
 |
1767 júniusában a Dolphin nevű angol fregatt
legénysége egy addig ismeretlen csendes-óceáni
szigetet pillant meg. A Gauguin képeiről is jól ismert
Tahitin ekkor még idilli állapotok uralkodtak, így az
európaiak egyfajta földi paradicsomra ismertek benne.
A hajó érkezéséig a tahitiaknak fogalmuk sem volt
arról, hogy a közeli szigeteken túl is létezik valami
még a szomszédos civilizációktól is elzártan éltek,
olyan társadalmat és vallást hozva létre, amelyben az
emberek se nem gazdagok, se nem szegények, s
boldogságukat legfeljebb az ismeretlentől és a
természeti csapásoktól való félelem zavarhatta meg. A
magukat felsőbbrendűnek tartó európaiak érkezésével
azonban elkezdődött e több évszázados kultúra és az
új betegségek megjelenésével az őslakosság
haldoklása, melynek szemtanúja lehetett többek között
a híres felfedező, James Cook kapitány, Herman
Melville, a Moby Dick, a fehér bálna szerzője és
Robert Louis Stevenson, A kincses sziget írója,
valamint Paul Gauguin, a festőművész is.
David Howarth, a brit történelem fontos epizódjait
feldolgozó szerző történeti hitelességgel, korabeli
dokumentumokra támaszkodva számol be a két civilizáció
drámai találkozásának részleteiről, emberi drámáiról.
oldal
2800 Ft
|
 |
Ami múltja miatt nekünk a budai Vár, az a franciáknak
a versailles-i kastély, kontinensünk legismertebb és
legnagyobb főúri palotaegyüttese. XIII. Lajos idején
még csak jelentéktelen kis vidéki vadászlak, ám a
becsvágyó Napkirály idején már monumentális palota-
erdővé nő. A kor legnevesebb művészei-mesterei
évtizedeken át dolgoznak rajta, s beleálmodják
mindazt a fényűzést, amit a Ragyogó Század kisszámú
udvari nemessége megengedhetett magának. Ünnepségek,
bálok, gyertyafényes színházi előadások – ez
Molière,
Corneille, Racine százada, amikor minden az uralkodó
körül forog, noha már-már fölsejlik az 1789-es
földindulás.
Versailles folyamatosan épülő-szépülő falai nemcsak a
kegyencnők és kegyencek, a szomorú sorsú királynék
életének, de az egész francia udvari arisztokrácia
pusztulásba hanyatlásának is tanúi. A forradalom
idején a korábban hatalmas összegeket felemésztő
palotára lassú pusztulás leselkedik, ámde fordul a
történelem kereke: 1881-ben itt mondják ki a Német
Birodalom létrejöttét, majd az egykori győző ugyane
falak között, a tükörteremben írja alá az 1919-es
békeszerződést.
Mára Versailles egy ragyogó múlt, a francia gloire
jelképe – kötelező látnivaló minden turista
számára.
Decaux kiváló korabeli forrásokkal dokumentált kötete
azon kívül, hogy érdekes és tanulságos olvasmány,
történéseivel jól kiegészíti, itt-ott ellenpontozza
sorozatunk Királyok szeretői című kötetét.
oldal
2800 Ft
|
 |
Valahol messze, az Óperenciás tengeren is túl, volt
egyszer egy kislány, aki nem tudott aludni. Éjjelente
az ablakában üldögélt, és a főtéren álló toronyórát
nézve várta a hajnalt. Gyönyörű szép óra volt ez, a
világ minden tájáról sereglettek a városkába az
emberek, hogy e ritka kincset megcsodálják.
Ám egy reggel arra ébrednek a városka lakói, hogy
eltűnt a toronyóra. Kétségbeesésükben az öreg
órásmestert hívják, aki szerint csak egyvalaki
orvosolhatja a bajt: egy Flabelino nevű titokzatos
manó. Ahhoz azonban, hogy e furcsa szerzet
felbukkanjon, valakinek három nap és három éjjel
virrasztania kell. De vajon ki tud ebben segíteni?
A különös, szívhez szóló történethez Szegedi Katalin
készített varázslatos hangulatú illusztrációkat.
oldal
1800 Ft
|
 |
A világ csodálatos, és még ma is sok ismeretlen vagy
kevésbé ismert tájat rejt, az emberi természet pedig
végtelenül szívós és alkalmazkodóképes – ezt
sugallják Nick Middleton könyvei. Szerzőnk Extrém
utazások című, nagy sikerű munkája és televíziós
sorozata után most négy különleges, veszélyekkel teli
és ínséges helyre kalauzol el bennünket. Ezeken a
vidékeken – Grönland hómezőin, Kongó párás
őserdőiben, a Szahara gyilkos sivatagában és Pápua
mocsaras erdővidékén – élnek emberek, akik
szívósságból, leleményességből, élni akarásból nap
mint nap jelesre vizsgáznak.
