kiadvány oldalanként
Anyát és lányát holtan találják egy dél-angliai tanyán. Az asszony holttestét a halálos döfésen kívül harmincöt késszúrással gyalázták meg, a lányt viszont megfojtották, mégis úgy fest, mintha csak békésen aludna. Mintha a gyilkos egy idealizált, mesebeli nyughelyet rendezett volna be neki. Ronnie Cray főfelügyelő az esethez Joe O'Loughlin pszichológus segítségét kéri, hátha a régi munkatársa felfedez valamilyen jelet a helyszínen, vagy árulkodó szóra bukkan a tanúvallomások között, ami kibillentheti a holtpontra jutott nyomozást, és elvezetheti a rendőrséget az elkövetőhöz. Joe mindent megtesz, vissza-visszatér a tetthelyre, próbál közelebb kerülni az áldozatokhoz, hogy őket megismerve a gyilkoshoz is közelebb férkőzhessen. De mit csinál akkor, ha ezúttal nemcsak ő figyel meg másokat, hanem őt és az övéit is figyelik? És mihez kezdjen, ha az egyedüli nyomon elindulva újabb áldozatok és néma tanúk bukkannak fel, és az ügy egész más irányt vesz? Michael Robotham (Mondj igazat!, Igazi fájdalom) két különböző típusú bűncselekmény szálait fonja egybe, hogy aztán újabb és újabb fordulatokat tartogatva az olvasónak, rémisztően izgalmas regényt írjon finom humorral, a lélek legmélyebb bugyraiba engedve bepillantást.
368 oldal
2990 Ft
William Wallace, a rettenthetetlen skót szabadságharcos halott. Skócia az angolok igáját nyögi. Klánok ragadnak kardot klánok ellen. A remény lángja azonban még nem hunyt ki. A skót Robert the Bruce úgy dönt, a Felföld és a Hebridák legendás harcosaiból titokban megkísérli a valaha volt legkiválóbb csapatot megszervezni, hogy egyesült erejüket felhasználva szerezze meg a trónt, és ezzel ismét kivívja Skócia függetlenségét...
Magnus MacKay kemény, büszke harcos - bármilyen terepen jól kiismeri magát, kíméletlenül leszámol az ellenfeleivel, és mindig higgadtan cselekszik. Harcostársai azonban furcsállják, hogy a férfi sosem beszéli meg velük a nőügyeit, ezért a Szent fedőnevet aggatják rá. Csupán néhányan sejtik, hogy e hűvös külső csak álca, hogy a férfi leplezni tudja a titkát. A visszautasított szerelmes sajgó sebét, úgy tűnik, még az idő sem képes begyógyítani. Különösen, ha az egyik harcostársa és hamarosan megkötendő frigye folyton emlékezteti erre...
A vadóc, ártatlan szépséget, Helent fiatalon válaszút elé állítja az élet: a szerelme és a családja iránti kötelességei között kell döntenie, és végül rosszul választ. A sors azonban tálcán kínálja neki a lehetőséget, hogy végzetesnek tűnő hibáját jóvátegye: a király és kísérete - soraiban a lány által imádott férfival, Magnusszal - felföldi körútján a családja várába is ellátogat. Kiderül, hogy az eltelt évek alatt a két fiatal közt izzó vágy mit sem csillapodott. Helen elhatározza, hogy megpróbálja meglágyítani Magnus szívét, de egyikőjük sem sejti, hogy valaki gonosz ármányt sző a király ellen, amellyel mindnyájuk életét veszélybe sodorja...

A Felföld rettegett fiai-sorozat ötödik kötetét tartja kezében az olvasó: a harcosok és szerelmeik történetei folytatódnak.
408 oldal
3490 Ft
A jóképű, biztos egzisztenciával rendelkező Travis Parker megrögzött agglegény: szabadidejében vízi sportoknak hódol, a barátaival találkozik, vagy éppen a nagyvilágban utazgat. Első látásra úgy tűnik, könnyedén veszi az életet - és a nőket is: elég gyakran váltogatja a barátnőit. Egy nap azonban új lakó költözik a szomszédos házba, a fiatal és csinos Gabby. A nő sok mindenben az ellentéte, de a párkapcsolatok terén biztosan különböznek egymástól: alig várja, hogy a barátja feleségül kérje, és családot alapítsanak. Travis és Gabby az életmódjuk miatt azonban nehezen férnek meg egymás mellett. A nő egy kimerítő hét után úgy dönt, rendreutasítja az éjszaka hangosan zenét hallgató szomszédját. Dühösen átmegy hozzá, hogy leteremtse, de minden másként alakul, mint ahogy eltervezte... Nicholas Sparks (Engem láss!, Mindig van holnap, Eltékozolt évek) megható, ugyanakkor elgondolkodtató regényében egy sorsdöntő kérdés előtt álló ember lelki küzdelméről olvashatunk, akinek arra kell megtalálnia a választ, hogy meddig hajlandó elmenni a szeretet nevében.
