagát kereső és megvalósítani igyekvő erős és bátor asszony sorsán keresztül.
312 oldal
2990 Ft
Egy éjszaka megölnek három washingtoni képviselőt. A hihetetlenül precízen végrehajtott gyilkosságok után a merénylők ultimátumot intéznek az Amerikai Egyesült Államok kormányához: hagyjanak fel az adófizető állampolgárok pénzének elherdálásával, és ne önös érdekektől vezérelve irányítsák tovább az országot. Senki sem bújhat el előlük, mindenkit megtalálnak – akár még az elnököt is, ha „nem térnek vissza ahhoz a kormányzáshoz, amelyet az Alkotmány kidolgozói elképzeltek”. Az FBI és a CIA egyesíti erőit, hogy együtt derítsék fel a gyilkosok kilétét. A nyomozás során kiderül, hogy a tettesek egykori kommandósok, de hogy pontosan kik ők, és mikor fognak lecsapni legközelebb, azt senki sem tudja. Csak Michael O’Rourke, a frissen megválasztott, fiatal képviselő sejti, hogy kik lehetnek a háttérben... Vince Flynn (Emlékezés napja, Harmadik lehetőség) legújabb könyvében a kommandósok, a bérgyilkosok és a korrupt politikusok világa tárul az olvasó elé, mindeközben a Fehér Ház titkaiba is bepillantást nyerünk.
440 oldal
2990 Ft
Bécs, 1913. január. Néhány napig egy-két saroknyira éltek egymástól a 20. század meghatározó politikai és kulturális személyiségei közül Sztálin, Hitler, Tito, Trockij és Freud, miközben maga a város egy középkori eredetű birodalom és dinasztia székhelye volt. Másfél év eseményei peregnek a szemünk előtt, amelyek mind egy irányba mutatnak: olyan világégés felé, ami örökre megváltoztatja Európát. Bécset helyezve az események fókuszába a szerző bemutatja a század fontos eszméinek és ideológiáinak születését és fejlődését a halálra ítélt, de mégis termékeny szellemi életű Osztrák–Magyar Monarchiában, amelynek fővárosában az agg Ferenc József császár és apostoli király Aranygyapjas Rendjének lovagjaival vonul az úrnapi körmenet élén, miközben a Berggasse 19. szám alatt Sigmund Freud a pszichoanalízis alapjait rakja le, Trockij éppen Sztálinnal vitázik a bolsevikok követendő taktikájáról. A művészetben pedig Oskar Kokoschka és Arnold Schönberg formabontó műveikkel sokkolják a biedermeierhez és a valcerhez szokott bécsi polgárokat. Ám az ellentmondások ellentmondása maga Ferenc Ferdinánd, a béke harcias modorú, közutálatnak örvendő védelmezője, akinek makacs küzdelmeit rangon aluli házasságának elismeréséért, és a közelgő világégés elkerüléséért a kötet drámai erővel mutatja be. Frederic Morton, aki a Nyugtalan ragyogásban már megírta Rudolf főherceg végzetét, jelen művében, amelyet maga a történelem tett regényessé, a soron következő trónörökös Ferenc Ferdinánd sorsát is nyomon követi egészen a szarajevói pisztolylövésig.
432 oldal
3300 Ft
A regényben emberi sorsok bontakoznak ki, olyan élettörténetekbe nyerhetünk bepillantást, amelyek sok mindenben különböznek egymástól, de egyben közösek: valamennyinek a hőse tudós elme, kiváló kutató, s legtöbbjük emberségből is jól vizsgázik. Adam Coopersmith orvos és immunológus, Sandy Raven mikrobiológus és a csodagyerekként megismert Isabel da Costa, leendő elméleti fizikus elszántan, önmagukat nem kímélve dolgoznak saját területükön, megalkuvást nem ismerve törekednek a legnagyobb elismerés, a Nobel-díj elnyerésére, de legfőképpen arra, hogy hivatásukkal az emberiség javát szolgálják. Életüket a tudománynak szentelik, de mindennapjaik során szenvedélyes szerelmeik, csalódásaik, magánéletük örömei és tragédiái is megjelennek. Erich Segal (Szerelmi történet, Oliver szerelme, Az elfelejtett kaland, Hívő lelkek, Orvosok) a tudomány eredményeit felhasználva valóságos tudósokról mintázta főszereplőit, akiket, zsenialitásukat kiemelve pszichológiai érzékenységgel és rendkívüli empátiával ábrázol.
440 oldal
2990 Ft
Max Gallo (Caesar) történelmi trilógiája Párizsban kezdődik 1792. szeptember 19-én. XVI. Lajos király a Templomos-börtönben raboskodik, Franciaország élethalál harcot vív a támadó porosz hadsereggel és a régi rend híveivel. Philippe de Taurignan, a király barátja, kivégzésének napjára vár, Maximilien Forestier fegyvert ragad, hogy megmentse Franciaországot, és ezt teszi Nicolas Mercoeur is, aki önkéntesnek áll. Guillaume Dussert viszont a pénz hatalmában bízik, miközben Joseph Machecoul a maga részéről a Konvent folyosóit koptatja. A szép Julie de Boissier bármire képes, hogy megmentse öccsét a nyaktilótól, míg Mariella, az isteni olasz márkinő, életre szólóan meghódítja Maximilien, a katona szívét... Hat család sorsát követjük nyomon egészen az 1848-as év végéig. Az összeesküvések, a kompromisszumok kora, de éppúgy a nagy szerelmi hódításoké. A szereplők hősiessége gyakorta egybefonódik a vidám élettel és a borzalmakkal, melyek egyaránt jellemzik ezt a zaklatott és lángoló korszakot, a mai Franciaország bölcsőjét. A családtörténetek Mathilde címmel folytatódnak 1922- ig, a trilógiát végül a Sarah című kötet zárja az ezredfordulóig ívelve. A két további kötet 2009-ben jelenik meg kiadónknál.
