kiadvány oldalanként
,,Rendkívül szórakoztató... Egyszerre találós kérdés, rejtély, családi dráma és egy könyvesboltszerető ember álma, sőt még ennél is több." - Aimee Bender, A citromtorta különös szomorúsága szerzője Miranda Brooks sosem fogja elfelejteni a tizenkettedik születésnapját. Ekkor veszett össze ugyanis az anyja és az imádott nagybátyja, a különc Billy. A lánynak fogalma sincs arról, mi vezethetett a szóváltáshoz, amely végül mindent megváltoztatott. Attól kezdve nem látta többé a nagybátyját, így sok-sok év múltán, Billy halálakor meglepődve értesül arról, hogy a férfi ráhagyta a Los Angeles-i könyvesboltját. Mirandának nemcsak a csőd szélén álló üzlet irányításával és a meglehetősen ellenséges boltvezetővel kell megbirkóznia, de a végére kell járnia a nagybátyja utolsó kincsvadászatának is. A férfi ugyanis nyomokat hagyott hátra számára a könyvesbolt polcain sorakozó könyvekben, amelyek révén nemcsak a férfi élettörténete tárul a lány elé, hanem az is, miért szakadt ketté a családja azon a végzetes születésnapon. Amy Meyerson regénye lírai történet családról, szeretetről és a közösség gyógyító erejéről, valamint arról, hogyan formál minket a személyes történelmünk azzá, akik vagyunk.
440 oldal
3690 Ft
Mi tesz valakit gyilkossá? A szerelem vak. A szerelem öl. Lorna Belling jobb életet érdemel. Egy bántalmazó férjnél mindenki jobbat érdemelne. Így gondolja ezt a fodrásznő is, ám pokoli házassága elől menekülve egy újabb férfi bűvöletébe kerül, aki a csillagokat is lehazudja neki az égről. A vendége telefonján véletlenül megpillantott fénykép végképp összetöri Lorna boldog újrakezdésről szőtt álmait. Az őt ért sérelmekért azonban valakinek végre fizetnie kell... Amikor Brightonban egy nő holttestére bukkannak egy fürdőkádban, Roy Grace nyomozó főfelügyelőt riasztják. Az első látásra sima ügy fő gyanúsítottja is megvan, így Grace-nek nincs kétsége afelől, hogy a távollétében a megbízottja, Guy Batchelor nyomozó felügyelő lezárja a vizsgálatot. A nyomozás során azonban egyre több lehetséges forgatókönyv merül fel, és az események végül olyan fordulatot vesznek, amely a tapasztalt kollégákat is meglepi.
384 oldal
3690 Ft
Berlin, 1931: gazdasági válság, szélsőséges csoportok összecsapása, alvilági leszámolások. Ebbe a világba érkezik meg az amerikai bérgyilkos, Abraham Goldstein, a megjelenése után nem sokkal pedig rejtélyes halálesetek történnek a városban. A német rendőrség az FBI kérésére megfigyelés alatt tartja a bűnözőt; ezzel a feladattal Gereon Rathot bízzák meg. A nyomozó azonban hamar megunja az amerikai követését, ezért a saját kontójára elvállal egy ügyet az egyik bűnbanda vezetőjének a megbízásából, és hamarosan a berlini alvilág hatalmi harcának kellős közepén találja magát. Eközben Rath szerelme, Charly épp a bírósági gyakorlatát végzi. Miután azonban egy rábízott hajléktalan lány megszökik a vizsgálati fogságból, Charly úgy dönt, otthagyja a porosodó aktákat, és a szökevény nyomába ered. A szálak hamarosan Rath futó nyomozásához vezetnek - és ez végzetes következményekkel jár mindkettőjük számára... ,,Letehetetlen thriller, amely a hitelesen ábrázolt weimari Németország végnapjaiban játszódik" - The New European ,,Kivételes noir... igazán szórakoztató és ínycsiklandóan sötét." - Nudge-Book
600 oldal
4990 Ft
A gazdag és pimasz Lady Zoe Keane-t kételyek gyötrik a származását illetően. Elhatározza, hogy mielőtt feleségül menne kiszemelt jövendőbelijéhez, utánajár a gyökereinek. A tét pedig nem kevés: az, hogy megtudja, valóban jogot formálhat-e az Olivier grófnője címre, vagy sem. Úgy dönt, a környék legjobb nyomozóit, A herceg embereiként elhíresült irodát keresi meg a feladattal. Tristan Bonnaud-nak, a nyomozóiroda egyik emberének jut a megbízatás - ő azonban bármire hajlandó lenne, hogy ne kelljen együtt nyomoznia a minden lében kanál Lady Zoéval. A kényszer szülte együttműködésben, a múlt sötét titkainak kifürkészése közben a két fiatal mind közelebb kerül egymáshoz, és a szenvedély megélése közepette nem is sejtik, hogy a végső titok, amely leleplezésre vár, miként változtatja meg az életüket. Sabrina Jeffries sorozatának, A herceg embereinek harmadik részében ismét rengeteg izgalom, szenvedély és humor várja a romantikus regények kedvelőit.
