kiadvány oldalanként
John L. Brockington, a neves skóciai indológus angol nyelven számos kiadást megért könyve, A szent fonál a hinduizmus három évezredes történetén vezeti végig az olvasót, a homályos kezdetektől egészen napjainkig. A szent fonál nem csupán a három felső varna férfi tagjainak beavatási szertartásán kapott és életük végéig viselt materiális fonál, hanem afféle Ariadne fonalaként kézbe vehető segítség, amely utat mutat abban a mérhetetlenül bonyolult labirintusban, amit India fő vallási irányzatainak önállóan szinte áttekinthetetlen szövevénye jelent. Írását ma már a világ számos egyetemén tankönyvként használják, hiszen – mint kritikusai megállapítják – a mű „csodálatra méltó áttekintés”, „nagyszerűen és tömören megírt munka”, amely részrehajlás nélkül, elfogulatlanul, szektás befolyásoktól mentes, őszinte ismertetést nyújt, egyúttal vall a hinduizmus kérdőjeleiről, datálási nehézségeiről és a szerző saját bizonytalanságairól is. Útmutatóul szolgál egy nagy és erős világvallás történetében, értékrendjében, múltjában és jelenében, segíti a laikus olvasót ismeretei rendszerezésében, bővítésében. A kötetben való eligazodást mutató könnyíti meg, az irodalomjegyzék pedig a témával összefüggő és magyar nyelven is hozzáférhető művekről kínál válogatást mindazok számára, akik tovább kívánnak tájékozódni a hinduizmus elgondolkodtató és sokszor magas irodalmi értéket képviselő alkotásainak segítségével.
oldal
2800 Ft
A történelmi utalásokkal és világpolitikai aktualitással fűszerezett misztikus regény még a gyakorlott sci-fi- és James Bond-rajongók szívét is megdobogtatja fordulatos történetszövésével. Főhőse, Nicholas Marten – akit már megismerhettünk a szerző korábbi könyvében, az Örök száműzetésben, az új személyazonossággal Angliába áttelepült egykori rendőrnyomozó élete legnagyobb kihívása elé kerül: ifjúkori nagy szerelme, Caroline a halálos ágyán azzal bízza meg, hogy járjon utána családtagjai rejtélyes halálának, és az ő különös megbetegedésének. A nyomozás szálai Máltára, majd Spanyolországba vezetik Martent, aki számos hátborzongató esemény közepette a világméretű összeesküvés elől menekülő Egyesült Államok elnökével kerül össze, hogy alig egy-két nap alatt megpróbálja megmenteni a világot a globális dominanciára törekvő Machiavelli-szövetség népirtási tervétől. A mentőakció azonban egyre inkább lehetetlen küldetésnek tűnik az elnök megmentésére szerveződő csoport számára.
oldal
2990 Ft
oldal
990 Ft
oldal
990 Ft
Hallottátok-e hírét a fekete királynak? Tudjátok-e, miért kapta Pipa Miska ezt a nevet? Ki is valójában a kikent-kifent seprűnyél? Hogyan lett két szíve a királyfinak? Benedek Elek meséiben minderre fény derül, továbbá a népmesék híres-hírhedt alakjait is megismerhetjük: többek között Bolondos Gyurkát, Buktánovics Buktánt, Teddneki Jánost vagy a mindig rosszban sántikáló ravaszdi rókát. A magyar népmesék csodálatos világa tárul elénk a nagy magyar meseíró és népmesegyűjtő, Benedek Elek feldolgozásában. A válogatást az eddigi kötetek (Az aranyalmafa, A kék liliom, Jégország királya) nagy tetszéssel fogadott illusztrátorának, Bányai Évának kedves, humoros rajzai egészítik ki.
oldal
2900 Ft
Race Spencer maga mögött hagyva kétes múltját, igazszívű, tekintélyt parancsoló farmerként éli magányos életét. A sors egy napon egy földre szállt angyalt vezet az útjába. Race kimenekíti a sokkos állapotban lévő lányt a borzalmas vérfürdőből, amelyben az orgyilkosok Rebecca hitközösségének valamennyi tagját lemészárolták. Amikor az ártatlan és tisztaszívű Rebecca Morgan magához tér az idegen férfi mellett, az élete örökre megváltozik. Elveszítette mindenkijét és mindenét, és szembe kell néznie egy rémisztően vad és veszélyes ismeretlen világgal, amelyben kizárólag Race jelent számára oltalmat. A férfi pedig mindent megtenne azért, hogy biztonságban tudhassa a lányt. Race-nek azonban félelmetes a híre. S bár Rebecca élete és biztonsága az ő kezében van, vajon megbízhat-e benne?
