kiadvány oldalanként
Romantikus regények
Romantikus regények
Amikor egy kedves ügyfele szorult helyzetbe kerül, Tanner Richards, a szolgálatkész és rendkívül jóképű futár gondolkodás nélkül a segítségére siet. Arra azonban nem számít, hogy ezzel a munkáját is veszélybe sodorhatja. Tiltott árut - dohányt és sört - kell ugyanis becsempésznie egy idősek otthonába, és amikor elkapják, az egyik lakó szigorú unokájának haragjával kénytelen szembenézni.
Crystal Malloy az összeroppanás szélén áll. Nem elég, hogy folyamatosan aggódik a műtétje után lábadozó nagyapjáért, még annak szabadulóművész ausztrál pásztorkutyájára is vigyáznia kell. Vadóc és az idős férfi pedig alaposan feladja neki a leckét.
Tanner és Crystal útjai idővel egyre többször keresztezik egymást, és a nő is kénytelen belátni, hogy rosszul ítélte meg a férfit. A múlt sebei azonban meggátolják, hogy nyisson az új szerelem felé, pedig a lelke mélyén érzi, hogy sosem tapasztalt boldogságban lehetne része.
Catherine Anderson újabb regénye a kortalan szerelem, az újrakezdés és az önmagunkba vetett hit visszaszerzésének megható története.
400 oldal
3990 Ft
A független, szabad szellemű Lady Aurora Lawrence épp a görögök földjét fedezné fel az unokatestvérével, amikor is kalózok ütnek rajtuk, és fogságba ejtik a két hölgyet meg a hajójuk teljes legénységét. Rory retteg attól, hogy a hátralévő életét egy háremben kell töltenie. Az egyetlen reménye egy bátor és tettre kész hajóskapitány, aki azért érkezik a berberek földjére, hogy a kiszabadulásuk feltételeiről tárgyaljon - és akibe első látásra beleszeret.
Gabriel Hawkins, egy büszke hajós dinasztia sarja egy sajnálatos esemény miatt kénytelen otthagyni a királyi haditengerészetet. A férfit azonban kemény fából faragták: saját hajóra tesz szert, amellyel bejárja a világot, és megtanulja, miként boldoguljon az életben. Elképzelni sem lehetne nála alkalmasabb embert a feladatra, hogy Lady Lawrence megmentésére siessen.
A lány által megigézett kapitány merész tervet eszel ki: megegyezik a kalózok vezérével, és egy kalandos, megannyi fordulattal, kihívással teli utazásra indul a kalózok és a saját legénységével, valamint a két angol hölggyel. Vajon az összezártság miként hat majd a két fiatal közt bimbózó érzelmekre? Képesek lesznek ellenállni a vágy csábításának? És ha sikerül kiszabadítaniuk a hölgyeket, vajon miféle jövő várhat rájuk?
Mary Jo Putney a Jó útra tértek testvérisége című sorozatának harmadik kötetében megmutatja, milyen is az, amikor két szabad szellem útjai találkoznak és végleg összefonódnak a szenvedély, a szerelem égisze alatt.
288 oldal
3290 Ft
Hogy fér meg két dudás egy csárdában?
A szigorú, pedáns és takarékos Eve Dinwoody feladata, hogy szemmel tartsa a bátyja, Montgomery hercegének a befektetéseit. Amikor azonban London legnépszerűbb színházának, a Harte Vigadójának a pénzügyeit veszi a kezébe, az intézmény irányíthatatlan igazgatójával, Asa Makepeace-szel is szemben találja magát.
A színház tulajdonosaként az olykor trágár és vakmerő Asának már így is eléggé meggyűlik a baja az öntelt színésznőkkel és énekesekkel, ráadásul a közelgő újranyitást valaki mintha szándékosan meg akarná hiúsítani. Az olyan krajcároskodó aggszüzekre, mint amilyen Eve, pedig végképp nincs ideje, és nem is hagyhatja, hogy egy arisztokrata nő parancsolgasson neki... akármilyen vonzónak is találja.