320 oldal
3490 Ft
A norvég kormány egyik legmegbízhatóbb tanácsadóját, a fegyvercsempészettel kapcsolatban nyomozó Henry Falckot holtan találják egy oslói autómosóban. Valaki ágyékon lőtte, és a sorsára hagyta. A férfira korábban a média is felfigyelt. Egy ismert tévériporternek, aki rá akart jönni Falck titkaira, a gyilkosságot követően nyoma vész. Az esetben nyomozó Fredrik Beier főfelügyelő számára akkor válik igazán személyessé az ügy, amikor kiderül, hogy a riportert nemcsak a halott férfi, hanem a főfelügyelő apjának a múltja is érdekelte. És jóformán mindent tudott róla... A nyomozás előrehaladtával Fredrik egyre világosabban látja, hogy az ügy megoldását ő maga, illetve a családja múltja jelenti. Csakhogy a rendőrségen valaki szisztematikusan aláássa a munkáját. Ráadásul egy olyan ellenséggel kell felvennie a harcot, aki egy lépéssel mintha mindig előtte járna. A hazugságok hálójában pedig minden és mindenki gyanússá válik. Vajon kiben bízhat igazán? A Követők és a Kalüpszó című regények után a trilógia zárókötetében végre összeérnek Beier főfelügyelő nyomozásának és életének a szálai, hogy együtt haladjanak a megdöbbentő végkifejlet felé.
520 oldal
4990 Ft
Hét év telt el azóta, hogy a rettegett pszichiáter és sorozatgyilkos, dr. Hannibal Lecter megszökött a fogvatartóitól. Hét éve annak is, hogy Clarice Starling, az FBI különleges ügynöke a segítségét kérte Buffalo Bill elfogásában, és utoljára látta őt. Noha az FBI mindent megtesz, hogy kézre kerítse Lectert, eddig még nem jártak sikerrel. És nem ők az egyetlenek, akik el akarják kapni a pszichiátert. Mason Verger, Hannibal egyetlen még élő áldozata megfogadta, hogy kegyetlen bosszút áll mindazért, amit Lecter tett vele. Vagyona és hatalma birtokában minden rendelkezésére álló eszközt bevet, és úgy tűnik, nem is reménytelenül bízik a sikerben. Starling és Verger egyaránt sajátos módszerrel igyekszik a pszichiáter nyomára bukkanni. Hannibal különc ízlését igyekeznek követni: mindazt, amit és akit igazán kedvel. De vajon ki lesz az üldöző és az üldözött ebben a hajszában? És végül kinek lesz lehetősége kiélvezni a siker minden ízét és zamatát? Thomas Harris klasszikusa hipnotikus erejű, igazán eredeti, nemegyszer sokkoló alkotás, amelynek főszereplőivel megjárjuk a pokol bugyrait, és bepillantást nyerhetünk egy egészen kivételes bűnöző elméjébe.