Middleton, az oxfordi földrajzprofesszor velük éli
hétköznapjaikat, s a kutató őszinte kíváncsiságával
nézi, láttatja mindennapi küzdelmüket az életben
maradásért, miközben hamisítatlan angol humorral
beszéli el önnön megpróbáltatásait. Élménybeszámolója
közben időnként szóhoz jut a komoly tudós, a jól
képzett geológus Middleton is. Az Extrém élőhelyek az
útleírás és az ismeretterjesztés sajátos,
szórakoztatva tanító műfaját valósítja meg.
oldal
2800 Ft
|
 |
Dzsingisz kán a történelem halhatatlan alakja, aki
egyszerre él istencsapásként, hősként, géniuszként és
félistenként az emberek tudatában. A közép-ázsiai
muzulmánok, az oroszok vagy éppenséggel Európa népei
a könyörtelen hadvezért, embermilliók brutális
gyilkosát látják benne – hiszen az általa
létrehozott
gyilkológépezet soha nem látott méretű pusztítást
vitt végbe a Csendes-óceántól egészen Magyarország
nyugati határáig. A mongol hadaktól elszenvedett 1241-
es katasztrofális vereség a magyar történelem
legsötétebb fejezetei közé tartozik. Dzsingiszt
ugyanakkor odahaza, Mongóliában a nemzet atyjaként
tisztelik, a kínaiak pedig dinasztialapítót látnak
benne.
John Man angol történész-író évtizedek óta
foglalkozik mongolisztikával; ebben a könyvében
kutatásai legjavát adja közre. Több ez, mint izgalmas
beszámoló Dzsingisz kán fölemelkedéséről és
hadjáratairól, a Római Birodalom területének
kétszeresét kitevő barbár birodalom létrehozásáról. A
szerző az első európai író, aki fölfedezte a titkos
völgyet, ahol a nagy kán valószínűleg élete utolsó
napjait töltötte. Megmászta azt a szent hegyet is,
melynek valamelyik rejtett zugában Dzsingiszt örök
nyugalomra helyezték. Legendák, rituálék,
föloldhatatlannak látszó, mégis föloldásra váró
történelmi ellentmondások tárulnak fel e könyvben,
amely nekünk, magyaroknak, különösen izgalmas
titkokat rejteget.
oldal
3300 Ft
|
 |
- Rosszkedvem van és nyugalmat szeretnék! - fakad ki
egy őszi reggelen Pettson. Findusz rögtön azon kezd
morfondírozni, mivel is vidíthatná fel morcos
gazdáját.
-Elmehetnénk horgászni - javasolja végül , attól
biztos jókedved lesz.
Pettson azonban nem akar kimozdulni. Kint minden
hideg és nyirkos, pedig fel kéne ásni a
krumpliföldet, és a tüzelő is elfogyott. Ám a kandúrt
nem akármilyen fából faragták: kitalálja, mitől múlik
el az öreg rosszkedve, sőt talán még arra is sikerül
rávennie, hogy munka helyett vele játsszon...
oldal
3690 Ft
|
 |
A kurdok a világ legnagyobb, önálló állammal nem
rendelkező népcsoportja, mégis viszonylag keveset
tudunk róluk. Lélekszámuk huszonöt- és harmincmillió
közé tehető, lakhelyük a Törökországon, Szírián,
Irakon, Iránon és a volt Szovjetunió egyes részein
átívelő terület. Mintegy nyolcszázezer kurd él
Európában, Észak-Amerikában harmincezren vannak.
Könyvünk szerzője, Christiane Bird három hónapot
töltött Kurdisztánban, ahol a helyiek rendkívül nagy
szeretettel fogadták, ünnepségeikre, házaikba hívták
meg. Utazása során sehol máshol nem tapasztalható
élményekben volt része, amelyekről rendkívül
olvasmányos stílusban számol be az olvasóknak. A zord
tájakon barangolva megismerjük az ottlakók
hétköznapjait, és eközben átfogó képet nyerünk a
kurdok kultúrájáról, vallásáról és történelméről is.
Hiánypótló művet tart kezében az olvasó: ez az első,
a kurdokról magyar nyelven megjelenő hosszabb,
összefoglaló munka.
oldal
3200 Ft
|
 |
Lord Robert Andreville az elbűvölő modorú, előkelő
származású fiatalember a napóleoni háborúk után
beleunva az állandóan feszült, bár izgalmas életébe,
pihenésre és nyugalomra vágyva bátyja angliai
birtokára tér vissza. A nyugalom és a pihenés azonban
messze elkerüli, mert ezúttal egy másfajta esemény
dúlja fel az egyébként békés természetű lord életét.