Az Asával folytatott heves viták ellenére Eve nem adja fel, hogy a Harte Vigadóját sikererre vigye. Ám minél jobban próbálja irányítani az öntörvényű igazgatót, annál nehezebb kivonnia magát a csábító férfi nyers vonzereje alól. Le sem tagadhatnák a köztük izzó szenvedélyt - amit kioltani a legnagyobb baklövés lenne!

Elizabeth Hoyt Maiden Lane-sorozatának kilencedik kötetében két sok szempontból különböző ember egymásra találásáról olvashatunk. Szerelmük a kulisszák mögött született, de szenvedélyes történetük a színpad legizgalmasabb darabjaival is versenyre kel.
320 oldal
3490 Ft
Lady Marianna Mayfieldet hatalmas meglepetésként éri, amikor a férje bejelenti: még aznap elhagyják bathi házukat, és egy távoli vidékre költöznek. A féltékeny férfi így akarja megszakítani a csalfa neje és annak szeretője közötti viszonyt. Mariannának nehezére esik a gyors váltás, ráadásul hites ura parancsa szerint senkit sem vihet magával a személyzetből. Ez a nap azonban nem csak kellemetlen meglepetéseket tartogat számára: váratlanul betoppan az egykori társalkodónője, a zárkózott Hannah Rogers. Marianna mindig is kedvelte a lányt, aki korábban felmondás nélkül, titokban távozott; de az utolsó találkozásuk óta mintha megváltozott volna... Vajon miért kellett Hannah-nak elhagyni a házat? Talán csak nem ejtették rabul a szívét?
Lady Mayfieldnek kapóra jön az alkalom: rábeszéli Hannah-t, hogy szegődjön újra a szolgálatába, és kísérje el a nemkívánatos útra. Azt azonban egyikük sem gondolja, hogy ez az utazás örökre megváltoztatja és gyökeresen felforgatja mindannyiuk életét - és a kalandok végére két zaklatott szív is megnyugvásra talál.
360 oldal
3490 Ft
Hogyan lehet valakiből mém? Melissa ,,Bernie" Bernard példájából kiindulva: bárkiből és bármikor. Amikor egy lánykérésről készült videó hirtelen hatalmas népszerűségre tesz szert az interneten, nem a menyasszony és a vőlegény az, aki felkelti az internetezők érdeklődését. Hanem Bernie - ahogy elhúzza a száját. A mémhadjárat ezzel kezdetét is veszi. A lány a legszívesebben elbujdosna, ekkor azonban felbukkan egy jóképű riporter, és ajánlatot tesz neki...
Colin Rodriguez szorult helyzetében, amikor is az állása a tét, eltökéli, hogy bebizonyítja: ő a romantika legnagyobb szakértője San Franciscóban, és rögtön elő is áll az ötletével. Randipartnereket talál a randiképtelen nőnek. Egészen pontosan az immár híres, ám a szerelemmel szemben bizalmatlan könyvtárosnak. Amikor Bernie végül kötélnek áll, kiderül: a férfinak nem is a cikksorozat megírása jelenti majd a legnagyobb problémát. Egyik katasztrofális randi ugyanis másikat éri. Colin azonban mindenre kész, hogy megtalálja a Bernie-hez illő férfit - még akkor is, ha ezt a szerepet neki kell betöltenie.