424 oldal
3300 Ft
Laurel Shields, a harmincöt éves, rendkívül csinos feleség és anya, úgy tűnik, nehéz nap elé néz: férje, a város nagyra becsült orvosa, Warren egész éjjel nem aludt az ágyukban. Dolgozószobájában hatalmas a felfordulás, a férfi létráról dobálja könyveit, láthatóan nagyon keres valamit. Laurelt azonban most a saját baja foglalkoztatja: terhes, és leendő gyermeke apja minden valószínűséggel a szeretője. Az asszony lassan ráébred, hogy férjét nem az orvosi praxisát érintő adóhivatali nyomozás aggasztja, hanem valami egészen más, és olyan információ bizonyítékát keresi, amit csak Laureltől tudhat meg. Ő azonban elhatározza: a legvégsőkig kitart, hogy ne árulja el… Warren kezében azonban fenyegető pisztolyt pillant meg... A gyerekek pedig nemsokára hazaérnek… Elkezdődik Shieldsék házában egy túszejtéssel, árulással, kommandós akcióval terhelt rettenetes nap, amely ráadásul egészségbiztosítási csalásokat s a helyi rendőri erők túlkapásait is felfedi… és még számos izgalmas fordulatot hoz. Greg Iles, az amerikai sikerszerző (A forgó angyal, A gonosz közel van) a tőle megszokott izgalmas stílusban, váratlan fordulatokkal teli eseményként írja le Shieldsék különös napját – amely egyben az amúgy csendes kisváros tragikus napja is lehet.
352 oldal
2990 Ft
„Sistereg a feszültségtől” – summázta véleményét Stephen King, a feszültséget teremtő írók nagymestere e könyvről, amely szerzője másik kötetével, a Spandaui Főnix-szel együtt hónapokon át a New York Times sikerkönyvlistáján szerepelt. A regény történelmi tények és a szerző fantáziájának mesteri ötvözete. A valóság gyakran hihetetlen, a képzelet világa teljes mértékben valószerű. A Spandaui Főnix olvasói már ismerik Sternt, a palesztinai gerillát, aki most az angyalok elpusztítása helyett Winston Churchill megbízásából egy amerikai pacifista orvossal együtt harcol a nácik ellen. Kényszerből tömeggyilkosságot követnek el, hogy a Szövetségesek győzelemmel fejezhessék be a második világháborút. Bátorság és gyávaság, kegyetlenség és gyengédség, gonoszság és jóság, önfeláldozás és önzés, hideg számítás és romantikus szerelem, cinizmus és idealizmus – hús-vér alakok ennyi ellentétes tulajdonsága Shakespeare drámáiban fordul elő.
528 oldal
2990 Ft
A társadalmi elit számos tagja a dúsgazdag Cecil Wyatt nyolcvanadik születésnapjára gyűlik össze, hogy az idős embert támogassák nehéz napjaiban: sokáig egyetlennek vélt unokája váratlanul eltűnt. Míg a vendégek sorban érkeznek, a rendőrök a kastély kerítésén kívülről figyelik a házat és a vendégsereget. A jóképű és dúsgazdag Mitchell Wyatt is a vendégek között van, akit apja, az ünnepelt fia, sohasem ismert el gyermekeként. A fiú ezért különböző bennlakásos intézetekben nőtt fel, és harmincnégy éves, mire megtudja, kik is a valódi szülei. Kevéssel a titok kitudódása után meghal Mitchell apja, majd eltűnik a féltestvére, ezért nem csoda, hogy sokaknak gyanús a hirtelen előkerült családtag… Nem sokkal később a gyönyörű és intelligens Kate Donovan St. Martin-szigetére utazik barátjával, a jól menő ügyvéddel, akinek azonban egy kényes ügy miatt azonnal el kell utaznia. A fiatal lány egyedül marad, és egy véletlen folytán megismerkedik Mitchell-lel, akivel hamarosan egymásba szeretnek. Kate nem sokat tud a férfiről, de amikor értesül annak zavaros múltjáról és vészterhes jelenéről, megrendül a bizalma… A rendkívül népszerű Judith McNaught (Földi mennyország, Míg el nem jöttél, Édenkert 1-2.) legújabb regénye ezúttal is bővelkedik romantikában, izgalomban és humorban.
368 oldal
2990 Ft
Fordította: Ács Eleonóra
Connie Rydert az éjszaka közepén rabolják el az otthonából. A rémült lány először azt hiszi, emberkereskedők markába került, amikor azonban a Silver Lake Akadémiára szállítják, be kell...
Fordította: Gieler Gyöngyi
Amikor a félénk és visszahúzódó Henry Parsonsegy reményt keltő vakrandin sétálgat a vidám és féktelen természetű Mollyval a Central Parkban, a világ legaranyosabb kismadara elé röppen,...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