Egy nap az erdőben sétálva különös lánnyal akad
össze, aki valamilyen rejtélyes célból gyalog akar
eljutni Londonba. Egyszerű csavargónak adva ki magát
csatlakozik hozzá, és a lány tiltakozása ellenére
felajánlja a segítségét. Együtt vágnak neki a
veszélyekkel és kalandokkal teli útnak és a
nyomozásnak – de rá kell jönniük, hogy a
legnagyobb
kalandot egymás felfedezése, önmaguk és a szerelem
megtalálása jelenti.
A romantikus regények sorozat olvasói előtt már
ismert és kedvelt írónő (Veszélyes vonzalom, Szirmok
a szélben, Végzetes csók) legújabb regénye –
egy laza
szálakkal egymáshoz kapcsolódó trilógia első darabja
–
ismét izgalmas, szellemes és kedves történettel
ajándékozza meg a történelmi románcok kedvelőit.
A szerzőnő kiadónknál megjelenő következő regénye:
Vihar és rózsák
oldal
2990 Ft
|
 |
Joseph Loughlin pszichológusprofesszor akkor kerül
a média figyelmébe, amikor élete kockáztatásával
sikerül egy öngyilkosságot tervező rákos fiút
szándékáról lebeszélnie. Az egyszerre ismertté vált
pszichológus élete azonban egyik napról a másikra
darabokra hullik, amikor a rendőrség az egyik volt
páciensének a holttestére bukkan, s mivel a
körülmények ellene szólnak, a brutális gyilkossággal
Loughlint gyanúsítják. A nyomozást vezető Ruiz
felügyelő leplezetlen ellenszenvvel viseltetik a
neves pszichológus iránt, s mindent elkövet, hogy
rács mögött lássa. Hősünknek nem marad más
választása, mint megkeresni az igazi gyilkost: az
idővel és Ruiz felügyelővel versenyt futva kénytelen
magánnyomozásba kezdeni, melynek során egyre
valószínűbb lesz, hogy a korábban véletlennek tűnő
apróságokat összefűzi valami. Ráadásul múltjának
újabb, tudata mélyén rejtőző részletei is
megelevenednek.
Vajon ki fonta köré e csapdákkal teli hálót, ki
akarja tönkretenni, mindenét elvenni és vajon miért?
A rendőrség hajtóvadászata mellett folytatott
magánnyomozása során olyan titkokra bukkan, melyek
egy rég elfeledett, tragikus történethez vezetnek.
Michael Robotham váratlan fordulatokat tartogató,
humorral átszőtt pszichothrillerrel mutatkozik be a
magyar olvasóközönségnek
oldal
2990 Ft
|
 |
Budai György könyve elsősorban emlékirat. Méghozzá
nagyon személyes jellegű. A jugoszláv haderő egykori
tisztje harci pilótája volt egy elit ezrednek, amely
Boszniában, Mostar városában állomásozott.
A szerző kiváló pilótaként és -oktatóként, magyar
ajkúként, de érzelmileg a soknemzetiségű
Jugoszláviához kötődő kétgyermekes apaként élte meg a
délszláv polgárháborút. Emlékiratában ezeknek az
éveknek az eseményeit idézi fel. Szétszakadva a munka
és a népe között, értetlenül állt a történések
közepén, és nézte végig egy ország és egy nemzet
haldoklását. A könyvben különös hangsúlyt kap a
választás kényszere, melyet a közös hadsereg
mindegyik katonájának át kellett élnie: ki ő, és hová
tartozik?
Budai György írásában az olvasó végigkövetheti a
pokoli tervet, amellyel több százezer embert
pusztítottak el. Nyomon követhetjük, hogyan válik egy
békés népből pusztító és őrjöngő horda, és hogy a
politika és a bűnözés mennyire közel állnak
egymáshoz.
A fordulatos epizódokból összeálló történet egyben
mementó is. A Kiadó úgy véli, hogy ezzel az írással
közelebb viheti a ma emberét a délszláv tragédia
megértéséhez, a háború világának értelmetlenségéhez,
hogy gyermekeinkre már csak az emlékét hagyjuk.
oldal
2500 Ft
|
|
 |
|
|
Fordította: Ács Eleonóra
Connie Rydert az éjszaka közepén rabolják el az otthonából. A rémült lány először azt hiszi, emberkereskedők markába került, amikor azonban a Silver Lake Akadémiára szállítják, be kell...
|
|
|
Fordította: Gieler Gyöngyi
Amikor a félénk és visszahúzódó Henry Parsonsegy reményt keltő vakrandin sétálgat a vidám és féktelen természetű Mollyval a Central Parkban, a világ legaranyosabb kismadara elé röppen,...
|
|