288 oldal
2990 Ft
A napóleoni háborúkat követően Sir Benedict Harper nehezen tudja újrakezdeni az életét, és mind a lelkének, mind a testének szüksége lenne arra, hogy valaki begyógyítsa a sebeit. Nem is sejti, hogy a segítség egy gyönyörű, ám sok megpróbáltatást elszenvedő asszony képében érkezik majd. Miután Samantha McKay megözvegyül, zsarnoki apósa és sógornője igencsak megkeserítik az életét. Egészen addig, amíg egy napon a vágyálma, hogy önálló életet élhessen, a Walesben megörökölt ház révén a beteljesedés ígéretével nem kecsegtet. Noha Ben és Samantha meglehetősen veszélyes körülmények között ismerkednek meg, hamarosan mindketten vonzódni kezdenek a másikhoz. Az asszony kész arra, hogy kövesse azt az utat, amelyet a végzet jelölt ki számára, Ben pedig úriemberként ragaszkodik hozzá, hogy elkísérje őt a sorsfordító utazásra. De mégis mit adhat egymásnak ez a két sebzett lelkű ember? Lehet egyáltalán közös jövőjük? Elképzelhető, hogy a válaszra épp egymás karjában találnak rá?

Mary Balogh a Túlélők Klubjának legújabb kötetében, a vágyakozás és a beteljesülés megindító regényében egy reményekkel teli özvegy és egy új életre vágyó katona sorsának összefonódását tárja elénk.
280 oldal
2990 Ft
William Wallace, a rettenthetetlen skót szabadságharcos halott. Skócia az angolok igáját nyögi. Klánok ragadnak kardot klánok ellen. A remény lángja azonban még nem hunyt ki. A skót Robert the Bruce úgy dönt, a Felföld és a Hebridák legendás harcosaiból titokban megkísérli a valaha volt legkiválóbb csapatot megszervezni, hogy egyesült erejüket felhasználva megszerezze a trónt, és ezzel ismét kivívja Skócia függetlenségét...

Ewen Lamontot, a Felföld legjobb nyomolvasóját nem mindennapi feladattal bízzák meg. Meg kell találnia Robert egyik küldöncét, aki fontos küldetést teljesít - álruhában. Ewennek egyszer már volt szerencséje a tüzes Genna nővérhez, aki egy ártatlan, lopott csókkal örökre az emlékezetébe véste magát. Most azonban, hogy a férfi már tudja, ki ő, és miféle feladatot vállalt, még fontosabbnak érzi, hogy mindenáron gondoskodjon a biztonságáról. Csakhogy a gyönyörű apáca igen makacs és vad természetű - meglehet, hogy a felföldi harcos élete legnehezebb kihívásával találja szembe magát?
Miután Lady Janet - azaz Genna nővér - három esztendővel korábban sikertelenül próbálta kiszabadítani a testvérét az angolok markából, úgy dönt, küldöncként segíti Robert ügyét - egészen addig, amíg meg nem ismerkedik a szörnyen jóképű, ám kérges szívű harcossal. Kettejük között valósággal izzik a levegő, és minden nappal közelebb kerülnek egymáshoz. Amikor azonban Janet árulást sejt, merész tettre szánja el magát. Az üzenetnek ugyanis, amelynek a birtokába jut, minél előbb célba kell érnie, mert az nemcsak a tárgyalások kimenetelére lehet hatással, hanem a király életére is...
A Felföld rettegett fiai-sorozat hetedik kötetében folytatódnak a skót harcosok és szerelmeik történetei.
368 oldal
3690 Ft
Gavin Norwood, Kendale vikomtja, az egykori bátor katona nem hagyta volna ott a sereget, ha egy szörnyű családi tragédia nem kényszeríti erre. A megannyi csatát megjárt férfi mindenkinél jobban tudja: egyetlen franciában sem szabad megbízni. Egy francia asszonyban pedig különösképp nem. Társaival együtt fel is állít egy megfigyelőkből álló hálózatot, hogy leleplezze a hazája ellen ármánykodó kémeket. Így kerül a látószögébe a törékeny és titokzatos Marielle Lyon, aki Franciaországból Angliába menekült, és egy kivégzett gróf unokahúgaként mutatkozott be. Ezzel óhatatlanul felhívta magára a figyelmet, sőt szárnyra kelt a pletyka, miszerint a franciáknak kémkedik. A valódi szándékait azonban csak igen kevesen ismerik... A bosszúvágytól égő lord mindenre hajlandó, hogy célt érjen - még arra is, hogy a csábítás játékát űzze az asszonnyal. De vajon végül ki fog elcsábítani kit? A szépséges és ravasz Marielle a lordot, vagy a sármos, délceg vikomt az asszonyt?