280 oldal
2990 Ft
Maximus Batten tizennégy évesen válik Wakefield hercegévé, miután szüleit egy rablás során kegyetlenül meggyilkolják. A férfi azóta járja St. Giles utcáit, és harcol a bűn ellen; reménykedve, hogy egyszer bosszút állhat. Egy sötét éjjel két hölgy segítségére siet, kimenekítve őket az erőszakoskodók karmai közül, amikor elkapja az egyik nő bátor, meg nem alkuvó pillantását. Mi lakozhat a szelíd vonások, az egyszerű, barna ruha mögött, ha a nő tekintete ennyire beszédesen erőt sugárzó? Artemis Greaves úgy érzi, a sorsa gúzsba köti: társalkodónőként mosolyog, végszavaz, támogat és segít, de rendre csak a második, a harmadik vagy a leghátsó sorból. Mindig a társadalmi elvárásoknak megfelelően. Mindennek ellenére Artemis független nő, aki képes magához édesgetni egy herceg kutyáit; hölgyhöz nem illő módon, cipőit levetve hajnali sétát tenni a herceg birtokán... és megzsarolni a férfit. Egy herceget, a St. Giles-i kísértetet. Egy dologgal azonban nem számol, hogy a köztük fellobbanó szenvedély fenekestül felforgathatja mindkettejük életét... Elizabeth Hoyt könyve két olyan ember szerelméről szól, akiknek gyerekkoruk óta óriási felelősség nyomja a vállát; óvatosak, valódi arcukat harcos természetük mögé rejtik. Képesek-e arra, hogy az álarcukat levetve megmutassák a másiknak valódi lényüket, kivívva ezzel a maguk és egymás boldogságát?
320 oldal
2990 Ft
A kezdő régész, Joan Seabrook gyermekkori álma végre beteljesedni látszik, amikor lehetősége nyílik arra, hogy ellátogasson Maszkat ősi városába. A lány egy tragédia elől menekül Angliából Ománba, ahol reményei szerint végre feltárhatja a sivatagi erőd, Dzsabrín titkait. Omán azonban a múltban ragadt - a kemény és rejtélyes országban épp harcok folynak, így hát nem hagyhatja el Maszkat környékét, és a kutatásra sem kap engedélyt. A lány csalódottságát csak az enyhíti, hogy megismerkedhet gyermekkori példaképével, a híres felfedezővel, Maude Vickeryvel, aki súlyos titkot hordoz. A két nő közötti barátság egyre jobban elmélyül, és Joan mindinkább Maude történeteinek a bűvkörébe kerül. Felizzik benne az idős asszony meséi által felkeltett kalandvágy, és szinte elemészti a sóvárgás, hogy végre elsőként léphessen olyan földre, ahol nyugati ember még sosem járt. Mindezzel azonban olyan eseménysort indít el, amely végül talán katasztrófához vezet...
392 oldal
3490 Ft
Anna O'Brien térképtárosként-könyvtárosként csendesen, magányosan éli mindennapjait, de roppant büszke arra, hogy az illusztris Kongresszusi Könyvtárban dolgozhat, és nagyon érti a dolgát. A feladatai végzése közben a kezébe akad egy hibás haditengerészeti irat, amely egy hajó eltűnéséről ad számot. Arról a hajóról, amelyen egykor az édesapja is utazott... Elhatározza, hogy mindenáron javíttatja a hibát, de bárhogy is próbál érvényt szerezni a kérésének, rendre falakba ütközik. Sőt meg is fenyegetik. Szégyenlősségét levetkőzve úgy dönt, az egyik befolyásos kongresszusi képviselő segítségét kéri. Luke Callahan az egyik legbefolyásosabb és legtehetségesebb politikus a képviselőházban, ám forrófejűsége miatt egyik napról a másikra kegyvesztetté válik. Mindenáron tönkre akarja tenni az ellene tevékenykedő házelnököt, ezért Anna segítségét kéri, hogy minél több információt gyűjthessen össze a férfiról. A két fiatal együtt igyekszik felvenni a harcot az őket fenyegető erőkkel szemben, és kisvártatva kiderül: több bennük a közös vonás, mint ahogy azt kezdetben hitték. Ámor nyila megsebzi a szívüket, de maguk sem tudhatják, hogy múltbéli sérelmeik, illetve a titok, amelyet megfejteni kívánnak, engedi-e beteljesülni az álmaikat...