400 oldal
4990 Ft
Titkot őrizni veszélyes játék... London, 1995 Amikor nemzedékének egyik legnagyobb színésze, Sir James Harrison kilencvenöt évesen meghal, nemcsak egy gyászoló családot és egy rendkívül gazdag életművet hagy maga után, hanem egy felkavaró titkot is, amely az egész országot megrendítheti... Joanna Haslam, a fiatal, ambiciózus újságíró kapja meg a feladatot, hogy közvetítsen a legendás színészóriás gyászszertartásáról. Egy jól sikerült írás sokat lendíthetne a karrierjén, Joanna figyelmét a gyászoló hírességek helyett mégis egy ismeretlen, idős hölgy köti le. Sötét titkot sejt a csillogó felszín alatt: a rejtély kulcsa egy levél lehet, amelynek tartalmát hetven éve próbálják titokban tartani. Vakmerő lépés olyan játékba kezdeni, amelynek nem vagyunk tisztában a szabályaival, és Joanna is egyhamar rádöbben, hogy ezúttal egy jó sztorinál sokkal több forog kockán. Valaki vagy valakik bármit megtennének azért, hogy a szerelmes levél titka örökre rejtve maradjon a nagy nyilvánosság előtt. A szerelmes levél egyszerre megkapó családregény és sodró lendületű krimi, amelynek szálait ezúttal is a két legnagyobb játékos alakítja: a hatalom és a szenvedély. ,,Ragyogó történet, letehetetlen" - Daily Mail ,,Időutazás a kilencvenes évek Londonába, amelynek során egy sötét titok tárul fel az angol arisztokráciáról. Fordulatos, kiváló nyári olvasmány" - Best magazin
456 oldal
4990 Ft
Az a hír járja, egy gyerekgyilkos lakik az álmos tengerparti városkában, Flinstead-on-Sea-ben. A hatvanas években Sally McGowan gyerekként leszúrta a játszópartnerét, a kis Robbie Harrist. Azóta a nő leülte a büntetését, a kiszabadulása óta egyetlen fotó sem készült róla, és új személyazonossággal él... talán éppen e kisváros lakói között. Tényleg igaz a rémhír? Ha igen, ki lehet az egykori gyerekgyilkos? Joannának, az egyedülálló anyának, aki akarata ellenére a pletyka elterjesztője lesz, egy idő után minden idősebb asszony gyanússá válik a városban, és végül kiderül, hogy a félelme nem volt alaptalan... Milyen veszélyessé válhat egy pletyka? És milyen messzire megy el Joanna, hogy megvédje a szeretteit?
328 oldal
3490 Ft
Egy régészeti gyakorlat során a hallgatók emberi csontokat találnak. A West Midlands és a West Mercia rendőrkapitányságok határán húzódó magánbirtokra mindkét illetékes rendőrség felügyelője kiérkezik. Kim Stone és Tom Travis egykor munkatársak voltak, így jól ismerik egymást, de ha tehetik, messze elkerülik a másikat. Ezt az ügyet azonban ismét közösen kell megoldaniuk. Hamarosan kiderül, hogy a Peece család birtokán egy tömegsír őrzi az áldozatokat, akik embertelen körülmények között vesztették életüket. Míg Kim a névtelen áldozatok gyilkosa után kutat, a csapata a környéken egyre inkább elszaporodó gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatban nyomoz. Amikor azonban az egyik kollégája élete veszélybe kerül, Kim azonnal a segítségére siet. Lehet, hogy mindvégig rossz helyen keresték a tetteseket? Hogyan lehet megállítani egy eszmét, amely fertőzőbb, mint a vírus?
360 oldal
3690 Ft
Amandának egy nap váratlanul meghal a férje. A nő a tragédia után megrendülve, magába zárkózva éli mindennapjait. Az édesanyja, Adrienne, aki tizenéves kora óta egyedül nevelte őt két testvérével együtt, ekkor elérkezettnek látja az időt, hogy megossza vele legfelemelőbb élményét: egy olyan szerelem történetét, amely azóta is bearanyozza az életét. Felidézi a lányának azokat a fájdalmas emlékképeket, amikor a férje elhagyta egy fiatalabb nőért, és ő a múltja elől menekülve egy kis tengerparti városba, Rodanthebe érkezett. Ám nem ő volt az egyedüli látogató... Nicholas Sparks regénye a szerelem mindenható erejéről szól: az érzésről, amely minden életkorban elérhet, akkor is, amikor a legkevésbé várnád...
200 oldal
2990 Ft
Fordította: Gábor Emma
A jószívű, megszállottan rendszerető szállodaigazgató, Bea és a túlterhelt sürgősségi ápoló,Ollieegy Írországba tartó repülőgépen találkoznak szenteste. Az egész utat átbeszélgetik,...
Fordította: Nagy Anita
Nagare séf és lánya, Koisia csendes kiotói utcában található Kamogava Kifőzdében nem csupán finom ételeket szolgál fel -az ,,ételnyomozókká" avanzsált páros zseniális kutatómunkájuk...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