A Fairbourne-kvartett harmadik részében Madeline Hunter az ármánykodás, a szenvedély és a szerelem kanyargós útjain vezeti végig a szereplőit, akik az igazság és önnön boldogságuk keresése közben kénytelenek lesznek ráébredni: sokszor nem minden az, aminek látszik.
312 oldal
3490 Ft
A csinos és életvidám Lady Phoebe Batten minden vágya, hogy egy herceg húgaként a pozíciójához illő társasági életet élhessen. Ez azonban nem kivitelezhető egykönnyen, lévén a fiatal nő szinte teljesen vak, és a bátyja utasítására mindenhová elkíséri egy felfegyverzett testőr - a meglehetősen idegesítő, ámde felettébb vonzó Trevillion kapitány.
James Trevillion azután szerelt le a királyi dragonyosoktól, hogy megsérült a lába. A sántasága ellenére mégis ördögien ügyesen lő és lovagol, egyszóval nem lenne szabad nehézséget okoznia számára, hogy megvédelmezze az őrjítő Lady Phoebet. A csábító nő azonban egyre gyakrabban tereli el a figyelmét a feladatáról; így amikor Lady Phoebe emberrablók célpontjává válik, a kapitány merész lépésre szánja el magát, hogy megvédelmezze a szívének egyre kedvesebb hölgyet...

Elizabeth Hoyt a Maiden Lane-sorozat nyolcadik részében egy ártatlan, fiatal nő és egy megkeseredett katona történetét meséli el, akik hosszú utat járnak be, mire rájönnek: együtt teljesebb életet élhetnek, mint külön-külön.
296 oldal
3290 Ft
Victor Cale élete gyökeres fordulatot vesz, amikor kiderül, hogy rokonságban áll Lyons hercegével. A férfi hiába próbál beilleszkedni a londoni társaságba, egyre jobban unatkozik a nagy tétlenségben. Így hát örömmel veszi, amikor a Manton Nyomozóiroda megbízásából Edinburghba utazhat, hogy egy gazdag báró leendő menyasszonya után nyomozzon.
Mindez egyszerű feladatnak tűnik, amíg a rejtélyes nőről ki nem derül, hogy valójában Victor felesége, aki tíz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt, miután elkészítette a holland királyi ékszerek másolatát, és a tettestársaival ellopta az eredetiket. A férfi azóta sem tudott túljutni ezen az áruláson, és most kapva kap az alkalmon, hogy végre bosszút álljon. A felesége azonban többé már nem az a szelíd, jámbor lány, akinek egykor látta, ráadásul váltig állítja, hogy Victor hagyta el őt, és a férfi tulajdonította el a gyémántokat. Miközben a két fiatal megpróbálja összeilleszteni a múlt darabkáit, a szunnyadó szenvedély újra feléled köztük.
Vajon sikerül megbízniuk egymásban annyira, hogy kézre kerítsék
a valódi tetteseket úgy, hogy nekik közben nem esik bántódásuk? És
megadatik számukra a lehetőség, hogy együtt új életet kezdjenek?
288 oldal
2990 Ft
Fordította: Dobosi Beáta
A legszebb ünnep a karácsony - így gondolják ezt a koboldok is!
Különösen Koboldapó várja már nagyon, hiszen ilyenkor minden évben egy tál kását készítenek ki neki az emberek, ezzel...
Fordította: Rácz Péter
A dúsgazdag Cornelius Barrington idős korára elégedetten és gondtalanul élhetne a családja körében, ő azonban úgy dönt, próbára teszi a szeretteit. Kíváncsi, ki az, aki önzetlen érzelmekkel...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