320 oldal
2990 Ft
Azt hiszed, tudod, kiben bízhatsz? Azt hiszed, tudod, mi a különbség jó és rossz között? Tévedsz... Egy exkluzív devoni fiúiskola igazgatóját holtan találják az iskola aulájában; felakasztotta magát. Néhány órával korábban egy csomagot talál az íróasztalán, és azonnal tudta, ki és miért üzent neki ily módon. És azt is, hogy mi az üzenet: elérkezett a vég. És ez csak az első a furcsa halálesetek vagy éppen különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok sorában, amelyeknek az exeteri rendőrség két nyomozója: a zaklatott múltú Imogen Grey őrmester és a társa, Adrian Miles próbálnak a végére járni. Ahogy egyre jobban belegabalyodnak a korrupció, a hazugságok és a kizsákmányolás hálójába, minden egyes lépéssel közelebb kerülnek egy félelmetes titkokhoz, amelyet évtizedek óta őriznek a közösség legbefolyásosabb tagjai. És amikor a két rendőr végül rájön, valójában mi is motiválja a gyilkos, vajon tényleg meg akarják majd állítani? Katerina Diamond Angliában hatalmas sikert aratott regénye letehetetlenül izgalmas, feszültséggel teli olvasmány az erőszakról, a bűnről és a bosszúról.
308 oldal
2990 Ft
Parker Cantrell, a jóképű, futó kalandjairól hírhedt baltimore-i nyomozó a nagyanyja halála után visszatér Sweetlandbe, a szülővárosába. Eltelik egy hét, eltelik kettő, és neki nem igazán akaródzik folytatnia megszokott életét; tovább marad, mintha nem csak szomorú kötelességének tenne eleget. Mi állhat a döntése hátterében? Talán a legutolsó ügye, amely miatt belső vizsgálat zajlik ellene, vagy a motoros balesete, amelyből csak nehezen épül fel? Esetleg egy sweetlandi görbe éjszaka, amelynek nem lett folytatása? Drew Sidney, a sweetlandi virágbolt tulajdonosa a harmadik hónapban járhat, amikor úgy dönt, hogy már nem húzhatja tovább, beszélnie kell leendő gyermeke apjával. Parkerrel egyetlen éjszakát töltöttek együtt, és ő azóta nem adott lehetőséget a férfinak sem a magyarázkodásra, sem egy újabb randevúra. Tisztában van Parker nőcsábász múltjával, és az eddigi rosszabbnál rosszabb tapasztalatai alapján cseppet sem bízik benne, inkább egyedül nevelné fel a gyermekét. Félő azonban, hogy újra elcsábul, hiszen a kettejük között vibráló vonzalom minden eddiginél erősebb. Mit tegyen? Haladjon a megszokott útján, vagy talán esélyt adhat Parkernek és saját magának is egy új, teljesebb életre?
368 oldal
2990 Ft
Ashley Davison, a mindig vidám egyetemista lány eredetileg úgy tervezte, nem utazik haza karácsonyra, egy váratlan kényszerszabadság miatt azonban lehetősége adódik arra, hogy egyedülálló édesanyjával töltse az ünnepeket Seattle-ben. Dashiell Sutherland, az egykori katona is ugyanoda tart egy állásinterjú miatt. Csak a repülőtéren szembesülnek azzal, hogy a karácsony előtti utolsó járatra elfogytak a jegyek, és már az autókölcsönzőnél is csak egyetlen kocsi maradt szabadon. Bár elsőre kifejezetten ellenszenvesnek találják egymást, a kényszer szülte helyzetben vonakodva mégis úgy döntenek, hogy együtt kelnek útra. Néhány percnyi kínos csend után azonban megtörik köztük a jég: nemcsak az derül ki, hogy sok közös van bennük, hanem meglepődve veszik észre, hogy lassan, de biztosan vonzódni kezdenek egymáshoz. Az úton kalandos események sora hátráltatja őket - lehet, hogy nem érnek oda időben Seattle-be, de még az is megtörténhet, hogy a legszebb karácsonyi ajándékkal lepi meg őket az élet.
216 oldal
2490 Ft
Készíts egy forró teát vagy kávét, foglalj helyet egy kényelmes fotelben, és engedd szabadjára a fantáziádat! Ez a különleges színezőkönyv elröpít Debbie Macomber magával ragadó világába, Cédrusligetbe és a Blossom Street környékére, a regényei helyszínére. Debbie Macomber szívet melengető köteteinek romantikája már olvasók százezreit varázsolta el. A festői tájak és a bájos kisvárosok hangulata, az otthon melege, a történetek optimizmusa sugárzik ebből a színezőkönyvből is, amely nem csak a rajongók számára nyújthat igazi kikapcsolódást. A Gyere haza! negyvenöt fekete-fehér illusztrációja körbevezet a Rózsakikötő- és a Blossom Street- orozatok elbűvölő helyszínein - és mind-mind csak arra várnak, hogy a képzeleted megtöltse őket élettel. Elő hát a színes ceruzákkal, kezdődjön az utazás!
96 oldal
2990 Ft
Fordította: Gábor Emma
A jószívű, megszállottan rendszerető szállodaigazgató, Bea és a túlterhelt sürgősségi ápoló,Ollieegy Írországba tartó repülőgépen találkoznak szenteste. Az egész utat átbeszélgetik,...
Fordította: Nagy Anita
Nagare séf és lánya, Koisia csendes kiotói utcában található Kamogava Kifőzdében nem csupán finom ételeket szolgál fel -az ,,ételnyomozókká" avanzsált páros zseniális kutatómunkájuk...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