oldal
2990 Ft
Ünnepeld a karácsonyt Nyúl Péterrel és barátaival! Ez a foglalkoztató könyv telis-tele van olyan ötletekkel, amelyek segítségével saját magad készítheted el a karácsonyi ajándékokat, üdvözlőlapokat, de még a csomagolópapírt is. Hívd meg a barátaidat egy ünnepi teadélutánra, és vendégeld meg őket Pöttyös néni pirítósaival és Coca néni csokis mártogatójával. A könyvben találsz érdekes rejtvényeket, egy izgalmas útvesztőt, sok színes matricát, mindent, ami csak egy boldog karácsonyhoz kellhet!
oldal
1200 Ft
A börtönorvos Ryan barátnőjének nyoma vész, miközben a börtön egyik legveszélyesebb lakójával, Dan Steele- lel közelebbi kapcsolatba kerül. A bűnöző felajánlja, hogy információkat ad eltűnt barátnőjéről, ha cserébe Ryan segít neki a szökésben. A szálak a délszláv háborúhoz vezetnek.
oldal
2990 Ft
A tengerentúli kortárs irodalom nagy tehetségű írónője az 1900-as évek eleji Amerikába kalauzolja az olvasót. Dőreség című műve különös hangulatú romantikus regény, amely a főhős, Lilian Eliot személyes sorsának alakulásán keresztül mutatja be az ifjúkori illúziók semmivé válását, az életben elkerülhetetlen kompromisszumok fölvállalását, a boldogságkeresés útvesztőjéből kiutat jelentő megalkuvásokat. Lilian és a világháborús Európába induló katona, Walter Weil épp csak kibontakozó szereleme súlyos érzelmi leckék forrásává válik az ifjú hölgy számára, akinek az élete azután a vágyott szerelmi érzület megélésén, elvesztésén, többszöri visszatérésén és végső elbocsátásán át vezeti el őt a lelki, erkölcsi, tudati felnőtté válásig. A szerelmi történet mellékszereplői a középosztálybeli életformák és a boldogsághajszolás megannyi változatát testesítik meg. A különleges atmoszférájú regényt áthatja a múlt század eleji amerikai társadalom felszínességre törekvő, külsőségekre szorítkozó, a problémákat elkendőző és prüdériába csomagolt mindennapjainak sajátos szemlélete. A kiváló szerző kiadónknál előzőleg megjelent regényéből, az Estéből Koltai Lajos rendezett parádés szereposztású filmet az Egyesült Államokban.
oldal
2500 Ft
A három Neshov testvér az anya halálos ágyánál találkozik. A legidősebb fiú, Tor, a pusztulóban lévő családi birtokon él, Margido egy kis temetkezési vállalatot vezet, Erlend felkapott kirakatrendező Koppenhágában. A testvérek évek óta nem látták egymást, és most türelmetlenül várják a temetést, hogy utána végleg búcsút vegyenek a farmtól és egymástól. De az apjukkal kényszerűen együtt töltött karácsony este váratlan fordulatot hoz, és fény derül egy régi, elhallgatott történetre, amely mindhármuk életét meghatározta. Neshovék drámája egy közép-norvégiai farmon játszódik, de játszódhatna akár Közép-Európa valamelyik zajos nagyvárosában is. Hiszen a történet egy családról szól – az azon belül kibontakozó és gyűlöletté fajuló konfliktusokról, a kimondott és elhallgatott érzésekről. Mégis, ahogyan a szívós nyárfagyökerek nem eresztik el a talajt, ugyanúgy nem tudnak a Neshov fiúk elszakadni a múltjuktól. A Berlini nyárfák a hovatartozásról és identitásról szól, amely mindnyájunkat foglalkoztat, akár városban, akár tanyán, akár északon, akár délen élünk. A kortárs, s nem csak hazájában népszerű norvég írónő groteszk humorral átszőtt, komor alaphangulatú, regénytrilógiájának első részét tartja kezében az olvasó. Az életük súlyos titkait elhallgatásba, rideg távolságtartásba burkoló északi család tagjainak története a görög sorstragédiák végsőkig lecsupaszított, egyszerű nyelvén, mindvégig a feszültség magas fokán bontakozik ki.
oldal
2500 Ft
Fordította: Szigeti Judit
Elvesztünk a tengeren, mégis egymásra találtunk. Lexi könnyed szórakozást keres egy idegennel. Igazán megérdemel végre egy felelőtlen éjszakát, nem igaz? Zeke le akar számolni az egyéjszakás...
Egy forró nyári éjszakán egy ismert közgazdász gyilkosság áldozatául esik Budapest belvárosában. A nyomozással Telki-Nagy Judit őrnagyot és új csapatát bízzák meg. Az ügy felgöngyölítését...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